A Fidesz továbbra is nehezíti a XV. kerület működését

Ötödszörre próbálkozott a XV. kerületi képviselő-testület a költségvetés elfogadásával, de az erről szóló napirendet sem szavazták meg a fideszes képviselők, így vitára sem került sor.

A rendkívüli testületi ülést megelőzte a képviselők tiszteledíjának felfüggesztéséről szóló javaslat, melyben arról döntöttek volna, hogy a képviselők illetményét függesszék fel addig, amíg a kerületnek nincs elfogadott költségvetése. Kétórás színjáték után a Fidesz-frakció és a még mindig fideszes, bár a pártból kizárt „független” képviselők, valamint az MSZP-ből kizárt független képviselő tartózkodása mellett nem szavazta meg a testület Szilvágyi László javaslatát.

Ezután következett a költségvetésről szóló testületi ülés, melynek a napirendjét sem szavazta meg a testület, vitára sem került így sor, tehát továbbra sincs költségvetés a XV. kerületben.

A szép számmal megjelent érdeklődő előtt zajló testületi ülés leginkább megdöbbentő pillanatait is a Fidesz szállította. Csonka László képviselő négyszer kérte meg Németh Angélát, hogy az elégedetlenkedő lakosokat vezettesse ki a teremből…

Németh Angéla, a RÁTE és a Szolidaritás polgármestere elmondta, hogy

A kerületi régi, a kerületi újra fideszes képviselők, no és persze Móricz Eszter, a zsebüket megóvták, a kerület költségvetését pedig napirendre sem engedték tűzni. Azaz, a tiszteletdíjak maradtak, költségvetés továbbra sincs. Mindig van lejjebb, ez a kerületi Fidesz politikája.

Mint ismert, a képviselő-testület összehívására azért volt ismét szükség, mert sem február végén, sem március 11-én és 12-én, sem március 18-án, és április 2-án sem fogadták el a XV. kerületi önkormányzat 2019-es költségvetését. A tervezet többek között biztosította volna a közalkalmazottak, kerületi óvodai, bölcsődei, egészségügyi alkalmazottak béremelését.

Az élő közvetítés visszanézhető a 15. kerületi Szolidaritás oldalán.

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük