A “társadalmi szépelgés” nem politikai alternatíva

Némileg késve jutott el hozzám Karácsony Gergely úgy másfél hetes posztja. Ebben azt írja a főpolgármester, hogy ma egyedül Ferenc pápa az, aki amolyan példaképünk lehet, akitől tanulhatunk. Olvasom a méltató sorokat, közben persze az is eszembe jut, hogy Ferenc pápa a be nem váltott remények egyik szimbolikus alakja. A Katolikus egyház ma is töményen tolja a homofóbiát és az abortuszellenességet, marad a perverziók melegágyának tekinthető cölibátus, szóval olyan ez, mint az átmeszelt kupleráj. Hiába a nagy szavak, a nagy fogadkozások és várakozások, bent lényegében ugyanaz megy, mint ami megy már jó kétezer éve, most éppen szerencsére máglyák nélkül. Idehaza mindez még megfejelődik azzal, hogy az egyházak rátelepedtek az állami pénzekre úgy, hogy mindeközben a társadalmi szolgálat, amit ellátnak a nullával egyenlő. Ami van, az is puszta kirakat, milliárdokból. 

Amíg ez így van, addig nekem Ferenc pápa nem lesz példaképem. Miként mondjuk a szinten szerethetőnek marketingelt Obama exelnök sem. Ő mondjuk azért nem, mert látom magam előtt azokat a lángoló afgán falvakat, amelyeket az általa csúcsra járatott drónhadviselés idején tettek a földdel egyenlővé. 

Persze nincs ebben semmi meglepő. Karácsony Gergely azt teszi, amit diktál a tömegtrend. Márpedig a világban vagy demagóg hülyékre, mint Trump vagy Orbán, vagy mosolygó és semmitmondó neolib populistákra van szükség, mint Trudeau vagy Macron. Ez van, a társadalmi düh a tömegek egy részét elviszi rossz irányba, a többiek meg amolyan fura koravén generációkként istenítenek olyan embereket, akik nem mondanak semmit. Ezt a koravén közeget jól lehet politikailag etetni azzal, hogy legyőz mindent a szeretet, miként Karácsony egy másik posztjában fogalmazott a “szelíd forradalom”. Ebben a közegben lehet aratni olyan “radikalizmussal” , hogy majd mindent megold mondjuk az euró bevezetése, hogy a zöldpolitika nem jelent mást, mint azt, hogy az Andrássy úton négy muskátlival többet teszünk ki a hajléktalanok mellé. Ja, a szociális tevékenység meg kimerül abban, hogy ötven lakással többet adunk rászorulóknak és megállunk pár stock fotó idejére beszélgetni fedélnélküli árusokkal. És a minket követő tömeg pedig minderről azt gondolja, hogy mindez a forradalmi tett. Pedig nem, a társadalmi szépelgés, a fátyolos tekintettel való beszélgetés társadalmi problémákról kb a nesze semmi fogd meg jól kategória. Három muskátlitól nem lesz zöld Budapest, 50 minigarzon nem old meg kb semmit a fővárosi hajléktalanság problémájából. És az sem gyógyír semmire, ha lelki közösséget vállalunk Ferenc pápával. 

Ennél több kell, ennél több kellett mindenkoron. Petőfi vagy Táncsics nem tudta mi az a szelíd forradalom. Az őszirózsás forradalom frontokról hazatérő katonái képtelenek voltak szeretni azt az úri csőcseléket, amely a halálba küldte a fél országot. 1945-ben a háborús bűnösökkel szemben sem ez a megbocsátó hozzáállás volt a nyerő a népbírósági perekben. Ahhoz túl sokan fagytak halálra az orosz hómezőkön és még többen égtek el Auschwitz evilági poklában. 

Ha tehát egy politikus példaképet keres magának egy olyan zsarnoki és elnyomó rendszerben, mint Orbán rendszere, akkor ne egy mosolygós papot találjon magának. Találja meg azokat a batrakat, akik életüket sem sajnálták áldozni szent ügyükért. Miként megtette Petőfi vagy megette a hazai antifasiszta ellenállás legtöbb tagja Ságvári Endrétől Bajcsy-Zsilinszky Endréig, de milliók példaképe ma is a lázadás és társadalmi igazságosságért vívott harc szimbóluma, Che Guevara.. Persze őket nehéz követnie egy olyan politikusnak, akinek követői politikailag koravének, akik elutasítanak minden radikális megoldást és azt gondolják, hogy majd valami ködös szereteteszme, amit Ferenc pápa is képvisel, majd megoldja a világ ezer baját. 

Nem fogja és aki el akarja hitetni velünk, hogy de igen, az nem a barátunk! 

Kalmár Szilárd
Munkások Újsága

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •