Home Szájhősök tere A nagy bevándorlásátverés

A nagy bevándorlásátverés

139
0
SHARE
menekult bevandorlo 150810 Belo47 uj fekvo lead

Mégis milyen nagyhatalmi átrendeződés áldozatai vagyunk épp mindannyian?

Ha nem érjük be azzal, hogy a menekültáradat csupán az olcsó félelemkeltés és a nyíltan idegenellenes uszítás demagóg propagandaeszköze, ha meg akarjuk érteni, mi is történik itt, körülöttünk, nem árt feltenni a médiában rendre elmaradó kérdéseket. Mégis milyen nagyhatalmi átrendeződés áldozatai vagyunk épp mindannyian? Mert történetünkben a menekültek és az európai őslakosok egyaránt áldozatok. Ennél is fontosabb azonban feltenni a kérdést: milyen nagy háború körvonalazódik ilyen drámai népmozgások mentén?

Ferenc pápa már harmadik világháborúról és szemünk láttára folyó egyfajta népirtásról beszélt a világsajtóban agyonhallgatott Santa Cruz-i beszédében, amelyet egy hónapja a népi mozgalmak világtalálkozóján mondott el, lényegében keresztes békeháborút hirdetve a népeket és a földi élővilágot gyarmatosításával végveszélybe sodró „globalizációval”, a demokráciákat, nemzetgazdaságokat túszul ejtő globális nagytőke hatalmával szemben, amelynek kártékony és gonosz természetét is egyértelművé tette a pápa példátlanul bátor és radikális állásfoglalása.

Úgy kezdődött, hogy a bevándorlás visszaütött. Min kellene most nagy hirtelen meglepődni vagy felháborodni, miután évtizedek, sőt évszázadok óta folyik azoknak az országoknak Európa általi gyarmatosítása, ahonnan jönnek a menekültek, amit aligha leplezhetnek álszent humanitárius könyöradományok vagy a nem kevésbé álszent európai felháborodás. A kérdéses konfliktusoknak a NATO aktív részese, sőt: nem kis mértékben kiváltója, így legfeljebb az felháborító, ha most úgy teszünk, mintha az egészhez nem lenne közünk, csak kárát szenvednénk el. Ideje szembenéznünk a pőre ténnyel: nyugati típusú jólétünk nem kis részben ezeknek az országoknak a kizsákmányolására épül, ami egy ideje főként gazdasági eszközökkel folytatódik, az érintett országok látszólagos függetlenségét kikiáltva, demokratikus látszattal, ami persze nem változtat globális kiszolgáltatottságukon, ami a gyarmatsors lényege.

Európa ütközőzónává vált

A helyzetet bonyolítja, hogy Európa a második világháború óta már nem a globális gyarmatosítás fő nyertese, korábbi világhatalmi pozícióját és annak globális haszonélvezetét átvette Amerika. Emiatt a mai népvándorlás és az egyre durvuló, egyre nagyobb térségekre átterjedő konfliktusok hátterében is egy átalakult nagyhatalmi érdekrendszer kőkemény törekvései állnak.

De milyen konfliktuszónából jön a menekültek zöme? Kik is háborúznak Irakban, Afganisztánban, Szíriában, Jemenben, és miért?

Szinte vicces hallgatni a szakértőket, akik csak gazdasági okokat vélnek felfedezni amögött, hogy az Egyesült Államok most nagy hirtelen felvette a diplomáciai kapcsolatokat Kubával, pedig ha valaki még emlékszik a rakétaválságra, elég nyilvánvaló az indíték: az Egyesült Államok lázasan készül egy újabb globális háborúra, s be akarja biztosítani magát, hogy az oroszok – vagy a kínaiak – ne telepíthessenek közép-hatótávolságú rakétákat Kubába. Ezért ragaszkodnak guantánamói támaszpontjuk megtartásához is, amire pedig aligha van több jogalapjuk, mint az oroszoknak a Krímhez.

Próbáljunk józan ésszel válaszolni egy egyszerű kérdésre: mi a közös momentum a közel-keleti konfliktusok, az európai bevándorlás, az iszlám globális konfliktussá válása, az euró tartós válsága (az észak–dél ellentét) és az ukrán válság között? A birodalom visszavág. A geopolitikai puzzle elemeiben az amerikai nagyhatalmi érdekek kőkemény prioritásai köszönnek vissza, nem épp a legbarátságosabb vagy bármi jóval kecsegtető módon. Lehet ugyan tagadni mindezt, csak már nem érdemes. Mert egyre közelebb jönnek a frontvonalak, és holnap akár minket is mobilizálhatnak abban a globális háborúban, amelyért leginkább épp ez a nagyhatalmi politika a felelős.

Bővebben: Magyar Nemzet