90 éve működik sikeresen de most a kormány szétveri a járványügyet

Azt lassan megszokjuk, hogy a magyar egészségügy katasztrofális helyzete minden nappal egy kicsit még katasztrofálisabb lesz. Úgy tűnik, ide kapcsolódik be az egészségügyi háttérintézmények kálváriája is: bürokráciacsökkentés címszóval beolvasztották az Országos Tisztifőorvosi Hivatalt (OTH) az Emmibe, hozzácsapva az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi szakmai osztályait és mi lett az eredmény?

Káosz, még több bürokratikus ügyintézés, külföldi utazások (és így a külföldi szakmai szervekkel való kooperáció) elmaradása, a járványügyi adatok publikálásának megszűnése, a projektek lelassulása, majd elhalása, a szakemberek elvándorlása. Gyakorlatilag a járványügy szétverése úgy, ahogy van.

Néhány ott dolgozó elárulta például: kaptak egy dokumentumot, amely az Emmiben betöltött pozíciójukról és a fizetési kategóriáról informált; ezt kellett aláírniuk, noha ez nem a kinevezésük volt, csupán egy tájékoztató. Formális munkaszerződésük máig nincs, így azt sejtik, a „tájékoztatás” aláírása mégiscsak a kinevezés volt. „Az Emmi abszolút nem volt támogató, inkább azt kommunikálják: megszoksz vagy megszöksz, nekik mindegy, ők senkiért sem hullajtanak könnyet.” A kormánytisztviselői jogviszonynál ráadásul nem a magas végzettség vagy a tudományos fokozat, hanem a státuszban eltöltött évek számítanak, így komoly bérfeszültség támadt. Folyosói pletykák szerint ezt jövőre rendezik, de forrásunk szerint mindig ez történik: ha valami miatt méltatlankodik az állomány, bedobják, hogy „néhány hónap múlva jön a megoldás”. Ami azután vagy jön, vagy nem.

“A szakpolitikának kellene megmondani, melyek a szakmai elvárások, nekik kellene számon kérni, ha valami nem működik, lassú, elakad. Ezt senki sem teszi. Sem az államtitkár, sem a miniszter. Elérkeztünk ahhoz a határhoz, hogy ezt visszacsinálni már nem lehet, legfeljebb majd egyszer újjáépíteni. De milyen áron?” – mondta el lapunknak egy másik, még mindig ott dolgozó munkatárs. Mások a szakszervezetek tiltakozását és a belső ellenállás hiányát fájlalják, bár azt is hozzáteszik, egy-egy nyugdíj előtt álló kolléga vagy családot eltartó közalkalmazott nehezen emeli fel a szavát, hiszen a megélhetése múlhat rajta.

 

 

 

 

 

Forrás: http://magyarnarancs.hu/katasztrofa/jarvanyugy-105940

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük