A rendszerváltás legnagyobb áldozata a magyar nép!

A rendszerváltás legnagyobb áldozata a magyar nép!

4808
0
SHARE
cover-02

És a magyar baloldal, amelynek feladata lenne a nép érdekeinek védelme, képviselete és a jogaiért való harc.

Ma a magyar nép nem látja a kiutat reménytelen helyzetéből. Milliók lázadás helyett csak a túlélésre koncentrálnak, százezrek elmenekültek és százezrek törtek meg, adták fel a harcot és menekültek önpusztításba. Az elmúlt 27 évben nem voltak szervezetek, pártok, amelyek fel merték volna vállalni a harcot azon alsó kétharmadért, amely mára szinte mindenét elvesztette. A baloldalt elfoglalták azok, akiknek eszük ágában sem volt vállalni ezt a küzdelmet. Kiüresedtek jelszavaink, hiteltelenné vált ideológiánk, mert aki erre hivatkozott, az luxusautóból, luxuslétből hiteltelenül képviselte értékeinket. Később már le is vetkőzték magukról ezeket a külsőségeket és büszke gőggel vállalták a hazugságot, a népnyúzást, a milliárdosok és multinacionális vállalatok érdekeinek védelmét.

27 éve lopnak, lopnak és lopnak ebben az országban. Bármerre nézünk, egyszerre látjuk a nyomort és az értelmetlen pénzszórást. Miközben a többség fűteni nem tudja otthonát – már ha egyáltalán van neki – aközben völgyhidak, hegy nélküli alagutak, fűtött gyepes stadionok, uszodának hazudott förmedvények nőnek ki a semmiből. Mindezt a magyar nép fizeti ki. Kétszeres, háromszoros, négyszeres vagy lassan százszoros áron megvalósított beruházásokat. Mert a pofátlanságnak nincs határa ebben az országban. Mi pedig tűrjük. Néha páran dühösen felvetik azt a gondolatot, hogy az összes tolvajt el kell számoltatni, a lopott vagyonokat vissza kell venni, de egyből jönnek az ellenzéki széplelkek, akik elmagyarázzák, miért nem lehet senkit elszámoltatni, miért nem lehet senkit börtönbe csukni. Mert ők nem tolvaj gazembereket látnak, hanem elegáns úriembereket, akik kedves gesztusokkal magyarázzák el nekik, hogy miért is volt jogszerű minden szemétségük, aminek vagyonukat köszönhetik.

Ez a rendszer gúzsba köt mindannyiunkat. Nem szól másról, csak arról, hogy a jelenlegi viszonyok érintetlenek maradjanak. A szegény nyomoroghasson, a gazdag dorbézolhasson. Köze nincs mindennek logikához vagy piaci viszonyokhoz.  Egy gázszerelő egy normális kapitalista országban gészerelő marad, legfeljebb ha nagyon beleáll, akkor összehoz egy komolyabb céget is magának. Egy gázszerelő ezermilliárdos vagyont csak úgy tud összehozni, ha ő a stróman, akinek az a dolga,hogy pénzekufferal szaladgáljon.

Ez az ország nem normális ország. Ez az ország eljutott a pusztulás szélére. Vidéken nincs munka, a városban nincs megfizethető lakás. Éhezik vagy tengődik a falusi lenézett paraszt és a városi, szintén lenézett proli is. Ma már álmodni se mer a többség jó fizetésről, szép otthonról, a gyerekek nyugodt jövőjéről. Ma az egészségügy luxus vagy halálgyár. Ma aki ötven alatt van, az nem is számít arra, hogy valaha nyugdíjba fog vonulni. Aki pedig nyugdíjas, az évről évre egyre jobban érzi, hogy a pénze mennyivel kevesebbet ér, ha abból vásárolni akar vagy számlákat fizetni. Mindeközben rezsicsökkentésről papolnak nekünk és mi csak arra tudunk gondolni ökölbe szorított kézzel, hogy a piperkőc papagájok ne a rezsit, hanem a rizsát csökkentsék már végre.

Ma, amikor az ellenzék romokban és úgy tűnik, hogy a hatalom helyzete jobb, mint valaha, akkor sokan kétségbeesetten fordítanak hátat a közéletnek. Rosszul teszik, mert ez a helyzet nem azt bizonyítja, hogy reménytelen lenne a helyzet, hanem éppen  azt, hogy van okunk reménykedni. Ami jönni fog, az nem csupán egy új kormány, hanem egy alapjaiban új rendszer, amelyet közösen kell felépítenünk. Most nem pusztán azon kell gondolkodni, hogy kik váltsák egymást az audik hátsó ülésén, hanem azon, hogy milyen legyen a magyar nép új köztársasága, amelyben senki nem nyomorog és senki sem tudja ellopni mások, a közösség vagyonát. Az új rendszer nem jön el magától. Minél kevesebben várjuk és készülünk eljövetelére, annál később fog megérkezni a változás. Szükség van mozgalomra és szükség van azokra, akik túl mernek látni a mai beszűkült horizontokon.

Kalmár Szilárd
Új Szocializmus Mozgalom