A szegények pártja

25087 C 600x4001

Ilyen nincs. Magyarországon és mindenhol máshol az igazán szegények nem politizálnak, mert a szegénység lélekben is megtörte őket, nem foglalkoznak közélettel, a puszta túlélésre összpontosítanak. A politika szegényei soha nem a legszegényebbek, hanem azok, akik eljutottak a lecsúszás, az egyéni és közösségi katasztrófák szélére és még van kellő erejük az egymásba kapaszkodásra, a kiabálásra, a kétségbeesett kiútkeresésre. Nem, ők még nem az utcasarkon koldulnak, de mobiltelefonjukat már nem tudják feltölteni, gyűlnek a csekkek, naponta hívják őket a bankok és pénzügyi szolgáltatók az elmaradt törlesztők miatt. Nagy bajban vannak, de még nem reménytelen a helyzetük. Igen, ők még keresik maguknak azt a politikai erőt, amely kiutat mutat a reménytelenségből. Valamikor, nem is olyan régen hagyományosan baloldali volt az ő pártjuk, ma talán a Jobbik áll a legközelebb hozzájuk. Azokhoz mindenképpen, akik nem cigányok.  

Még a leggazdagabb országokban is létezik ez a társadalmi csoport. A gond csak az, hogy mára Magyarországon ez a veszélyeztetett társadalmi tömb milliós tömegű és nem látni reményt arra, hogy többségük megússza otthona elvesztése, családja szétesése nélkül. Nem lehet azt mondani, hogy Orbán Viktor semmit sem tesz azokért, akik bajban vannak. Igenis tesz, de számítóan és szelektálva cselekszik. A fennen hirdetett magasztos elveknek szögesen ellentmond a kormány hétköznapi válságkezelése. Nem lentről a valóban szegényektől felfelé haladva segít, hanem perverz módon fentről a gazdagok irányából lefelé haladva teszi ezt. Nézzük csak meg, hogy a devizahiteles problémát miként kezelték! Elsőként a leggazdagabbak rögzített árfolyamon szabadulhattak a hiteltől, majd jött az „árfolyamgát”, amiből szándékosan csak azokat szorították ki, akik addigra már bajba kerültek. Azt a még dolgozó, de a duplára nőtt törlesztőt fizetni képtelen százezernyi embert, akiket valóban fenyegetett és fenyeget otthonuk elvesztése. Ők például a BAR-listás stigmájuk miatt nem léphettek be a rögzített árfolyamon való törlesztés rendszerébe, de úgy alakították, hogy számukra ne legyen járható út az Eszközkezelő se. A lecsúszó alsó középosztály, a modern proletariátus, a minimálbérből vagy akörüli pénzből megélni próbáló sok százezer ember ma egy perverz kormányzati szociálpolitika célkeresztjében van. Aki önerőből kikapaszkodik rossz helyzetéből, az megmenekülhet, aki nem, annak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a többség által lenézett és páriaként kezelt szegény kasztba süllyed, ahol a gettófalvak roma lakossága, a városok peremén kalyibákban vagy szállókon élő hajléktalanok vannak. Olyan élethelyzetbe került emberek, akiknek lényegében már semmi reményünk sincs a többség által normálisnak tekintett életvitelhez. Ráadásul a sorozatos kudarcélmények, megaláztatások miatt ezen társadalmi csoportok képtelenek már a valódi és heves küzdelemre a jogaikért, részben vagy teljesen elfogadják a többség velük kapcsolatban megfogalmazott előítéleteit és nem is próbálkoznak azzal, hogy megváltoztassák azokat. Ebben a lumpenizálódott közegben a túlélés a fontos, a büszkeség egy rossz tulajdonság, amely semmivel se szolgálja a máról holnapra való boldogulást. Ebben a közegben a bódulat, az alkohol vagy a drog mámora az egyetlen kiút a totális reménytelenségből. A segítő közösségek alig-alig vannak jelen, pedig már szinte missziókat kellene indítani országhatáron belül, hogy megállítsuk a tömeges lecsúszás miatti újrabarbarizálódást.

Sajnos a jelenlegi kormány nagyon jól látja ezt az egész folyamatot. És azt is látja, hogy a többség igényel egy lecsúszott, megbélyegezhető és naponta megalázható társadalmi csoportot. Az érdemtelen szegényeket. Azokat akik nem méltóak a segítségre. Akik kiisszák magukat a „lélek-program” keretében kapott lakásukból. Az senkit sem zavar, hogy szerencsétlen ember ugyanúgy két sört akart meginni este, mint az ország fele. Az érdemtelen szegény az, aki egy év alatt megeszi a rá bízott csirkéket. Igen, ezért lehet őt gyalázni, pedig a többség szintén megeszi a rántani való csirkét, mert azokat általában megeszik,  főleg akkor, ha nincs pénz méregdrága kukoricára. Ma az alsó középosztály, azaz a modern proletariátus terelve van ebbe az érdemtelen szegény irányba. Igen, ők azok, akik nem tudtak élni a kormányzat devizahiteleseket segítő számtalan „jótéteményével”. Mert a többség nem tudja, hogy a gyakorlatban ezen jótétemények szinte senkinek sem segítettek. Az, hogy a kormányzat csúsztatja a kilakoltatásokat, nem engedi szabadjára a végrehajtói terrort, két okból van így. Egyrészt az ingatlanok értéktelenek. Azok a kutyának se kellenek, tömeges kínálatnövekedés az ingatlanpiacon csak zavart okozna. Másrészt pedig az illetékesek nagyon jól tudják, hogy két-három éve elhúzódó válsághelyzetben élő család ennyi idő alatt már minden területen megcsúszik, azaz kellő indok lesz arra, hogy őt ne a társadalmi szolidaritás mellett kelljen kilakoltatni, hanem épp ellenkezőleg a társadalmi szadista igényeknek megfelelve tehetik utcára őket. Már olyan élethelyzetben, amikor már nem egy tisztességes családot kell utcára tenni, hanem egy érdemtelen szegényekből álló putrit kell felszámolni. Azok közösségét, akik nem csak a banki hitelt nem fizetik, de a villanyt, gázt és közös költséget sem. Utóbbi felhalmozása pedig pont azokat fordítja velük szembe, akikre talán még a leginkább számíthatnának. Magyarországon látni kell, hogy pont a szomszédok, a közvetlen környezet az, amely leghamarabb szorgalmazza azt, hogy a bajba jutottak még nagyobb bajba kerüljenek. Nekik nem számít más, csak az, hogy gyorsan megszabaduljanak olyan lakótársaiktól, akik képtelenek megfizetni a lakhatással együtt járó költségeket. Cinkos szövetsége alakul a hiénáknak. A védőnő megszabadul egy sok adminisztrációval járó munkától, a családsegítő örül, hogy hatáskörén túlra helyezheti a problémát, a gyermekjóléti szolgálat biztos állami támogatást jelentő gyerekeket ad bentlakásos intézményeknek vagy a nevelőszülői hálózatnak. Hogy mindez mennyibe kerül aztán az adófizetőknek, az persze senkit sem érdekel. Pedig kellene, hogy érdekeljen minket, mert két-három gyerek állami gondozásba vétele és tartása, ugyanennyi hajléktalanszállós férőhely fenntartása milliós kiadást jelent az adófizetők számára havi szinten. Egy jobb lakás albérletét és komplett rezsijét fizethetjük egyetlen gyermek állami gondozásban tartásának költségéből. Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy aki lecsúszik az érdemtelen szegényeknek bélyegezhetők közé, az feladja. Nem akar már itthon dolgozni, mert jövedelmének legalább harmadára végrehajtók végtelen sora teszi rá a kezét. Egy ember, aki minimálbért kereshet maximum és évekre, évtizedekre előre elbukja jövedelmének harmadát, mennyire lesz motivált az újrakezdésre? Semennyire. De a hatalomnak nem is érdeke a segítés, az újrakezdés. Neki messziről bűzlő, a többség számára elrettentő erővel bíró felkiáltójelekre van szüksége. A lumenizált elemeket a hatalom csak akkor fogja morzsákkal segíteni, ha egyben a többséget velük riogathatja is. A jobboldali kormányunk fasiszta szociálpolitikájának a lényege az, hogy csak büntetve segítünk, azaz csak akkor jár az alamizsna, ha azzal a maradéknak, a még küzdőknek azt lehet üzenni, hogy így járhattok ti is. A közmunka elsődleges célja nem az, hogy segítsen embertársainkon, hanem az, hogy elriasszon százezreket az „állami csöcsön” való élősködéstől. Aki szegény, az negyvenhétezerért közszemlére állítva kell tövig szívott csikkek után szaladgáljon a kisvárosok főutcáján. Aki még tartja magát, naponta kell szembesüljön azzal, mi fog vele történni, ha előbb vesz kenyeret a gyereknek, mint befizeti a kirótt adók sorát. Ezek az emberek rettegve tekintenek a kukában turkáló hajléktalanra, a gyerekével kolduló roma asszonyra és mivel saját nagyon is valószínű sorsukat látják, ezért gyűlölni kezdik őket.

A kormány eme valójában büntető, de segítőnek hazudott társadalompolitikája egy sok stációból álló kálvária, amelynek törvényszerű vége képletesen a kereszthalál, valójában a lecsúszás. Olyan keselyűkkel és hiénákkal tarkított út, amelyen ócsai lakóparkokba lesznek ideiglenesen elszállásolva az érdemtelenek bélyegezhető szegények, akik ott sem fognak néhány hónapnál többet eltölteni, mert nem segítség a puszta középre épített gettó. Nem segítenek az otthonvédők, nem segítenek a jobbikos képviselők sem, mert ők is csupán fogáskerekek a kegyetlen gépezetben. Ha megnézzük a kilaktatások elleni civil akciókat, akkor azt látjuk, hogy lényegében nem lehet elérni ellenállással semmit se. Eredménynek tekinthetjük, hogy néhány héttel sikerül elodázni egy kiköltözést? Nem, a nagy büdös helyzet az, hogy a hatalom ennek is örül, mert bemutathatja, hogy mindig az történik, amit ő akar. Sőt, mivel arra ügyelnek, hogy érdemtelennek bélyegezhető emberek kerüljenek kilakoltatásra, ezért saját fasisztoid szavazóiknak is üzennek. Üzenik, hogy ők el fogják takarítani azokat, akiket ők gyűlölnek a saját környezetükben. Az olyan akcióknak, amelyek kontraszelektíven működnek, azaz az eredeti célokkal ellentétes eredménye lesz, nincs értelmük. Minek biztatunk valakit arra, hogy megvédjük az otthonát, ha képtelen vagyunk arra? Minek segítjük, hogy társadalmunk söpredéke csámcsogjon azon, hogy valaki mióta nem fizetett közös költséget, aminek nemfizetése kapcsán a többség előbb szavazna halálbüntetést, mint asszonygyilkosság okán?

Addig, amíg a hatalmat jelenleg totálisan birtoklók könnyedén fenn tudják tartani évtizedekre előre, hogy övék legyen az ország, nem lesz remény a szorult helyzetbe került emberek számára. Minden társadalmi csoport annyit tud elérni, ahány fegyelmezett szavazója van vagy amekkora utcai tömeget fel tud vonultatni. Ma Magyarországon a szegények és elszegényedők társadalmi csoportja reménytelenül megosztott. Feloldhatatlannak tűnő ellentét van ezen a területen roma és nem roma alapon Ameddig a baloldal idehaza a szélsőjobboldal lesz, addig ez a probléma nem is fog megoldódni, mert két egymáshoz közel álló szegény társadalmi tömb nem egyesülhet, mivel kizárt, hogy rasszizmussal a romák megszólíthatóak lennének. A Jobbik éppen azért stabil pontja Orbán Viktor rendszerének, mert léte garantálja, hogy a szegények milliós tábora megosztott legyen. Amíg távoli zsidó nagytőkésekkel riogatják az embereket a valódi bűnösök leleplezése helyett, addig semmi sem fog változni. És a sort muszáj folytatni. Amíg nincs baloldali párt, azaz amíg a magukat baloldalinak tekinthető pártok banki és vállalkozói érdekképviseletekként működnek, addig biztosan nem lesz erős bázisa a szegényeknek és elszegényedőknek. Erős bázisuk akkor lesz, ha lesz végre egy párt vagy bármi más hasonló formáció, amely egyszerre képes lesz megszólítani a roma törésvonal mentén ma még szemben álló társadalmi csoportokat és nem visszafelé akar menni a neoliberalizmus irányába, hanem azt tűzi ki célnak, hogy Orbán torz beavatkozása a piaci viszonyokba szélesebb körű közösségi tulajdonba vétellel folytatódjon. Ha lenne olyan politikai erő, amely nem csak szavak szintjén, hanem ténylegesen is szembe merne menni a piaci viszonyokkal és a javak bizonyos körét tekintve teret adna a tervszerű közösségi újraelosztásnak, akkor Magyarország gyors és fenntartható gazdasági és társadalmi pályára állhatna. Ma a sikeresnek tekinthető országok a világban mind-mind drasztikusan beavatkoznak a piaci viszonyokba, lényegében ez sikerük egyetlen komoly alapja. Egy új, baloldali politikai erő megerősödése nélkül marad Orbán, sőt még az a veszély is fenyeget, hogy Vonával együtt fogja folytatni ámokfutását. Sajnos azt nem látni, hogy ki és mikor fogja elindítani azt a baloldali erőt, de jönnie kell, mert ha nem tényleg nagy baj lesz Magyarországon.