10 borzalmas tény a belgák kongói népirtásáról

1885 és 1908 között II. Lipót belga király szerezte meg a Kongó feletti irányítást. A megszerzett országot a saját magángyarmataként kezelte és célja volt a lehető legnagyobb profitot kipréselni a területből, főleg elefántcsont és gumi képében. Lipót hatalmas magánvagyonra tett szert, miközben az őslakosokat rabszolgaként dolgoztatta.

Az események gyorsan felgyorsultak. A Lipót által felbérelt zsoldosok csonkításokkal és terrorral kényszerítették a helyieket munkára. A kegyetlenkedések miatt az áldozatok száma rövid időn belül meghaladta a 10 millió főt.

Az élet a Kongói Szabadállam területén rémálomszerű volt, ami egy magát civilizáltnak tekintő európai országnak köszönhető. Ugyanakkor ez a téma, a többi egykori gyarmattartó imperialista nagyhatalom rémtetteihez hasonlóan, mára kiszorult a közbeszédből.

10. Harminckét települést semmisítettek meg Kongó feltérképezése közben

II. Lipót a híres amerikai újságírót és Afrika-kutatót, Henry Morton Stanley-t kérte fel, hogy segítsen neki megalapítani a Kongói Szabadállamot. Stanley felfedezte a Kongó-folyó jelentős részét és tapasztalatokat gyűjtött az itt élő emberekről.

Stanley nem gonosz szándékkal, hanem felfedezés céljából lépett be Kongó területére. Az emberei és a kongói bennszülöttek erősen eltérő kultúrákhoz tartoztak. Nem értették meg egymást. Ezek a félreértések először félelmekhez és hamarosan brutális erőszakhoz vezettek.

Az expedíció egy pontján, 7 törzs gyűlt össze és konfrontálódott Stanley-vel. Láttak ahogy a naplójába írt és megvoltak róla győződve, hogy ez a boszorkányság egyik formája. Követelték, hogy égesse el a jegyzetfüzetét, vagy őt és az összes emberét megölik.

Stanley visszaütött. Elkezdte lőni a kongóiakat valahányszor meglátta őket. Az expedíció végére 30 településüket gyújtotta fel. Az emberei még rosszabbak voltak: megvadultak, elkezdtek elrabolni és megerőszakolni afrikai nőket, a férfiakat pedig a legkisebb sérülések okozásáért is halálra korbácsolták.

Ez volt a Kongói Szabadállam kezdete. II. Lipót később zsoldosokat bérelt fel, hogy a területet gyakorlatilag egy munkatáborrá, az ott élőket meg rabszolgává tegye. Az expedíció kegyetlensége megmutatta milyen jövő vár az állam lakosaira.

9. A teljes népességet leigázták

Amikor Lipót megkapta, a nemzetközileg is elismert, jogot Kongó kormányzásához, azonnal nekilátott a lehető legtöbb profitot kipréselni az országból. Stanley jelentést tett elefántcsont templomokról és gumiindákról. Lipót elhatározta, hogy ezekből az adottságból fog nyereségre szert tenni. A ország kétharmadát a saját tulajdonává nyilvánította és az itt élő népeket erővel kényszerítette, hogy neki dolgozzanak.

Kezdetben az emberek 1 pennyt kaptak 1 font gumiért, de később a király már nem adott ellenszolgáltatást. Ehelyett a gumit adónak nyilvánította és mindenkinek kellett fizetnie aki ott élt. A helyiek a legtöbb esetben nem tudtak arról, hogy a földjeiket felvásárolták, és most mindannyiukat munkára kényszerítették.

A gumi beszolgáltatási kvótái magasak voltak. Egy átlagembernek havonta 20 napot kellett dolgoznia, csak azért, hogy teljesíteni tudja a kvótáit, ráadásul mindezért nem kapott fizetést. Először teljesíteniük kellett a kvótájukat, aztán a szabadidejüket azért kellett munkával tölteniük, hogy etetni tudják a családjukat.

8. A munkásokat, akik nem teljesítették a kvótát, megcsonkították, vagy meggyilkolták

A gumi jövedelmezőnek ígérkezett. Az 1890-es években Lipót több gumit adott el, mint amennyit betakarítani tudtak. Ez Kongó népe számára azt jelentette, hogy a kvóták megemelkedtek és a gumiadó teljesítése közel lehetetlenné vált. Ez nagy problémát jelentett, mert akinek nem sikerült teljesítenie a kvótát, annak a büntetése halál volt.

A belgák afrikai katonákat alkalmaztak, hogy betartassák a szabályokat, ugyanakkor ez kockázatot jelentett számukra: a katonák megkegyelmezhetnek az áldozatoknak vagy fölöslegesen pazarolhatják a töltényeket. Ezért a belgák parancsba adták: az afrikai katonák valahányszor megöltek egy munkást, le kellett vágni az áldozat kezét, majd kézbesíteni az elöljáróknak.

A katonák követték a parancsokat, mert féltek attól, hogy mi lesz ha megtagadják. Teljesíteniük kellett a kvótájukat, ez abból állt, hogy kezekkel teli kosarakat kellett bemutatniuk a felügyelőknek, néha a katonák a saját anyjuk kezét is begyűjtötték.

Miután egy dán misszionárius első alkalommal volt tanúja a helyiek meggyilkolásának, egy katona így nyugtatta: „Ne vegye annyira a szívére. Minket is meggyilkolnának, ha nem vinnénk vissza a gumit. A körzeti biztos ígéretet tett, hogy ha sok kézzel térünk vissza, akkor lecsökkenti a szolgálati időnket.”

7. A gumi gyűjtése életveszélyes volt

A munkások halálbüntetéssel való fenyegetése ellenére is, nehéz volt a gumit gyűjteni. A gyűjtéshez szükséges indákat nehéz volt megtalálni és felmászni értük a fákra. Az alacsonyan lévőket könnyű volt begyűjteni, és ezek elfogytával a munkásoknak magasabbra és magasabbra kellett felmászniuk, hogy egyáltalán találjanak valamit. Sokan haltak bele abba, hogy megcsúsztak, majd leestek a fákról.

Az emberek rettegtek attól, hogy nem tudják teljesíteni a kvótájukat. A sikertelenségükkel a megcsonkításukat vagy a halálukat kockáztatták. Néhányan ezért néhányan levágták az indákat, hogy egy kicsivel több nedvhez jussanak. Ez működött, de az indák levágásával megszűntek a lelőhelyek. Ha egy munkást rajtakaptak ezen, akár halálra is verhették.

6. A munkásokat brutálisan verték

Nem mindent munkást gyilkoltak meg, aki nem teljesítette a kvótáját. A felügyelők eltérő módszereket alkalmaztak. Néhányan megelégedtek a dolgozó kezének a levágásával, de más felügyelők a verést is előnyben részesítették.

A falubeliek számozott lemezeket kaptak a nyakukba, hogy a felügyelők nyomon tudják követni a kvótáikat. Ha egy dolgozó egy kicsit is eltért attól attól a számtól, 25 korbácsütést kapott, súlyosabb esetekben ez lehetett 100 is. Ezeket az ütéseket erős vízilóbőr korbáccsal hajtották végre, amik könnyen felszaggatják a bőrt. Néha ez az áldozat halálához vezetett.

Amikor más európaiak is Kongóba utaztak, sokkolta őket amit ott láttak. Az ottaniak viszont közömbösek voltak. Egy európai tisztviselő egyszer jelentette Goffin úrnak, a Kongói Vasúttársaság titkárának, hogy látott embereket, akiket rugdostak, korbácsoltak és láncokat viseltek a nyakukon.

Goffin úr számára ez csak a szokásos volt. „Goffin úr vállat vont,” írta a tisztviselő, „és azt mondta, hogy itt nincsen semmi gond.”

5. Milliók haltak meg betegségekben

Az elhalálozások egyik fő oka a Kongói Szabadállamban a betegségek voltak. A belgák nem gondoskodtak a munkásaikról és szegényesen élelmezték őket, általában csak a túléléshez kaptak elég ételt. Gyakran ezt romlott hús képezte, amitől sokan betegedtek meg.

A járvány a munkakörülmények miatt robbant ki. A gumi begyűjtésénél olyan helyeken kellett dolgozni, ahol sok légy volt, amik többekközött álomkórt terjesztettek. Egyes becslések szerint csak az álomkórban több mint 500 000 embert halt meg.

4. Falvak felégetése, hogy területekhez jussanak

Amikor egy falunak nem sikerült teljesíteni a kvótát, vagy nem akarta fizetni a gumiadót, akkor egy csapat katonát küldtek oda. Egy seregnyi férfi masírozott be a településre és lemészárolt mindenkit, és felégette a falut. Ez sokszor megtörtént. Egy svéd misszionárius beszámolója szerint, 45 települést égettek fel, amióta megérkezett a területre.

Néhány falut minden ok nélkül pusztítottak el. Az egyik faluban a katonák tizedelést hajtottak végre, ami során 50 embert megöltek, 28-at foglyul ejtettek. A nőket lánccal a nyakukban vezették ki a faluból. Mindez annak ellenére történt, hogy a falu teljesítette a gumikvótát, ugyanakkor később jelentették, hogy „a falusiak által az államnak beszolgáltatott guminak nem volt a jó a minősége.”

Egy másik falut azért vettek célba, mert nem tudta leszállítani a gumit. A település közelében harcok törtek ki és ezért a falusiak számára nem volt biztonságos az út. Egy misszionárius írt a terület felügyelőjének a falusiak nevében. De a felügyelő katonákat küldött. Miközben a misszionárius kegyelemért könyörgött, addig a katonák felgyújtották a falut.

3. Megkínzott nők és gyermekek

A Kongói Szabadállamban elkövetett rémtettek célja az volt, hogy félelemmel vegyék rá az embereket a munkára. A belgák nemcsak az afrikaiak munkaerejét akarták, azt akarták, hogy ingyen nélkül dolgozzanak. A belgák pszichológiai terrorral akarták motiválni a kongóiakat. Néhány helyen ezalatt azt értették, hogy borzalmas dolgokat csinálnak a munkások családjaival.

A nőket elrabolták a falvakból, ha nem szolgáltattak be elég gumit. Addig tartották túszként őket, amíg a falu főnöke nem teljesítette a kvótát. Sokszor még ezután is rabok maradtak. Amikor a kvótát teljesítették, a falu férfiainak az állatállományukkal kellett fizetniük a feleségeikért.

A szörnyűségeknek nem volt határa. Miután egy falu nem teljesítette a kvótáját, egy afrikai katona beszámolója szerint, európai parancsnoka elrendelte, hogy példát kell statuálni a a falun. „Azt parancsolta, hogy vágjuk le a férfiak fejét és a falu kerítésének oszlopaira tűzzük ki őket, ugyanezt csináljuk a hímtagjaikkal,” mondta a katona. „Az asszonyokat és gyerekeket pedig kereszt alakban akasszuk fel a kerítésre.”

2. Kannibalizmus

Néhány helyen a kannibalizmust arra használták, hogy kordában tartsák az embereket. Nehéz megmondani ezt hányszor alkalmazták. Egyszer egy ember arról számolt be, hogyha a területükön valakit „lelőttként” jelentettek, az azt jelentette, hogy az illetőt megették.

A legrosszabb a Zappo Zaps volt. Ez egy különösen kegyetlen törzs volt, aminek a tagjait a belgák katonaként alkalmazták. Ők azáltal tartották kordában az embereket, hogy ettek a testükből.

Egy mészárlás után, a jelentések szerint, „Néhány áldozatot megettek a kannibálok. […] Minden megölt ember testét megcsonkították, a fejüket elvágták. [ . . . ] Három ember holttestéről levágták a húst és megették.”

Egy Nsala nevű férfivel interjút készítettek, miután lefényképezték, ahogy az ötéves lánya levágott kezét nézi. Elmondta a fényképésznek, hogy a lánya kezét levágták, mert a ő nem teljesítette a gumikvótáját azon a napon. A felügyelő levágatta a lánya kezét és a lábát, majd megölette őt és az édesanyját, ezután mindkét áldozatot megették a katonák.

Ezután a katonák odaadták a férfinek a testrészeket és emlékeztették arra, hogy jobb lesz ha teljesíti legközelebb a kvótáját.

1. Mindez egy “humanitárius” szervezet zászlaja alatt történt

II. Lipót nem egy megszálló hadsereg, hanem egy jótékonysági szervezet élén lépett be Kongóba. Megalapított egy csoportot, amit Nemzetközi Afrika-szövetségnek hívtak. Magukat egy humanitárius szervezetnek nevezték, aminek a célja, hogy jobb életkörülményeket teremtsen Afrikában, és e miatt adományokat kaptak a világ minden tájáról.

A legtöbb ember aki adományozott a Nemzetközi Afrika-társaságnak, azt hitte, hogy ezzel segíti a közművesítés Kongóban és a rabszolgaság felszámolását Kelet-Afrikában. Lipót nem tett semmit, hogy felszámolják.

Az adományok gyűjtésének a kezdetén, Lipót lelkesítő beszédet tartott: „Ki nyitjuk a civilizáció előtt a kaput, hogy eljusson a Földünk azon részeibe, ahova még nem tudott behatolni, hogy áthatolhasson egy egész népet befedő sötétségen, ez egy kereszteshadjárat, ami méltó lesz a haladás évszázadához.”

Zárt ajtók mögött őszintébb volt. Az emberek által adományozott pénzt arra használta, hogy kizsákmányolhassa és meggazdagodjon az afrikai embereken. Egy személyes beszélgetésben, azt mondta egy nagykövetnek ezt mondta: „Nem szalasztom el ezt a jó lehetőséget, hogy én is szerezzek egy szeletet a csodálatos Afrika-tortából.”

És így az adományok segítségével Lipót megélezhette kését és kivághatta Kongót a tortából.

Forrás