A járvány alatt is dolgoztatták a bevándorlókat Angliában

A közép-angliai Leicesterben a vesztegzár kijátszásával néhány üzemben a korlátozások ellenére is folytatódott a termelés, alacsony képzettségű és kiszolgáltatott bevándorlókat dolgoztattak a gyárakban, nem megfelelő körülmények között – írja az EuroNews.

Leicesterben a város gyáraiban emberek ezrei dolgoztak a járvány kitörése előtt. Az Egyesült Királyságon végigsöprő koronavírus-járvány miatt aztán a legtöbb gyár bezárt, de nem mindegyik. Az egyik munkás maga mesélte el, hogy a vesztegzár idején is dolgoznia kellett, és ráadásul jóval alacsonyabb bért kapott.

„5 fontot kerestem, olyan volt, mintha ingyen dolgoztam volna. Nagy kockázatot vállaltam. Egyáltalán nem volt biztonságos, olyan volt, mint a vírus előtt. Kesztyű, maszk, távolságtartás, semmi nem volt” – mesélte az Euronews riporterének, Luke Hanrahannek.

A közvélemény jelentős része elítéli a vállalatok tulajdonosait, és hibáztatja őket azért, hogy a városban kifejezetten sok megbetegedést regisztráltak. Egy másik munkás szerint nem igazságos a vállalatokat hibáztatni a kialakult helyzetért.

„A kabinet sokkal többet tehetne. Nem tudom, hogy egy másik közösség esetén gyorsabban reagáltak volna, vagy ugyanilyen sokáig hagyták volna, hogy kihasználják a munkásokat” – mondta Claudia Webbe, munkáspárti képviselő.

Szakértők szerint a járvány erőssége Leicesterben nem egyetlen okra vezethető vissza. A kormány mindenesetre bejelentette, hogy ha szükséges, leállítja a szabályokat kijátszó gyárakat.

Euronews

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: muonszerk(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •