A cinkos morgolódás hete, Szijjártónak mennie kell

Sic transit gloria mundi’, azaz így múlik el a világ dicsősége. Mindannyian kicsit helytelenül használjuk ezt a szállóigét, hiszen akkor mondjuk, ha valakinek, vagy valaminek befellegzett.

Márpedig a mondás eredetileg pont ellenkező szándékból indult ki 1409-ben, V. Sándor pápává koronázásakor (s volt is használatban 1963-ig). Lényege, hogy a pápává szentelt személy felejtse el az összes világi hívságot, s kizárólag a hitnek éljen!

Nos, az emberek elvárása napjainkban hasonló a magas közhivatalt betöltők felé. Ha valaki például miniszter lesz, akkor a belé fektetett közbizalomnak való megfelelésért a kellő tiszteleten túl magas fizetést, szintén jól fizetett munkatársakat, pazar munkakörülményeket és sok más kényelmi szolgáltatást kap. Ma egy magyar miniszter hivatala havi több tízmillió forintjába kerül az adófizetőknek, tehát illik, pontosabban illene ennek megfelelni.

A világ azonban már csak olyan, hogy a ló is megbotlik a négy lábával, hát még az ember a maga kettőjével. Ám mi történik, ha a ‘miniszter’ megbotlik, azaz olyan szabályt sért, amiért a köznapok emberei számára csúnya büntetés jár?

A nyugat-európai polgári hagyományok szerint – alsó hangon – az elegáns, azonnali lemondás a következmény. Ez történt a minap az ír Phil Hogan-nel, az Európai Bizottság talán leginkább nehézsúlyúnak tartott emberével, ráadásul a kereskedelmi portfólió birtokosával, ami azért az USA-val, Kínával, no meg az Egyesült Királysággal folyó, több ezer milliárd eurót jelentő csatározások idején nem kis érvágás az Európai Uniónak. Kábé olyasmi, ami épp a Barcelonával történik Messi távozásával.

Phil Hogan egyébként nagyszerű ember. Liberális jobbközép politikus, korábbi ír környezetvédelmi miniszter, majd európai agrárbiztos, és 2019-ben újrázva, kereskedelmi biztos. Személyesen is jó viszonyban vagyok vele, minthogy rengeteget segített az európai “okosfalvak” koncepció kidolgozásában. A mai napig itt van a fejemben egy szenvedélyes mondata: “Tibor, ne hagyjátok, hogy a nagyvárosok elszívják a támogatási forrásokat a kistelepülések elől!”

És mégis. Az ólomsúlyú Phil Hogan pár napon belül, egymás után, öt banánhéjra is rálépett.

Kálváriája azzal kezdődött, hogy brüsszeli munkahelyéről hazautazott írországi otthonába. Ebben a relációban az aktuális előírások szerint két hét házi karantén az előírás. Orvosai rossz tanácsot adtak neki, hogy t.i. a karantén számára nem kötelező, csak ajánlott, lévén az indulás előtti vírustesztje negatív volt. Tévedtek.

Második félrelépése az volt, hogy megszegte az ír belső utazási szabályokat, amelyek csak igen korlátozott mozgást engedélyeznek, s azokat is csupán elengedhetetlen esetekben. Szóval autókázott fel, s alá. Nem kellett volna.

Intő jelként egy országúti ellenőrzésen fülön csípte a rendőr, minthogy Phil Hogan mobiltelefonált vezetés közben. Nagy hiba volt.

Ezek után, épp egy nappal a társas rendezvények szigorítása után, a megengedett 16 főshöz képest részt vett egy 80 fős vacsorán, amit – egészen szabálytalanul – az ír parlament golfklubja szervezett, megannyi fontos ember részvételével.

Az ötödik banánhéj pedig abban testesült meg, hogy a botrány kitörésekor, lassan reagált, és akkor is rosszul. Először adta az ártatlan gyanútlant, majd nagy nehezen bevallotta, hogy “megérintette az ír nép egy idegszálát”.

És ekkor indult a dominó. Először szép lendületesen lemondott a vacsora egyik prominens résztvevője, jelesül az ír egészségügyi (!) miniszter, aztán az agrárminiszter, majd a parlament alelnöke. Ekkortól vált Phil Hogan helyzete is menthetetlen, ugyanis az ír miniszterelnök közölte, megvonja kormánya bizalmát az európai biztostól, amire Hogan már nem tehetett mást, mint benyújtotta lemondását az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyen-nek, aki azt csendben elfogadta. Hogy mi legyen a golfvacsora ír parlamenti képviselő és többi résztvevőivel, arra külön ítélő testület alakult.

Szóval, a múlt hétnek biztos majd valami szép, hangzatos nevet adnak az ír történelemkönyvek.

Attól tartok, ugyanennek a hétnek azonban semmilyen szép, hangzatos neve nem lesz a magyar történelemkönyvekben. Pedig lehetne. Mondjuk, legyen a cinkos morgolódás hete! Ugyanis nem találom nyomát a sajtóban és a médiában, hogy az ellenzéki pártok vezetői karakteres kiállásban követelnék Szijjártó Péter külügyminiszter lemondását (vagy leváltását), pedig bőven lenne rá okuk. Valamiért megelégszenek a dörgedelmes ejnye-bejnyével.

Márpedig a fejlett világban nincs az a ‘tisztán’ politikából élő ember, aki akkora luxust megengedhetne magának, mint amit Szijjártó Péter igénybe vett.

A hazai szociális katasztrófa idején egy 6 milliárd forint értékűre becsült, hazai NER-lovaghoz kötött, máltai off-shore cég nevén futó, Lady MRD nevű, tengeri csodahajón egy hetet eltölteni (amely kalandnak a piaci listaára egyébként 10 millió forint) olyan arcpirító fényűzés, amit normál körülmények között nem lehetne megtenni. Engem az sem elégít ki, hogy néhányan a “miből” kérdést feszegetik, ugyanis ez nyilvánvaló álkérdés. Hiszen ordít a korrupció, amely kapcsán képtelenség nem gondolni a külügy által sokszoros áron beszerzett, és amúgy felesleges lélegeztetőgépet garmadájára.

Az emberek dühösen morgolódnak az általuk elérhető nyilvánosság terepein, de nincs érdemi ellenzéki kiállás, mármint az égbekiáltó disznóság méretéhez képest, hogy a fideszes hallgatást ne is említsem!

Összehasonlításképpen: Írországban egy sor vezető lemond, a politikai elit pedig megszaggatja a ruháját, mert közülük néhányan felrúgták a karantén-szabályokat. Magyarországon se szeri, se száma a karanténra fittyet hányó politikusoknak, celebeknek, de meg se rendül semmi, leszámítva az internetes füstölgéseket. És akkor habtenger a tortán, hogy a gőgtől nem látó külügyminiszter gyalázza a szakszervezeteket, fenyegeti a dolgozókat, össze-vissza hazudozik, pöffeszkedik, cinikusan röhög, a ‘hivatalos ellenzék’ pedig letudja az egészet egy-két fennkölt üzenettel.

Akkor hát, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom nevében a lehető leghatározottabban felszólítom Szijjártó Pétert, hoJgy haladéktalanul távozzon a magyar közéletből, készüljön fel az ellene szóló büntetőeljárásokra, de mindenekelőtt kérjen bocsánatot a hatalmaskodásaitól már amúgy is lelki beteg külügyi apparátustól, ideértve a szakszervezeteket is!

Szanyi Tibor, miniszterelnök-jelölt, az Igen Szolidaritás alelnöke

Fotó: KKM/Mitko Sztojcsev

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •