30 éves szerencsi kisvállalkozó a Szolidaritás borsodi jelöltje az előválasztáson

A Blikk információi szerint a Székely Sándor független parlamenti képviselő vezette Magyar Szolidaritás Mozgalom színeiben egy 30 éves szerencsi kisvállalkozó, Tóth Ádám indul. A fiatalembert Szanyi Tibor pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) is támogatja, ugyanis a két szervezet között szoros az együttműködés.

A Munkások Újságának Huszti Andrea, az ISZOMM elnöke megerősítetta a Blikk információit, Székely Sándor a Szolidaritás vezetője azt írta múlt heti közleményében, hogy a jelöltet 2020. augusztus 11-én délelőtt 9-kor mutatják be.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom és jelöltjének közös célja, hogy felszámolják a Magyarországon dúló szociális válságot, amely ebben a térségben különös erővel sújtja az embereket.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom az ellenzéki egység előállításában érdekelt, ezért a Mozgalom jelezte dr. Magyar Györgynek, a Civil Választási Bizottság elnökének, hogy részt kíván venni a helyi ellenzéki előválasztáson.

A kormánypártok a napokban jelentették be, hogy az elhunyt képviselő lányát, Koncz Zsófiát indítják a körzetben.

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •