A nyilvánosság fordulata

Az elmúlt egy évben a nyilvánosság szerkezete radikálisan megváltozott. A Brexit, a Trump-, majd a Macron-jelenségek a politikai, valamint a média- és hálószerkezeti változások e téren kölcsönösen hatottak egymásra. Nincs médiaváltozás Trump nélkül, és nincs Trump változás a média nélkül. Putyin és Erdoğan, ahogy Orbán is, egy olyan központilag vezérelt nyilvánosság-szerkezettel kísérleteznek, amely a hírek és hamis hírek, a képek és hamis képek összefüggő történetével, láncolatával új világot teremt. És láttam már az újságírók lázadását a nyilvánosság reformjáért egy tekintélyelvű rendszerben. Igaz, 1987-ben történt a Fordulat és reform idején. Magyar újságírók megmutatták, hogy képesek egyenrangúan küzdeni egy rendszer leváltásáért. Az idő megint eljött.

A liberális nyilvánosság szerkezetváltása

A 2016-os amerikai politikai és médiafolyamatok, amelyek november elején Trump megválasztásához vezettek, arra utaltak, hogy a komoly tartalmakat hordozó papiros vagy online alapú lapok, a hírtelevíziók és rádiók elvesztették befolyásukat a háló Twitter és Facebook szféráival szemben. A választás nem a NY Times és a Wall Street Journal, de még csak nem is a Huffington Post és a Breitbar küzdelmében dőlt el, hanem a magánvilágok közvilágokká, a magánnyilvánosságok köznyilvánosságokká tételében. A twitter-nyilvánosság mögött ott rémlett és rémlik az újságíró, az elemző nélküli nyilvánosság képe. A választó nem hitt a bevett tudású újságíróban, szellemi emberben, a hagyományos újságban vagy televíziós csatornában. Ők közvetítették, elemezték korábban a válság eseményeit – félrevezettek, becsaptak, nem akarjuk többé látni, hallani, olvasni őket. Híreik hiteltelenek, mert „ők” mondják. A „mi”, a társadalom, a nemzet hírei attól válnak hitelessé, hogy a feleségem és a szomszédom is látta, százezer twitter-üzenet igenelte, egymillió embernek tetszett, nem attól, hogy újságírók tényekkel hitelesítették. Az „ember” sokkal tájékozottabb lehet a Facebook ismerősei révén, mint a politikusoknak és bankároknak elkötelezett médiaforrásokból. A médiaelit épp annyira ellenséggé vált, mint a bankárok, a politikusok, az egyetemi professzorok elitje: hazugok, fizetett ügynökök.

Két hónapi gyászmunka után az amerikai médiaelit fogát csikorgatva összeszedte magát. Tűrte politikusok gúnyját, tömegek megvetését, majd ahhoz fogott, amihez szakmailag ért. Figyeljük meg azt a kifinomult együttműködést a papír és az online között a nagy lapokban, ahogy a mély elemzéssel elindítják papíron a hadjáratot, majd folyamatosan lökik felszínre a beleillő híreket óráról-órára, napról-napra, a New York Timesban és a Washington Postban, ahogy passzolgatnak a CNN-el. Versengenek, de összejátszanak. A jogászok után először az újságírók mutatták meg, hogy nem elég bátornak lenni, a szakmához kell érteni. Jól érzi Trump, hogy a sajtó az igazi ellenfele, hogy az újságírói munka viszi az ügyészi vizsgálat felé, a média teljesítménye teszi világossá, hogy mennyire alkalmatlan az elnökségre. A Timesnak és a Postnak minden nap van egy vezérlő, mindenkit befolyásoló híre. Háromnegyed éve szégyen volt egy nagylapnál dolgozni, ma dicsőség.

Európában a Brexit a bulvárlapok nagy győzelme volt a komoly lapok és televíziók felett. Csakhogy a Brexit fokozódó népszerűtlensége újra olvasottá, nézetté és magabiztossá tette az Európa-barát BBC-t, a Guardiant, az Independentet és a City lapjait, az Economist-ot és a Financial Times-t. A francia gazdasági és médiaelitek már tanultak az amerikai és brit leckéből: egységesen egy új, kormányzó- és médiaképes szereplő, Emmanuel Macron mögé álltak. Ezért a francia nyilvánosságban elenyésző a változás a politikai földinduláshoz képest. A francia sajtó ráébredt, hogy az elit vagy tömeg, gazdagok vagy szegények, franciák vagy idegenek, „mi” vagy „ők” ellentétek radikális jobb vagy baloldali háborús, érzelmi logikája helyett az Európa-barát vagy Európa-ellenes, hozzáértő vagy hozzá nem értő, kormányképes vagy alkalmatlan ésszerű logikát kell alkalmazni. Le Penről nem azt kell bizonyítani, hogy radikális rasszista, hanem hogy nem ért a kormányzáshoz.

Az illiberális nyilvánosság szerkezetváltása

Oroszországban öt, Törökországban egy, Magyarországon háromnegyed éve folyik először az illiberális, majd a tekintélyelvű nyilvánosság kialakításának kísérlete. Oroszországban és Törökországban az erőszak – betiltás, letartóztatás – durva, Magyarországon a kiszorítás/megszüntetés, a tulajdonszerzés finomabb eszközeivel. E rendszereknek számolniuk kell azzal, hogy még mindig léteznek választók és választások, léteznek a nyilvánosság fogyasztói, hogy önálló kép-, hang-, nyelvvilágokat kell varázsolniuk a rendszer működése és tovább élése érdekében. Putyin, Erdoğan és Orbán mindenekelőtt a hatalom politikai, gazdasági és erőszakszervezeti intézményeit igyekeztek kezeik közé kaparintani, de fél szemmel mindig figyeltek az új kép, hang és nyelv kialakítására és terjesztésére.

A választókat korábban anyagilag lekenyerező rendszerekben az álvalóság megteremtése és a valóságot mutató nyilvánosság kizárása csak kiegészítő eszköz volt. Ám az elosztható javak csökkenésével az „újkép-ipar”, az „újbeszéd gyártás” a rendszerek vezető ágazatává vált. Orbán harmadik választási győzelme idején adta ki a parancsot – a politika és a gazdaság kétharmados elfoglalása után – a média kétharmados elfoglalására. A parancsot Simicskának kellett volna végrehajtania, de erre nem volt hajlandó. Ezzel Orbán 2014-ben, két erős gazdasági és média ellenállási pontba ütközött: a lázadó Simicska-médiába és az RTL Klubba. E várakat nem tudta, és 2018-ig aligha fogja tudni bevenni. Az RTL híradói és Simicska tökéletesen elhelyezett óriásplakátjai – „ti dolgoztok, ők lopnak” – miatt nincs ember Magyarországon, aki ne tudna az Orbán-rendszer urainak személyes meggazdagodásáról.

Az Orbán-rezsim sokáig a hiábavaló ostrommal foglalta el magát, illetve saját használhatatlan nyilvánosság-disznóját hizlalta, hogy aztán levághassa és felfalja. Majd bekerítő hadműveletbe fogott, bekebelezte a TV2-őt és lerohanta a Spéder-birodalmat. Sikeresen rémítette meg a tőkét és természetesen a médiát: itt még egy Simicska-lázadás nem lesz! Mindenki elképzelhette: ha sajátjaival így bánik, hogy bánik a neki idegenekkel.

2016 őszétől sorra foglalta el a sajtó utolsó független várait, váracskáit. A legnagyobb vár, a Népszabadság több bástyája már leomlott, de még állt, sőt, ellenállt. Ezért egy hajnalon, kellő mennyiségű robbanószert helyezve alá, a levegőbe röpítették. Ekkor a magyar nyilvánosság szerkezete radikálisan megváltozott. Nincs többé irányt adó, minőségi, véleményformáló papír és online napilap. Mindenki megérthette, hogy járhat. A Mészárosról elnevezett harci különítmény még bevonult ide is, oda is – vidéki lapok, Mandiner, Echo TV -, hogy legyen a Hír TV helyett egy új párttévé. De a kormányzati befolyás olyan ellenzéki és független médiaforrásokban is megjelenik, amelyek látszólag még függetlenek és ellenzékiek, csak éppen titkos alkuk kötik őket.

A következő hónapok fogják eldönteni, hogy vajon a magyar médiaszerkezet a) két pólusú: kormány és ellenzék; b) három pólusú: kormány, Simicska-sajtó, független; c) széttagolt és szétesett. A mai állapot a harmadik változatot valószínűsíti: a nyilvánosság darabjaira és szilánkjaira tört, folyik mindenki harca mindenki ellen. Még a kormányzati sajtó sincs egységes irányítás alatt. A párt és állam különböző frakciói, érdekcsoportjai, politikusai egymás ellen küzdenek ügyek kiszivárogtatásával a sajtótermékekben. Az „újkép-ipar” Habony-műve egyik kampányról a másikra találja ki az új világot, de egyre rövidebb és sikertelenebb minden kísérlet. A Vajna-giccsművek ugyancsak vesztésre áll. A hamis híreket és a lejárató kampányokat vezérlő 888-at és Origót kizárólag a baloldali politikusok és ijedező értelmiségiek veszik komolyan. A természetes szövetségesek nem szövetkeznek.

Összefogást a független sajtóban

Egy lépésre vagyunk a 2018-as választási siker lehetőségét kínáló kétpólusú sajtó kialakításától. Ez van olyan lényeges, mint az alulról jövő ellenzéki összefogás megteremtése. Nincs semmi oka a megmaradt független/ellenzéki sajtótermékek szerkesztőségeinek és tulajdonosainak, hogy egymás között ne alakítsanak ki koordinált stratégiát a választásokig tartó viselkedésre, a hírek, az elemzések közötti munkamegosztásra. Miért kellene az ellenzéki tehetetlen politikusokra várakozniuk, hogy kiegyezzenek a 2018-as választások tétjeiben: korrupt és autokrata rendszer ellen vagy mellett; Európa mellett vagy ellen; alkotmányos jogállam és piacgazdaság mellett vagy ellen; társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság ellen vagy mellett s végül, sajtószabadság mellett vagy ellen.

A társadalmat joggal nem érdekli, hogy kinek és milyen sérelmei vannak más sajtótermékek, szerkesztőségek ellen. Fütyülnek rá, hogy papír és online, az idősebb és fiatalabb újságírók utálják egymást. A társadalmat csak feldühíti, ha a sajtó emberei hülyéknek, Fidesz-birkáknak tartják őket. Nem pártelvű képeket, hangokat akar látni és hallani, hanem ennek az országnak és saját sorsának esélyeiről szeretne valamit megtudni. Rólunk beszéljetek, ne magatokról! Nekünk írjatok és ne egymásnak! Velünk foglalkozzatok és ne a politikusokon és magatokon siránkozzatok! A nemzet nem az ellenzéket akarja hatalomra juttatni, hanem egy európai és igazságosabb Magyarországon akar élni, ha kell, az ellenzék hatalomra jutása árán.

Mi az oka, hogy miközben a sajtó minden oldalról szidalmazza a politikusokat, hogy képtelenek az összefogásra, azt természetesnek tartja, hogy nincs semmiféle összefogás az RTL, az ATV, a Klubrádió, a HVG a Magyar Narancs, a Népszava, a Vasárnapi Hírek, a 168 Óra, az ÉS, a Hócipő, az Átlátszó, a 444, a Hír 24 és a függetlennek megmaradt vidéki lapok között? Miért nincsenek összekapcsolva egymással a baloldali és független városok televíziói? És bizony tárgyalni kell a Simicska-birodalom urával is, hogy együttműködés jöhessen létre a Hír TV-vel, a Magyar Nemzettel, az Index-szel, a Heti Válasszal. Ne feledkezzünk meg a bulvárról sem, igenis, a bulvársajtónak százszoros érdeke, hogy Magyarország ne hátsó-Macedónia legyen! Tárgyalni, tárgyalni és tárgyalni – végül kiegyezni. Nem elfogadni az MTV félrevezető híreit, nem elhinni az egymás ellen ugratásokat! Minőségi sajtót, oknyomozó, elemző, gondolkodtató és mégis érző sajtót csinálni! Újságírónak lenni – nagy dolog! Tisztességes újságírók, szerkesztőségek, szellemi emberek fogjatok kezet: rajtatok múlik, hogy Magyarország jó és élhető, vagy rossz és elviselhetetlen ország lesz.

 

 

 

 

 

 

Forrás: http://nepszava.hu/cikk/1135274-a-nyilvanossag-fordulata