A mi Apostolunk I.

Táncsics Mihály viszontagságos élete

A forradalom bukása előtt közvetlenül, 1849-ben egy újságcikkben ez olvasható: „Táncsicsot a nép úgy szereti, hogy Kossuthunk után nálánál nincs kedvesebb embere. Tudom, lesznek kik azt mondják, hogy Isten bocsáss, hiszen Táncsics kommunista. Én pedig azt mondom: hogy nekünk most félre kell tennünk az elvvitákat és nézni azt, ki alkalmas a haza megmentésére.”

Az egyetemmel meg kell vizsgáltatni, s ha beteg, bolondokházába csukni, ha nem beteg, fel kell akasztani. Táncsics felfal bennünket!” – ez utóbbi sorokat Széchenyi vetette papírra. E két teljesen eltérő véleményből is látszik, hogy egy nem mindennapi pályaúttal van dolgunk.

Táncsics Mihály 1799-ben született a Veszprém megyei Ácsteszéren. Apja horvát származású telkes jobbágy volt, fuvaros, míg anyja elmagyarosodott szlovák. Emlékirataiban némi öniróniával meg is jegyzi, hogy ennyire „szittya vérből” származik. 13 testvéréből csak heten maradtak életben. Tizenöt éves lehetett, mikor apja tönkrement, majd meghalt. A serdülő fiú azonban továbbra is a szülői háznál, a gazdaságot öröklő idősebb nővérénél, illetve sógoránál marad, s 18 éves koráig éli a parasztok mindennapi életét.

A jobbágysorban szerzett élmények egész életútjára elkísérik. Tanúja volt annak, hogy a földesúr tisztjei miként foglalták el a község legelőjét, megismerte az úriszék ítélkezéseit. – „Oh mennyit mondhatnék én a robot s egyéb úri tartozások miatt történtekről, mik keblemet föllázíták” – írta. Egy hajdú őt is alaposan megverte, életének ez az első fontos meghatározó élménye: megfogadja, hogy többé nem robotol, felszabadul a jobbágysors alól.

Takácsinasnak állt be, és mint mesterlegény végigvándorolta a Dunántúlt. Huszadik évén túl van már, mikor szakít az egészségére ártalmas takácsmesterséggel. Vágyat is érzett a tudásra. „Más gyerek is megtanult velem olvasni, de abban nem találta gyönyörűségét, nekem pedig akármiféle olvasás élvezetemre szolgált. Ha az volt hajlama, nem természetes-e, hogy ily körülmények között vágyak nemcsak ébresztettek bennem, hanem kijelölték egész jövőmnek irányát.” A falu tanítóját kérte fel, hogy vegye maga mellé, és tanítsa ki, hogy segédtanító, aztán később iskolamester lehessen.

Mint segédtanító került le az Alföldre; itt újabb meghatározó élménnyel lett gazdagabb, mert az izsáki tanítónak, Zemán Jánosnak, volt egy kisebb magánkönyvtára. Itt tudja meg, hogy Jamaicában „mikor nálunk mindent hó borít és kemény fagy dermeszt, máshol meleg idő járjon és gyümölcsöt szedjenek”. Szintén itt tudja meg, hogy a nagyvilágban vannak négerek és más bőrű népek is – úgy látszik a magyar oktatási rendszernek már akkor is voltak hiányosságai.

Innentől kezdve hajtja a tudásvágy. Beiratkozik az egyetemre, francia-angol nyelvet és irodalmat tanul, majd ezeket elvégezve filozófiát hallgat. Kenyérgondjai arra kényszerítik, hogy tankönyveket írjon. Az első magyar-francia tankönyvet is ő írja. Tökéletesen megérti a franciát, otthonában az 56 kötetes Voltaire és Rousseau egyaránt megtalálható.

Felforgató nézetei ellenére arisztokrata családok hívják magukhoz tanítónak. Némi öniróniával Táncsics így vélekedett erről: „Ha valamely rangos úriember volnék, irataim föl sem ötlenének, mert a kormány jól tudja, hogy rangos ember, ha olyanféle eszméket s elveket pengetne is, milyeneket én szoktam: az nem is volna meggyőződés, hanem csak ámítás, a népszerűségre való törekvésnek egyik módja”.

Mi volt a bűne? A gondolat, „mert nem úgy gondolkodtam, mint mások legtöbben; hogy a hazát jobban szerettem, mint mások legtöbben; hogy irataimat egyedül a nemzet javának előmozdítására intéztem.” Tankönyvei sikerein felbuzdulva ugyanis regényekkel jelentkezett. A Pazardi című regénye több szempontból is figyelmet érdemel. A regény ajánlása így szól: „Jogtalanul üldözött, ok nélkül gyűlölt zsidó vallású embertársainknak tiszta morályi szeretetből ajánlja a szerző”. A szerző tervezte címlapon Pazardi, a tékozló magyar dzsentri kivont karddal hadonászik hitelezője, a zsidó Izsák felé, aki széttárt karral jelzi, hogy ő nem okozója semminek. Háttérben egy jurátus a Corpus Jurisra mutat, hogy abban van a bökkenő.

Táncsics nagyon vágyott arra, hogy megismerje Erdélyt, az ősmagyar államrészt, de mérhetetlen csalódás fogadta, mikor a Királyhágó után még a tizedik falu is román volt. Ekkor jött rá, hogy a királyi Magyarországon a magyarok nem képeznek többséget, hanem voltaképpen a legnagyobb kisebbséget teszik ki. Munkáiban innentől mind jobban jelen van, hogy a nemzetté válás előfeltétele, hogy egy ország, egy nyelvet beszéljen.

Nézetei, politikai gondolkodása ellenére több arisztokrata is támogatja. Sissányi Eufémia végrendeletében 5000 Ft-t hagy rá – ennyiből akkoriban két házat lehetett venni Pesten – a magyar viszonyokra jellemző, hogy 15 év pereskedés után 1800 Ft-t kapott az örökségből. A jószívű Kállay grófné a Táncsics-család komoly anyagi forrása a későbbi szűk esztendőkben is. Táncsics gyermekeinek temetését és a forradalmár gyógykezelését mind e grófnő finanszírozta.

1846-ban megírja főművét a Józanész-t. Itthon semmi esély arra, hogy kinyomtathassa, ezért külföldi tanulmányútra megy. Alaposan megismerkedik Nyugat-Európa korabeli viszonyaival. Itt alakul ki szolidaritása a munkásokkal is. Párizsban járva az ottani magyar munkásokkal megalapítja a Párizsi Kölcsönös Segélyező Magyar Egyletet, mely ma a legrégebben működő franciaországi magyar szervezet.

Mire hazajön már körözik. Kossuth tanácsára a Dunántúlon bujkál. Előbb Madarász Józsefnél, majd a Batthyányak birtokán rejtőzik, előbb Lajosnál, majd Kázmérnál. A Brood-i kastély egyik szobájában helyezik el, itt írja „Nép szava, Isten szava” c. röpiratát is, melyet kézírásos másolatban terjesztettek.

Itt a birtokon fogják el 1847 márciusában. A közhiedelemmel ellentétben a börtönben jól tartották, hetente kétszer levegőzni vitték. Sétáit a budai várfalon tette. A kereset nélkül maradt család megsegítésére gyűjtést rendeztek, legtöbbet Batthyány Kázmér és a pesti zsidók adták.


 

  •  
  •  
  •  
  •