100 éves a Tanácsköztársaság: Honvédő háború és szociális forradalom

Száz évvel ezelőtt ezen a napon indult el a magyar történelem egyik leghaladóbb társadalmi és politikai kísérlete, 1919. március 21-én kiáltották ki a magyar Tanácsköztársaságot.

Az Osztrák Magyar Monarchiából 1918 októberében kiváló Magyar Népköztársaság 19 tavaszán a sokadik antant ultimátummal szembesült, újabb jelentős területek kiürítését és megszállóknak való átengedését követelték a győztes hatalmak. Vix alezredes jegyzékét a Berinkey-kormány elfogadni nem tudta, így lemondott.

Ebben reménytelen helyzetben csak a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták vállalták el az ország irányítását. Az ország jelentős részét megszálló és újabb területeket elfoglalni próbáló román, cseh és jugoszláv haderővel szemben akkor már csak az Erdélyből kihátráló Székely Hadosztály állt keleten. Antikommunista indíttatású fegyverletételük után lényegében szabad út nyílt a románok előtt Budapest irányába és reális veszéllyé vált, hogy Magyarország véglegesen elveszít olyan városokat is, mint Debrecen, Miskolc, Szeged vagy Pécs.

A reménytelennek tűnő napokban az egyik legfontosabb szereplő Szamuely Tibor lett, ő tett talán a legtöbbet azért, hogy a kritikus átmeneti időszakon átjusson az ország. Miközben elindult a szocialista rendszer építése, ő katonai és rendészeti eszközökkel szilárdította meg a proletárhatalmat. Felkereste Győrben a szociáldemokrata katonatisztet, Stromfeld Aurélt, aki a felkérést elfogadva példátlan gyorsasággal szervezte át a magyar haderőt és tette alkalmassá az eredményes védekezés mellett a támadó hadműveletekre is. Május 3-án még Szamuely vezette a Szolnok felszabadítását eredményező hadműveletet, nem sokkal később azonban Salgótarjánból már Stromfeld vezetésével verték ki a megszálló cseh csapatokat. 1919. március 21-én egy bénult ország irányítását vette át a Forradalmi Kormányzótanács, május végén azonban már meg tudott indulni az általános offenzíva, az Északi Hadjárat, mely máig az utolsó sikeres magyar katonai hadművelet. Stromfeld egy percre sem hagyta pihenni a menekülő ellenséget, hadászati újítását pofozógépnek nevezték el és a francia tisztek által irányított cseh haderő teljes szétesését eredményezte. Három hét alatt északon elérte a lengyel határt, nyugaton pedig már karnyújtásnyira volt Pozsonytól.

Mindeközben a hátországban rendkívül komoly társadalmi változások indultak el. Államosították a gyárakat, átszervezték az oktatási rendszert, új szociális alkotmányt fogadtak el. Régi munkásmozgalmi követelést figyelembe véve a munkaidőt nyolc órában maximalizálták és korlátozták a háztartási alkalmazottak munkaidejét is napi tíz órában. A nők is politikai jogokat kaptak és a korábbi gyakorlattal ellentétben a házasságon kívül született gyermek jogfosztottságát is megszüntették. A rendkívüli lakáshiányt proletárcsaládok polgári lakásokba költöztetésével enyhítették, ezzel kiváltva a vagyonos családok mérhetetlen ellenszenvét a rendszerrel szemben. Tömeges elégedetlenséget szült a teljes alkoholtilalom bevezetése is és a munkabérek növekedése sem tudta ellensúlyozni az általános hiányt, főleg az élelmiszerek területen, bár a kialakított jegyrendszer az egyik legjobban működött Európában, amivel sikerült elkerülni, hogy tömegek éhezzenek. A legnagyobb előrelépések a korábbi állapotokhoz képest vidéken történtek, a szegényparaszti társadalmi csoportok totális kiszolgáltatottsága megszűnt, a szerveződő szövetkezetek alkalmasnak tűntek arra, hogy leváltsák a korábbi torz nagybirtokrendszert.

A Tanácsköztársaság minden pozitív fordulat ellenére néhány hónap után válságba került. Vezetői elhitték, hogy a győztes hatalmakkal lehetőség van méltányos békét kötni, emiatt kiürítették a felvidéket, feladták a magyarral szövetséges Szlovák Tanácsköztársaságot. A győzelem ellenére történt visszavonulást Stromfeld sem tudta elfogadni, ezért lemondott a haderő irányításáról és visszavonult. A hátországban kitörő antikommunista lázadásokat kíméletlenül leverő és megtorló Szamuely is áldozatául esett a béke- és tárgyaláspárti mérsékelt politikának. A keménységéről híres kommunista politikus amolyan belső száműzetésbe került, ő ebben az időszakban már csak proletárgyermekek nyaraltatásával foglalkozott.

A rendszer gyengüléséhez az is hozzájárult, hogy a márciusban még egymásra találó szociáldemokraták és kommunisták távolodni kezdtek egymástól, nőttek a belső feszültségek és egyre többen lettek azok, akik a Tanácsköztársaság bukását szükségszerűnek látták és egyre aktívabban belülről is segítették azt.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az antant nem tartja be ígéretét és a kivonulásért cserébe nem vonják ki a román haderőt a Tiszántúlról, akkor elhatározták a magyar katonai offenzívát, azonban a hadművelet tervei a bécsi magyar emigráción keresztül eljutottak a a románokhoz. Emiatt a támadás összeomlott és vele együtt a Tanácsköztársaság is. A szociális társadalmi vívmányokat eltörölték, az országban tiszti különítmények terrorja indult el, mintegy 5000 embert mészároltak le, lényegében mindenkit, aki kicsit is hitt a kommunista rendszerben. A magyar Vörös Hadsereg nem tudta felszabadítani az országot az idegen megszállás alól és nem tudták elűzni a hatalmához és az ország elnyomásához mindenáron ragaszkodó úri elitet. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy a Tanácsköztársaság volt az egyetlen, amely komolyan vehető katonai ellenállást tanúsított a békediktátumokkal szemben és talán ez is lett a rendszer legnagyobb bűne a Trianoni békeszerződést aláíró horthysták szemében. Talán nem véletlen, hogy mindmáig nem láthatjuk valóban tisztán a száz évvel ezelőtti eseményeket. A jobboldal ma is mindent megtesz azért, hogy gyilkosnak és gyávának mutassa a magyar történelem egyik legtisztább és legbátrabb próbálkozását.

 

Kalmár Szilárd

 

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

One Comment on “100 éves a Tanácsköztársaság: Honvédő háború és szociális forradalom”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük