A Munkás

Hazaért, leült az asztal mellé.
A pörkölt illata jólesően töltötte be a kis szobát….
Csak ült és nézett maga elé, felesége kis köténykéjébe dörzsölgette agyongyötört kezeit.
– Meggyütté?
– Meg
– Mi volt?
– Úgy volt?
– Úgy…
– Ahogy?
– Ahogy akkor, úgy…
– Mikor még ott volt?
– Igen úgy…
És csak ült bamba tekintettel, mint az ökör ki jármából ekképpen kifogva, jászol elé vezetetett.
A száraz szalma ocsú mit elé vágtak, minden jóságával, zamatával, csak azonmód tükrözte saját individuuma puha fonákjait.
Segítséget kért, segítséget kért a feleségétől…
Hiszen a tányér, ami a fordított sorrend értelmében, feloldozásra várva, kietlen kigőzölgéseivel magába ránthatta volna, de ő csak ült, ült, s az étel továbbra is csak a szája előtt hevert.
Szerette volna, kérte, hogy hidegebb legyen, kérte, hogy melegebb legyen mivel egyik sem az igazi, ahogy az sem törvényszerű, hogy a tálalás soron kívül a tányérokat juttatja
helyzeti előnyhöz a poharak, kések és a szalvéták helyett…..
Hol a lét forgatagából kiragadott kistányér?
Hol marad a sublót fiókjából, mikor kerül elő a józan ítélőképesség, pálinkás pohárnak
álcázva?
Telitöltve és elidézve minden múlandót….

Nézd, hogy esik össze a pillanat!
S ott a másik széken vibrálva, lámpafényben, groteszk táncra perdül s az álom sietve melléd ül..
Csak néz, csak néz bambán, hol a mocsár, hol a pörkölt, köténybe csomagolva.
Izzik a cukor a só a bors, benne piros paprika!
Hívja s Ő mint szentjánosbogár, belé zuhan…..
A vágy a Maya fátyla, mind a gépé s ha akarja, ha tudja, ott a kötény sarkában, apró repedéseibe bújva, vad táncot lejt!
Minden ami rossz nekünk, minden ami kifejezheti ámokfutását méla vágyainknak, csak suta, kusza ítélet, megannyi sarkalatos tévedés hitvány képzet a prosperáló halmaz vívmánya!
– Kikerülhetnéd!
De mint ökör csüngsz szarván…
Holott a csörgés, amit a kiskanalak idéznek, szemlátomást…
Ott van s álmélkodik sértetlenül jóságában, hogy hozzád érjen világi valójában, mint anyag vánkos puhán megértően, sejti szinten, vakmerően ölelve az örök individuumot.
S ha újra melegíted, semmi kedvét nem szegheti a munka rovására!
Hiszen ott van vele, mert létezése kapcsán az eszmét, mit cserélne:
– De nem,… nem teszi,
mert övé a jog, az igaz jog!
S a vonulás hiába ostoroz,
követi rend, tánc s elég mindene!
Szalma, széna s eleje vele…..

(Sz.N.)