A Székelyföldet is elárasztják a plakátok

Magyar pártok, társadalmi szervezetek, sőt önkormányzatok bevonásával vette kezdetét Erdélyben a jövő évi országgyűlési választásokon való részvételre buzdító kampány. Ennek során elsősorban a regisztrációra, az erről szóló technikai tájékoztatásra helyezik a hangsúlyt, de megjelentek azok a hangok is, amelyek egyértelműen a Fidesz-kormány támogatására kérik a kettős állampolgárságú, így magyarországi szavazójoggal is bíró romániai magyarokat.

A székelyföldi Kovászna megye önkormányzata például hatezer, regisztrációra felszólító plakátot gyártatott le „a magyar kormánnyal egyetértésben”, és ezek többségét már kiragasztották a háromszéki településeken. Ezek a plakátok azt hirdetik, hogy minden magyar állampolgár leadhatja voksát a 2018-as választáson azzal a feltétellel, hogy előzőleg regisztrál.

Értesüléseink szerint hasonló plakátkampány várható szerte a Székelyföldön és Erdély többi megyéjében, továbbá a médiában is hangsúlyos lesz a regisztrációról szóló tájékoztatás.

„Igen, az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa munkáját, és ehhez mi is hozzá fogunk járulni, ahogy tettük a négy évvel ezelőtti anyaországi választáson is, amikor Erdélyből 65 ezer szavazattal járultunk hozzá a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzéséhez” – szögezte le nemrég Tamás Sándor, a megyei közgyűlés elnöke. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa egyébként úgy nyilatkozott: azok a romániai magyarok, akik augusztus végéig benyújtják magyar állampolgársági kérvényüket, jó eséllyel december végéig megkapják a honosítási okiratot, és regisztrálhatnak a választásra.

Annak hátterében, hogy a regisztrációs folyamatba az RMDSZ is beszállt, az áll, hogy az erdélyi magyar politikai paletta legnagyobb, bukaresti parlamenti képviselettel bíró, a Fidesszel korábban hűvös viszonyt ápoló alakulata az elmúlt években rendezte kapcsolatát a budapesti kormánypártokkal. Olyannyira, hogy ha egyelőre testületileg nem is, de a Kelemen Hunor vezette szervezet számos politikusa egyértelműen letette voksát a budapesti kormányzati folytonosság mellett. De más romániai magyar politikusok is nyíltan a Fidesz–KDNP támogatására kérik a magyar állampolgárságot is megszerző romániai magyarokat.

A legutóbb a Fidesz színeiben európai parlamenti mandátumot szerzett Tőkés László által irányított Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács már márciusban beindította regisztrációs kampányát a honosított magyar állampolgárok számára. Indok a szervezet igyekezetére: azoknak az erdélyi magyaroknak, akik még nem igényelték az állampolgárságot, de szeretnének szavazni 2018-ban, ez év júliusáig kellett benyújtaniuk honosítási kérelmüket, hogy a választás előtt a honosítási és regisztrációs folyamat végére jussanak. A Tőkés László szervezete – mely 85 ezer erdélyi magyar választó regisztrációját segítette 2014-ben, továbbá mintegy 62 ezer levélszavazatot gyűjtött össze és juttatott el a magyar hatóságoknak – által működtetett demokrácia-központok a honosításban, a regisztrációban és az anyakönyvezési ügyekben egyaránt segítséget nyújtanak. Erőteljes mozgósításba fogott az Erdélyi Magyar Néppárt is.

Erdélyben több mint félmilliót tesz ki a választókorú magyar állampolgárok száma, ők éppen ebben az időszakban kapták kézhez Orbán Viktor miniszterelnök levelét. Ebben a kormányfő arra emlékezteti honfitársait, „létrejött az, amire majd száz évig vártunk: a kettős állampolgárság kiterjesztésével sok százezer magyar hivatalosan is a magyar nemzet részévé vált”. Mivel a szavazáson való részvétel regisztrációhoz kötött, Orbán Viktor cselekvésre kéri a határon túl élő magyarokat, akiknek fölhívja a figyelmét: Magyarországnak a következő években sorsfordító, az egész Kárpát-medence magyarságára kiható döntéseket kell meghoznia.

 

 

 

 

Forrás: https://mno.hu/belfold/a-szekelyfoldet-is-elarasztjak-a-plakatok-2411424

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük