12 állami milliárd offshore cégeknek

12milliard
Gyere a papához…

A magyar állam 12 milliárd forintot adott 5 olyan cégnek, melyet egy napon alapítottak meg és mindegyiknek offshore a tulajdonosa, na meg egy a székhelye is A Privát Kopó nyomozott az ügyben és kiderítette, hogy mindegyik céget erre a 12 milliárdos pénzfelvételre alapítottak. Az érdekesség, hogy némelyik anyacég ellen ügyészségi, vagy adóhivatali eljárások is folyamatban vannak. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, hogy a GOP 3.1.2-12 „Szélessávú körzethálózati fejlesztések” elnevezésű támogatási konstrukciójában összességében mintegy 20 milliárd forint összeget nyertek el a pályázók. A pályázati keret több mint 60 százalékát öt olyan vállalkozásnak ítélték, amelyeket ugyanazon a napon, azonos székhelyen, megegyező összegű jegyzett tőkével alapítottak. Nézzük csak mit kell tudni a 12 milliárdos állami pénzkifizetés “szerencsés” nyerteseiről.

Annyit lehet tudni mindegyik cégről, hogy egy napon jöttek létre, valami hatalmas nagy véletlen folytán. Ugye ezt Önök is elhiszik!?!
De folytatjuk: Mindegyik vég 500 ezer forintos tőkével rendelkezik, ja és még egy véletlen egybeesés – mindegyik cégnek a székhelye is megegyezik. (1134. Budapest, Váci út 19.)

Ennyi véletlen egybeesés, nem feltűnő Önöknek?

Micronet Kft. (tagok: EQNet Zrt., RubiCom Zrt., székhely: 1134. Budapest, Váci út 19., alapítás ideje: 2012.06.27., jegyzett tőke: 500.000 Ft.) Megítélt támogatások (kerekítve): 996.000.000 Ft. + 735.000.000 Ft. + 630.000.000 Ft. + 980.000.000 Ft. + 933.000.000 Ft. Az EQNet Zrt-t 2000-ben hozták létre, a jegyzett tőkéje 60 millió forint. Tulajdonosa: Ensen Holdings Ltd. (Ciprus). Székhelye: 1134. Budapest, Váci út 19.


Pannon Optikai Hálózatfejlesztő Kft. (tagok: EQNet Zrt., RubiCom Zrt., székhely: 1134. Budapest, Váci út 19., alapítás ideje: 2012.06.27., jegyzett tőke: 500.000 Ft.) Megítélt támogatások (kerekítve): 827.000.000 Ft. + 963.000.000 Ft.
Az EnterNet 2001 Kft. 1999 óta működik, a jegyzett tőkéje 119.100.000 Ft. Tulajdonosai: Bauer Róbert, Smuk Zoltán, Enternet Invest Zrt., „LiberCom” Kft. Székhelye: 1134. Budapest, Váci út 19. A céggel szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2012. augusztus. 24-én végrehajtást rendelt el, ami jelenleg is hatályos, továbbá a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kezdeményezésére 2011. december 16-án – B.4155/2011/92-II számon – büntetőjogi intézkedést jegyeztek be a társaság cégnyilvántartásába.A „LiberCom” Kft. 2000 óta működik, a jegyzett tőkéje 45.000.000 Ft. Tulajdonosai: Bauer Róbert, Smuk Zoltán, az EnterNet 2001 Kft., valamint a ciprusi Ensen Holdings Ltd. Székhelye: 1134. Budapest, Váci út 19. Az Enternet Invest Zrt. 2007 óta működik, a jegyzett tőkéje 246.649.000 Ft. Tulajdonosai: Bauer Róbert, Nyúl Sándor, Smuk Zoltán, Ensen Holdings Ltd. (Ciprus), Mogul Consulting Co. Ltd. (Ciprus). Székhelye: 1134. Budapest, Váci út 19.

Pátria Optikai Hálózatfejlesztő Kft. (tagok: EQNet Zrt., RubiCom Zrt., székhely: 1134. Budapest, Váci út 19., alapítás ideje: 2012.06.27., jegyzett tőke: 500.000 Ft.)
Megítélt támogatások (kerekítve): 426.000.000 Ft. + 271.000.000 Ft. + 222.000.000 Ft. + 604.000.000 Ft.

PONET Optikai Hálózatfejlesztő Kft. (tagok: EQNet Zrt., Enternet 2001 Kft., székhely: 1134. Budapest, Váci út 19., alapítás ideje: 2012.06.27., jegyzett tőke: 500.000 Ft.)
Megítélt támogatások (kerekítve): 1.074.000.000 Ft. + 869.000.000 Ft.

REGIO Optikai Hálózatfejlesztő Kft. (tagok: EQNet Zrt., EnterNet 2001 Kft., székhely: 1134. Budapest, Váci út 19., alapítás ideje: 2012.06.27., jegyzett tőke: 500.000 Ft.)
Megítélt támogatások (kerekítve): 967.000.000 Ft. + 1.074.000.000 Ft. + 894.000.000 Ft.
További adalék, hogy korábban 20%-os  részesedést vásárolt az Enternet Invest Zrt.-ben Nyúl Sándor, Demján Sándor üzlettársa, a TriGránit operatív vezérigazgatója. A vevő Nyúl Sándor személyesen, illetve az általa ellenőrzött, offshore státusú, ciprusi Mogul Consulting Ltd. Az eladó – mint azt Nyúl Sándortól megtudtuk – Bauer Róbert vezérigazgató, akinek még így is többségi részesedése maradt az Enternetben. A másik kisebbségi tulajdonos Smuk Zoltán maradt.”

Ha még ez nem lenne elég, akkor itt egy kis adalék a Privát Kopó anyagából:

Az Enternet Invest Zrt. felügyelőbizottságának – 2011. május 24. óta – tagja dr. Seszták Miklós kisvárdai ügyvéd, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője. Seszták tagja az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának, elnöke a Közbeszerzési és vállalkozásszabályozási albizottságnak, valamint tagja az Informatikai és távközlési albizottságnak.

Ön mit gondol korrekt lehet a dolog? Kérjük szóljon hozzá, kíváncsiak vagyunk a véleményére.

FORRÁS: hir.ma

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük