A kókuszolaj csendben öli az állatokat

Ma már a fogyasztók többsége tudja, hogy a pálmaolaj elképesztő terheket rak a környezetre: az ültetvények óriási fenyegetést jelentenek az élővilágra, a pálmaolaj iránti kereslet többek közt az orangutánokat is nagyban veszélyezteti. Egy friss tanulmány alapján ugyanakkor az egyre népszerűbb kókuszolaj még nagyobb fenyegetést jelenthet az ökoszisztémára – számol be a kutatásban részt vett Exeteri Egyetem oldala.

Erik Meijaard, a csapat vezetője szerint az eredmények óriási meglepetést okoztak. „Sok nyugati fogyasztó úgy gondolja, hogy a kókuszból készült termékek egészségesek, előállításuk pedig viszonylag veszélytelen a környezetre. Mint kiderült, érdemes átgondolnunk a kókusz hatásairól kialakított képet” – állapította meg a szakértő.

A szerzők szerint a friss tanulmány célja nem az, hogy segítségével hadjáratot indítsanak a kókuszolajjal szemben, már csak azért sem, mert egyéb növényi termékek is jelentős környezeti károkat okoznak. A csapat egyszerűen azt akarja elérni, hogy

a fogyasztók is tisztában legyenek az ilyen termékek veszélyeivel, e nélkül ugyanis lehetetlen a tudatos vásárlás.

A kutatók a növénytermesztés okozta környezeti károkat hagyományosan úgy határozzák meg, hogy egy adott területen, jellemzően hektáronként mennyi fajt veszélyeztet az adott mezőgazdasági tevékenység. Ez alapján a pálmaolaj előállítása károsabb a kókuszolajénál. Az új vizsgálatban ugyanakkor a szakértők az előállított mennyiséget vették alapul.

A számítások alapján egymillió megtermelt tonnánként a kókuszolaj 20, a pálmaolaj 3,8, az olívaolaj 4,1, a szójaolaj pedig 1,3 fenyegetett fajt veszélyeztet.

A kókuszültetvények azért okozhatnak ilyen pusztítást, mert jellemzően olyan trópusi régiókban, például szigeteken találhatóak meg, melyek sérülékeny, változatos és különleges fajokat tömörítő ökoszisztémáknak adnak otthont.

A kutatók szerint a kókuszolaj előállítása már most hozzájárult több állat, így a Marianne-szigeti pápaszemes madár eltűnéséhez. A még élő, de igen veszélyeztetett fajok közé tartozik a Fülöp-szigeteki kancsil.

Exeter

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •