A bankok prédának tekintik a devizahiteleseket

2012-12-21 tüntet 01

Annak ellenére, hogy milliónyi honfitársunk életét keseríti meg, alig tudunk valamit a devizahitelekről. Szabó Józseffel, a Hiteles Mozgalom egyik alapítójával arról beszéltünk, hogy honnan jött ez az elképesztően rossz hiteltermék, kik erőltették, miért és mi lehet a megoldása a százezreket nyomorba taszító, milliók életét megkeserítő problémára.

Ki találta ki ezt az egész devizahitelezést? Korábban soha nem hallottunk olyat, hogy valaki egy adott országban egy másik ország valutájában adósodjon el. Különböző országokban különbözően mozog a gazdaság, a bérek, az árak. Senki sem gondolt arra, hogy ebből nagy baj lehet?

Ennek hosszú előzménye van. Az ezredfordulóra a magyar lakosság eladósodottsági szintje nagyon alacsony lett. A korábbi, jórészt még a szocializmus alatt felvett hitelek visszafizetésre kerültek, de lakásépítés ebben az időszakban alig volt. A hiteleket azért sem vették fel az emberek, mert nagyon magasak voltak a kamatok. Akkor jött Orbán Viktor első kormányától az az elképzelés, hogy az építőipart valahogy fel kell pörgetni. Ezt ők kedvezményes kamatozású hitelekkel próbálták segíteni, ezért bevezették a támogatott kamatozású hiteleket. Medgyessy Péter kormánya ezt a megoldást már nem tudta vagy nem akarta támogatni egy idő után. Azt mondták, hogy a költségvetés nem bírja el ezt a terhet, ami százmilliárdos kiadást jelentett éves szinten. Ezért szép lassan elkezdték szűkíteni a támogatott hitelre jogosultak körét. A bankok azért, hogy a meglevő pénzüket ki tudják helyezni, kidolgoztak egy olyan konstrukciót, amelyben látszólag kedvező hiteltörlesztést biztosítottak, azzal a feltétellel, hogy a felvevők átvállalják a forint és a valuta közötti mindenkori árfolyamkockázatot. Így jött létre a devizahitelezés. Legelőször a vállalkozóknak volt ilyen lehetőségük, aztán a gépjárművásárlóknak, majd elterjedt az ingatlanvásárlók körében is.

Mikor robbant ez be igazán?

2004-től indult el igazából, tömegessé 2006 és 2008 között vált. Ekkor a forinthitelek nagyon drágák voltak a kamatok miatt. Ha valaki hitelt akart felvenni ebben az időszakban, tizenegy százalék felett volt forintnál a hiteldíj mutató (THM, mely a kamaton kívül más költségeket is tartalmaz), míg 6 százalék körül volt svájci frank esetén. A törlesztőrészletben ez negyedével kisebb terhet jelentett havi szinten. Sokan voltak, akik nem is kaptak volna ugyanakkora összegű forinthitelt, mint svájci frank alapút, mert jövedelműk alapján csak utóbbi felvételét engedélyezte a bank. A többség számára más hitelfajta szóba sem jöhetett. A pénzintézetek vezetői megpróbálják a hitelfelvevőket felelőtlennek minősíteni. A többség igenis kalkulált azzal akár a 10-15%-os árfolyamváltozás lehetőséggel, mely növeli a törlesztő részleteket. Az ügyintézők általában ilyen mértékű árfolyamkockázatot említettek, miközben a pénzügyi vezetőknek ott voltak a kezükben olyan elemzések, amelyek kimutatták, hogy az adott időszakban érthetetlenül erős volt a forint, túl volt árazva az euróhoz képest. 2004-ben például a Budapesti Értéktőzsde készített egy elemzést, amelyben hosszútávon prognosztizálták a svájci frank forint árfolyamot. Megdöbbentő látni, hogy például 2012. decemberére 239 feletti CHF forintos árfolyamot jeleztek előre és a valóságban tavaly év végén tényleg 240 Ft környékén mozgott. A mindvégig pontos prognózistól az árfolyam csupán három évben tért el, a már említett devizahitelezési csúcs időszakában. Egyértelműen mutatják a számok, hogy ebben az időszakban túl erős, látványosan erős volt a forint. Már a 2007-es Bankszövetségi jelentés is tartalmazza, hogy a forint megközelítőleg harminc százalékkal felül volt értékelve az euróhoz és a így svájci frankhoz képest, de ezeket a jelentéseket nem nyomták a hitelfelvevők kezébe, hanem jól eldugták a fiókok mélyére.

Sokan azt mondják, hogy ha most egyszerűen forintosítanák ezeket a hiteleket, akkor sem járnánk jól. Igaz ez?

Ezzel nem értek egyet. Kedvező kamatozású forinthitellel kiválthatóak lennének a svájci frank hitelek, de ebben az esetben a forinthitelesek lennének felháborodva, joggal, mivel ők ma is fizetik az egykori kedvezőtlen kamatozású hiteleket. Ráadásul a bankok a magas kamatokkal akadályozták is forintosítást. Amikor Orbán Viktor második kormánya meghozta a végtörlesztésről szóló törvényt 180 forintos árfolyamon, akkor a bankok szinte azonnal és egyszerre döntöttek úgy, hogy megemelik forinthiteleik kamatát, ezzel próbálták megakadályozni, hogy a lakosság tömegesen át tudja váltani a hiteleket. Akkor a Versenyhivatal szinte azonnal vizsgálatot indított kartellgyanú, azaz tisztességtelen piaci magatartás miatt.

A bankok és a bankokhoz közel álló pénzügyi elemzők a gazdasági válságra fogják a bedőlt hitelek nagy számát és nem a rossz hitelfajtát okolják. Igazuk van?

Természetesen nincs. Jelenleg a támogatott kamatozású forinthitelesek 2 százaléka tartósan (egy éven túli elmaradás) nem tud fizetni, míg a deviza elszámolású lakáshitelesek 8 százalékáról mondható el ugyanez. Sokkal rosszabb a helyzet a szabadfelhasználású hitelek esetén, itt tartósan nem fizetők aránya több mint 14%. Nem arról van tehát szó, hogy arányaiban ennyivel több devizahiteles vesztette el a munkáját mint forinthiteles, azaz nincs jövedelme, amiből fizethetné a törlesztést, a devizahitelt felvevők nagyobb része ma is dolgozik, adófizető állampolgár, de jövedelmi helyzete alapján nem tudja megfizetni a kétszeresére, háromszorosára nőtt törlesztőrészletet. Mint korábban említettem sokan azért nem kaphattak forinthitelt, mert annak magas törlesztőjét a bank szerint nem tudták volna fizetni jövedelmükből. Ugyanaz a bank most természetesnek veszi, hogy másfélszeresére, kétszeresére növekedett törlesztőrészletet is tudnia kell fizetnie az ügyfeleknek. Egyértelmű, hogy a svájci frank elszámolású hitelt fizetni képtelenek többsége nem a válság miatt nem fizet, hanem azért, mert a rossz hiteltermékkel találta szembe magát, amely akkora havi teher, amelyet képtelen kigazdálkodni a jövedelméből. Ezek az emberek megpróbálták azt is, hogy élelmiszerre, rezsire sokkal kevesebbet költettek, de amikor már a munkabér, a családi pótlék, a nagyszülők nyugdíja sem elég, akkor kénytelenek feladni.

Spekulatív céllal volt felülértékelve a forint a devizahitelezési csúcs időszakában?

Ezzel így nem foglalkoztunk, de mint azt már említettem, ebben az időszakban a bankok szinte csak a megelőző egy-két év árfolyamáról beszéltek. Kizárólag arról az időszakról, amikor a magyar valuta fej-fej mellett állt az euróval vagy a svájci frankkal. Ez az eljárás nyilvánvalóan azzal a céllal történt, hogy a hitelt felvevőkben az a benyomás alakuljon ki, hogy a magyar valuta hossszútávon is versenyképes. Mindeközben a banki illetékesek már tudhatták, hogy milyen hatalmas a kockázat. Ha visszanézzük az elmúlt harminc évet, akkor azt látjuk, hogy a forint csak abban az időszakban volt erős, amikor a devizahitelezés a csúcson volt. Ez több, mint furcsa.

Ezek szerint a pénzügyi elemzőknek abszolút kellett volna látniuk, hogy ez az erős forint csak átmeneti állapot?

Igen.

Hányan vannak nagy bajban devizahitel miatt?

Közvetlenül több mint száztízezer család, ennyi ingatlan van ugyanis kijelölve kényszer értékesítésre, közvetve az egész ország. Egyszerűen azért, mert a magyar nemzeti össztermék húsz százalékát teszi ki a lakosság deviza elszámolásban való eladósodottsága. Közel ezer milliárd forintnyi ingatlanvagyon lesz hamarosan végrehajtás veszélye alatt, Ráadásul a bankok logikailag és jogilag is elfogadhatatlan módon lépnek fel. A törlesztő részletek többsége olyan mértékű, hogy a jövedelmek alapján azokat jóvá sem hagyták volna, most mégis elvárják azok fizetését határidőre pontosan, ha valaki nem tudja ezt megtenni, akkor nem elégednek meg a fedezetbe bevont ingatlan vagy ingatlanokkal, hanem bedöntött hitelesek jövedelmének nagyobb részére is jogot formálnak. Az emberektől nem csak az otthonukat veszik el, hanem jövedelmük minimum harmadát továbbra is banknak kell fizessék éveken, évtizedek át. A maradékból pedig nincs esély az újrakezdésre.

Abban egyetértünk, hogy a kormányzat döntései lényegében csak a tehetősebbeket segítették?

A legtöbb kormányzati akció a sikeres PR-akció kategóriába sorolható. Az egyetlen jó megoldás a végtörlesztés lett volna, ha az adósok ezzel meg tudtak volna szabadulni attól az árfolyamkockázattól, amely ennek a dolognak a legnagyobb problémája.

Az eredeti koncepció az volt, hogy akinek van pénze amúgy is, az visszafizeti. Akinek nem volt, azoknak lehetett volna megoldás a forinthitelre váltás. Ugye a bankok azonnal felemelték a forinthitelek kamatát, ezzel nehezítve a hozzájutást azokhoz.

Sajnos az állam nem érzi, hogy felelőssége lenne ebben a kérdésben, pedig az állam felelőssége igenis rendkívüli. Akkor, amikor a devizahitelezés előtérbe került, azért került előtérbe, mert csak így volt biztosítható az akkor még olcsónak tűnő hitel. Ráadásul az államhoz már akkor is rendkívül nagy része ezeknek a hiteleknek visszacsorgott, gondoljunk csak a különféle illetékekre, az építőanyagokat terhelő ÁFÁ-ra vagy az építőiparban dolgozók járulékaira. Nem túlzás azt mondani, hogy a teljes devizahitelezési összeg harmada így vagy úgy, de az államnál lyukadt ki. Úgy történt ez meg, hogy az államnak ez az egész dolog, szemben a korábbi kamattámogatott hitelekkel, semmibe sem került. Ráadásul ez az állami nyerészkedés a hiteleseken, ma sem ért véget. A banki különadó is egyfajta ilyen sarc, amelyet a bankok azért is fizetnek meg nagyobb ellenállás nélkül, mert az lényegében az előre nem is tervezett extraprofitjuknak a megcsapolása. Ráadásul az így beszedett pénzt nem arra költik, hogy segítsenek a bajba jutott hiteleseken, hanem egészen más célokra. Az olyan megoldások, mint az ócsai lakópark, méltatlanok a probléma nagyságrendjéhez. Amikor ezer milliárd forintnyi ingatlan, ami ma még többségében családi otthon, van veszélyben, akkor egy nyolcvan lakásos szociális gettó építése a pusztában olyan lépés, mint a kulákok kitelepítése a Hortobágyra az ötvenes években. Nem jó másra, csak arra, hogy azt üzenje a társadalomnak, hogy a devizahitelesek felelőtlen emberek, akiket csak bűntetve lehet segíteni.

A kormányzati megoldások közül az Eszközkezelőt nem tekinthetjük sikernek, mert nem tudott érdemi segítséget nyújtani. Állítsuk csak szembe az imént említett 110.000 családot, azzal az 1100 körüli családdal, akik szerződés kötés alatt állnak a Nemzeti Eszközkezelővel. A tervek is csak 10.000 szerződéssel számolnak.

Számos országban kifejezetten tiltották vagy legalábbis akadályozták a devizahitelek elterjedését. Például Csehországban. Nálunk nem történt ilyesmi. Foglalkoztatok azzal, hogy miért akadályozták ott és miért ösztönözték itt?

Foglalkoztunk ezzel természetesen. Nem csak mi, hanem már 2006-ban a Magyar Nemzeti Bank is. Egy akkori tanulmányukban leírták, hogy Lengyelországban, Ausztriában és Romániában kifejezetten ellenségesen fogadták a bankok azon igyekezetét, hogy a lakosságot idegen valutában adósítsák el. Az MNB tanulmányában az is szerepelt, hogy az érintett országoknak össze kell fogni az érintett hatóságoknak, hogy elkerüljék azt a veszélyt, amelyet a devizahitelezés tömegessé válása jelent. Ausztria volt az egyik ország, amelyik a legkeményebben és legsikeresebben akadályozta törvényi szabályozással ezt a dolgot. Ennek függvényében kifejezetten pikáns az a tény, hogy Magyarországon a devizahitelezést elsősorban az osztrák Erste és a Raifeissen alkalmazta a leginkább, azaz osztrák bankok.

Miért érdeke a bankoknak az, hogy ezt a nyilvánvalóan hibás banki termék a nyakunkon maradjon? Nem akarnak szabadulni ettől?

Nem. Ez számukra egy kiváló üzlet, hihetetlen nagyságú extraprofit eredeti elvárásaikhoz képest is. Még akkor sem akarnak lemondani róla, ha a társadalom nagy része belerokkan ebbe. Az adósok kétharmada fizeti az eredeti törlesztő dupláját, háromszorosát is és számukra ez a fontos.

Mi a stratégia azok részéről, akik a hitelkárosultakért akarnak tenni? Az egyik érdekvédő szentkorona tant hirdet, a másik jogkör nélküli pénzügyi ombudsman lett, a harmadik pedig otthonokat véd a végrehajtástól, néhány hétnyi haladékot elérve az ott lakóknak. Ezek a jó megoldások?

Nem akarom minősíteni senki munkáját, mindenki úgy cselekszik, ahogy tud. Nem egyértelmű, hogy mi lehet sikeres. Véleményem szerint jegybanki alapkamattal nyújtott forinthitel lehet a megoldás mindenki számára. Ez a megoldás azonban nem érdeke a bankszektornak, mert a forint hiteleseket is be kellene vonni.

Megoldás lenne a devizahitelek problémájára egy állami bank, amely kezelésbe venné ezeket a hitelügyeket?

A megoldás egy tisztességes és valóban szolgáltató, az eredeti elvek szerint működő bankrendszer. A mostani helyzet azért tudott kialakulni, mert itt lényegében nem a banki betétek kerültek kihelyezésre, hanem spekulatív tőke ellepte a bankrendszert a maga irreális hozamelvárásaival. A részvényesek számára ezeknek a bankoknak minden körülmények között osztalékot kell fizetni, minimum az elvárt szintű osztalékot. Ez csak extra profittal megy és az extra profitot csak úgy lehet előteremteni, ha egy nyilvánvalóan hibás terméket viszünk a piacra, azt értékesítjük és elvárjuk a korábban ugye megfizethetetlennek ítélt törlesztőrészletek megfizetését. A megoldás tehát az, hogy egy olyan bankrendszernek kell működnie, amely partnernek és nem prédának tekinti a másikat. A mi feladatunk a bankokat irányító menedzsmentek és a részvényesek álláspontja szerint, hogy előteremtsük az elvárt extraprofitot. Nem az a kérdés tehát, hogy ki a bank tulajdonosa, hanem az, hogy tisztességesen működik vagy sem. A hazai bankok többsége nyilvánvalóan tisztességtelen és ellenséges saját ügyfeleivel szemben is. Ha nem így lenne, akkor bárkivel kapcsolatba tudnánk lépni és nem csak a hatáskör nélküli ügyintézőket. Azt, hogy megoldást találjunk a bankrendszer nehezíti a leginkább. Minden felelősséget hárítanak maguktól, még csak felvetni sem engedik azt a gondolatot, amit pedig mindenki tud, hogy az ő felelősségük ez az egész őrület. Ha ők nem hajtják bele az országot a devizahitelezésbe, akkor ma kevesebb lenne egy súlyos gazdasági és társadalmi válsággóccal. Ők nem ismernek be semmit és ők azok, akik akkor és azóta is minden felelősséget és minden következményt a hitelt felvevőkre terhelnek, kamatostól. Az ő logikájuk szerint felelőtlenek csak mi voltunk, nem ők, akik számunkra ezt a lehetőséget biztosították.

Az igazság ellentettje nem a hazugság, hanem a tévedés. Mi azt mondjuk, hogy a bankok tévedtek, amikor egy rossz terméket értékesítettek. Ezt el lehetne ismerni. Naponta halljuk a hírekben, hogy autókat hívnak vissza egy-egy apró hiba miatt. Nos, ha a bankok is így járnának el, akkor a devizahitelt, mint hitelterméket vissza kellett volna hívni és egy normális hiteltermékkel kellett volna kiváltani. Ők ezt a lépést nem tették meg, sőt amikor a törvényhozás a végtörlesztéssel megoldást próbált nyújtani, akkor összefogtak azért, hogy a lehető legkevesebb ember tudjon megszabadulni a devizahiteltől. Akkor a törvényhozók hagytak egy kiskaput a bankoknak, mégpedig azt, hogy nem írták elő a bankoknak, hogy kell kínálniuk olyan olcsó banki terméket, amellyel kiválható a devizahitel. Később volt egy másik lehetőség is, az úgynevezett referencia kamatozású kölcsönné alakítás is része lehetett volna a megoldásnak, de ez nem lett kötelezővé téve.

A kívülállók számára nem ismert, hogy a törlesztő részletek nem csak az árfolyamnövekedés miatt nőttek, hanem ezért is, mert a bankok jelentősen megemelték a kamatokat is. Csökkent a CHF kamata, szinte nullára csökkent, a bankjaink meg felemelték a kamatokat, hogy nagyobb legyen a nyereségük. Ezt akadályozta volna meg a referencia kamatozású hitel, de a bankok ezt is kijátszották.

Tudjuk azt, hogy a bankokra nem lehet számítani. Tudjuk azt, hogy a PSZÁF-re, az egyéb állami szervezetekre sem lehet számítani. A leghatékonyabb tiltakozási forma az, ha azokat a bankokat, amelyek élen jártak ebben az egész dologban, a lakosság öntudatosan bojkottálja, a lábával szavazva elmegy egy másik, tisztességes pénzintézethez.

Ez akkor működne, ha a legtöbb hitelfelvevő nem került volna egy adósrabszolgai státuszba. Az ingatlanok értéke csökkent, az ingatlanra terhelt hitelek értéke nőtt annak devizában való számontartása miatt. A többség mozdulni sem tud. Ebben az esetben mit lehet tenni? A civilek se igazán nyújtanak komolyan vehető alternatívát, ők se mondanak olyat, ami már bevált.

Ki mellett áll az ügynevezett közvélemény?

Azt figyeltük meg, hogy ha valami pozitív hír jött, egy bírósági ítélet vagy hasonló dolog, akkor már másnap működni kezdtek a bértolnokok. Ilyen-olyan véleményvezérek, akik ebből élnek, hosszú írásokban TV-s és rádiós monológokban sulykolni kezdték, hogy senkinek nem tettek pisztolyt a fejéhez, amikor hitelt vett fel, hogy a devizások többsége nem is akar fizetni. A hangulatkeltés persze nem is maradt eredménytelen. Részben emiatt nem beszélünk arról hogy amit a bankok csináltak a devizahitelezés kapcsán, az már büntetőjogi kategória. El kellene jutni végre oda, hogy komoly, mindenre kiterjedő nyomozás induljon ebben az ügyben. Nem hagyhatjuk, hogy egy hibás banki termék miatt emberek kerüljenek utcára úgy, hogy még sok milliós tartozást kell magukkal vigyenek.

Mi a helyzet az említett bírósági eljárásokkal?

Ma a jogorvoslati lehetőségeink tényleg szűkösek. Az egyik ilyen megoldás lehet az, hogy bírósághoz fordulunk, de számolni kell azzal, hogy ez rendkívül költséges. Már csak azért is, mert a jelenlegi kormány drasztikusan megnövelte a bíróságnak fizetendő illeték felső határát. Azzal kell számolni, hogy amit nem fizetünk meg a banknak egy éveken át tartó pereskedés során, azt elviszi a jogi procedúra. Sajnos nem lehet azt mondani, hogy vannak precedens értékű ítéletek. Sajnos az a jellemző, hogy a bíróságok rendkívül tapasztalatlanok, nem tudnak hogyan viszonyuljanak ehhez a kérdéskörhöz. Születtek már úgy ítéletek, hogy a bíró nem tudott különbséget tenni az árfolyam változás (emelkedés) és az árfolyam rés (a vételi és eladási árfolyam közti különbség) között. Két esetben a Kúria, a korábbi legfelsőbb bíróság, nem tudta jogilag értelmezni a jogi kérdést, és a legfőbb ügyésztől kért állásfoglalást az ügyben. Kásler Árpád perében pedig még ez után sem tudott (mert) dönteni, az Uniótól kért állásfoglalást. Ilyen körülmények között elképzelni is lehetetlen, hogy mi lenne, ha valóban tömegek mennének a bíróságra. Valószínűleg valami embertelen káosz alakulna ki a bíróságokon.

Sokan azt mondják, javasolják, hogy ne fizessünk. Ez nem felelőtlen lépés részükről?

Azt gondolom, hogy a nemfizetők többsége azért nem fizet, mert nem tud fizetni. Nem azért, mert őt bárki erről meggyőzte. Egyszerűen megnézte a banki követelést és azt látta, hogy a jövedelme nem elég arra, hogy törlesszen és egyszerűen az életben maradás miatt választotta a nemfizetést. Ők azok a legtöbbször, akik vagy feladják és várják a végrehajtót vagy összecsomagolnak és elhagyják ezt az országot, akkor is, ha dolgoztak, adófizetők voltak. Felmerül a kérdés, kinek jó ez?

Mit tanácsolsz, mi a jó megoldás? Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Pertársaság, tárgyalás a bankkal?

Elsősorban mindenki kezdje el átolvasni a saját hitelszerződését, tájékozódjon az interneten, keressen az adott bankból jövő sorstársakat. Mi egy olyan közösségként működünk, ahol beszélgetésekkel, egyéni tapasztalatok átadásával segítjük egymást. Nehéz általános érvényű tanácsokat adni, amikor általános érvényű joggyakorlat sincs. Ami az egyik bírónak jogszerűtlen, a másiknak teljesen elfogadható tud lenni. Ráadásul a banki jogászokat a bíróságon szinte mindig elfogadják felkészültnek, még akkor is, ha hülyeséget beszélnek. A hiteles pedig a szemükben akkor is csak egy ugráló valaki, aki nem akar fizetni, még ha felkészült is. Attól bizonytalanodnak el, ha felkészültséget, higgadtságot és elszántságot látnak. Ennek az egész dolognak nagyon az elején vagyunk, annak ellenére, hogy százezrek nem tudnak várni a precedens értékű perekre.

Ezek szerint a politikusok vagy valóban hadat üzennek a bankszektornak és büntetőjogi ügyet csinálnak az egész devizahitelezésből vagy elfordulnak a bajba jutottak és a hiteltörlesztést teljesítő, de nyomorgó millióktól. A Jobbik például elég sokat foglalkozik ezzel a problémakörrel, a demokratikus ellenzék viszont szinte tudomást sem vesz a dologról. Te is így látod?

Valóban így van. A Jobbik vette magának a fáradtságot és foglalkozott ezzel a dologgal, meghallgatta a civileket is. A demokratikusnak mondott pártok részéről ezt az érdeklődést nem éreztük és nem is látjuk, hogy súlyának megfelelően foglalkoznának ezzel a dologgal. Pedig nagyon sok érintett van. Nekik illene valamit mondani. Nem felelőtlen ígérgetésre van szükség, mert frázisokkal már tele a padlás, hanem konkrét cselekvési terv kell. Lehet hallgatni, de akkor nem kell csodálkozni azon, hogy a megoldást váró emberek a megoldást kínáló pártok, mozgalmak mellé állnak.

 

Kalmár Szilárd