A Labour (Munkáspárt) mint a munkásosztály politikai hangja jön vissza

A LABOUR mint “a munkásosztály politikai hangja” tér vissza, mondta ma szakszervezeti aktivistáknak Jeremy Corbyn, a párt vezetője.
A Unite kétévenkénti politikai konferenciáján, Brightonban  Jeremy Corbyn elkötelezte pártját, a Labourt (Munkáspárt), hogy “tegyen sokkal többet” annak érdekében, hogy “valódi hangot adjon” a dolgozó embereknek.
Corbyn azt mondta, hogy a média és a hivatalos nyilvánosság három évtizeden át bizonygatta, hogy “az osztály nem számít”. Ez lehetővé tette, hogy egy “aprócska kisebbség a társadalom csúcsán tovább gazdagodjon”. A politikus azt mondta a küldötteknek, hogy az “átalakító változás” egy egyesült munkásmozgalomtól fog jönni.
“A történelemben a legnagyobb változásokat sosem felülről adták le, azokért mindig a nép harcolt, kampányolva és változást követelve”, mondta.
A Labour veletek együtt fog dolgozni az út minden lépésénél, hogy a lehető legjobbat érjétek el a dolgozó emberek számára.
Amikor kormányra kerülünk, nem leszünk képesek elérni a kívánt messzire ható reformokat az egész munkásmozgalom segítsége nélkül.
A Labour vezetője utalt a TUC (Trades Union Congress – a brit szakszervezeti szövetség) kutatására, amely szerint a bérek csökkenését tekintve az utolsó évtized volt a legrosszabb a 19. század kezdete óta.
Mr. Corbyn támadta a torik “elhatározottságát” a szakszervezetek gyengítésére és a szakszervezeti jogok csökkentésére.
“Amikor a szakszervezeteket támadják, támadják a dolgozók bevételeit és a nemzeti jövedelemnek a bérekre jutó hányadát.
Nem prédikálhatnak a Downing Street lépcsőin ‘égető igazságtalanságok’ megszüntetéséről, szándékosan aláásva azokat a szervezeteket, amelyek vezetik a harcot az égető igazságtalanságok ellen a munkahelyeken.”
Válaszul, Mr. Corbyn megfogadta, hogy a következő Labour-kormány véget fog vetni a szociális zuhanásnak.
Azt mondta:
“A kormányban a munkásosztály érdekeit fogjuk a központba helyezni, hogy illő esélyt adjunk a többségnek, az életük igazi irányítását és nagyobb részt a létrehozott javakból.”
Jeremy Corbyn átadta a szakszervezeteknek a következő baloldali mexikói elnök, Andres Manuel Lopez Obrador legjobb kívánságait. Mr. Obrador korábban beszélt a Unite londoni központjában, és együtt dolgozott a brit dolgozókkal, támogatva a mexikói bányászokat.

Marcus Barnett: Labour is back as the ‘political voice of the working class’
Monthly Review Online, 2018. júl. 5. (Eredeti közlés: Morning Star, 2018. júl. 4.)
(Ford. Szende Gy.)