A rövidebb munkaidő az ökológiai túlélésünk záloga

A kevesebb munkaóra nem csak szabadabb életet jelentene mindnyájunknak, de nagyban hozzájárulna bolygónk megmentéséhez is – írja Philipp Frey a tekintélyes, brit Autonómia Kutatócsoport kutatója.

A rövidebb munkahét már régóta vita tárgya a brit gazdasági szereplők és politikusok körében, ez a széleskörű társadalmi vita újra fellángolni látszik. A Brit Szakszervezeti Szövetség, a Zöld Párt és a brit Munkáspárt erőfeszítései nagyban hozzájárulnak a vita újjáéledéséhez, hogy a dolgozók munkakörülményei és általános jóléte és termelékenysége javulni tudjon, hogy a szakszervezeti és politikai dolgozói érdekképviselet válaszolni tudjon az egyre terjedő robotizáció kihívásaira.

Európa legnagyobb ipari szakszervezete az IG Metall másfél millió munkást tudott mozgósítani a gigasztrájkjához. A dolgozók győzelmet arattak, elnyerték a jogot, hogy a 35 órás munkahét esetenként 28 órásra redukálódjon, miközben biztosítékokat is sikerült kiharcolniuk a teljes – tehát 35 órás – munkaidőhöz való visszatéréshez.

A rövidebb munkahét célja sokak szerint leginkább az, hogy változtassunk a jelenlegi hibás gazdasági modellünkön, mely a többség kárára a vagyonosok kis rétegének kedvez. Mégis egybefonódik ez a követelés más erős globális mozgalmak törekvéseivel, melyek az emberiség más természetű, de igen komoly problémáival foglalkoznak: az erőforrásaink kimerülésével, a környezetszennyezéssel és mindenekelőtt a globális felmelegedés gyorsulásával. Itt a társadalmi igazságosság generációkon átívelő problémái ismét előtérbe kerülnek, hogy a Föld déli féltekén élő, szegény emberek nagyobb eséllyel esnek ki abból a gazdasági rendszerből, mely az északi félteken élő tőketulajdonosoknak kedvez.

A fenntartható fejlődést övező közbeszéd évtizedekig az etikus, környezetbarát vásárlói magatartást helyezte középpontba ahelyett, hogy a probléma valós gyökerét vette volna célba: a gazdasági rendszerünket, melyben csak a profithajhászás számít, de a környezetvédelem és a dolgozók emberi jogai állandóan háttérbe szorulnak. Ez a gazdasági rendszer nem tulajdonít semmi jelentőséget a természeti-biológiai környezetünknek, melynek megőrzése nélkül mi sem élnénk sokáig. Ahhoz, hogy áttérjünk egy fenntartható gazdasági modellre, szakítanunk kell a végtelenségig fenntartható gazdasági növekedés illúziójával és egy olyan modellre kell áttérnünk, mely a bolygónkat is megőrzi és számunkra is megfelelő életminőséget biztosít. Mindeközben az egész életmódunk ebbe a fenntarthatatlan gazdasági modellbe ágyazódik bele, mely hosszú ingázásokat követel meg tőlünk a hihetetlenül elszállt ingatlanárak miatt és sokszor nekünk sincs időnk magunkra egészséges, környezetbarát ételt főzni, mivel sokszor a környezetszennyező módon előállított, gyorsfagyasztott ételeket vagyunk kénytelenek elfogyasztani.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület – IPCC – szerint a társadalomnak mélyreható változásokon kell keresztülmennie, ha az iparosodás előtti szintre akarjuk a globális felmelegedést visszaszorítani. A statisztikai adatok is már ránézésre azt vetítik előre, hogy előbb-utóbb messzemenő és radikális társadalmi változásra lesz szükség.

Ezzel kapcsolatban írtam egy gondolatébresztő tanulmányt az Autonómia agytrösztnek mely egy igen karakteres gondolatkísérlettel látja el az Olvasót. Az Egyesült Királyság jelenlegi szén-dioxid- kibocsátását alapul véve és arra alapozva, hogy minden munkaóra ledolgozásával mekkora szén-dioxid mennyiséget pumpálunk a levegőbe. A kutatásaim alapján úgy gondolom, hogy a munkaóráink számát legalább 80%-al kellene csökkenteni, ezzel a teljes munkaidő mindössze heti (!) 9 órára csökkenne.

Ennek a radikális munkarendváltozásnak a mértéke is bizonyítja, hogy a fenntartható gazdasági modellre való áttérés nem lehet mindössze annyi, hogy lecsökkentjük a legszennyezőbb iparágak károsanyag- kibocsátását: ehelyett a gazdaságunk szerkezetét és a munkavégzési szokásainkat kell alapjaiban megváltoztatnunk miközben áttérünk a megújuló energiaforrásokra a már említett meglehetősen alacsony számú munkaórákra és környezetbaráttá tesszük a közlekedési szokásainkat.

A vészesen közeledő klímakatasztrófa eltereli a közbeszédet a beteges profitmaximalizálásról a környezetvédelem irányába: A mostani szén-dioxid-intenzitás és ipari termelőkapacitás mellett mennyi munkaórát engedhetünk meg magunknak, hogy ne menjen tönkre környezetünk? Kutatásaim szerint még ha a legalacsonyabb szén-dioxid-intenzitású gazdaságokban is elérik a 12 órás munkahetet eszünkbe kell jusson, hogy a csökkentett munkaidő elsősorban nem a kényelmet, hanem biológiai fennmaradásunkat szolgálja. John Maynard Keynes egyébként – a modern közgazdaságtan kiemelkedő kutatója és a makroökonómia atyja – előbb-utóbb 15 órás munkahetet jósolt.

Ebben a szellemben a klímaváltozást érintő vészhelyzet kikiáltása után határozottan be kellene vezetnünk a 4 napos munkahetet. Ez csak az első lépés lenne mellyel a dolgozó emberek életkörülményein és munkakörülményein javítunk, hogy gazdaságunk erőforrás felhasználása és vele együtt a károsanyag kibocsátás is radikálisan csökkenjen, hogy megmentsük környezetünket és jövőnket.

Munkások Újsága

Fordította:

Bujdosó Gyula

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük