Retro számítógép őrület Ajkán – Árok party

Immár 21-edik alkalommal tartották meg az Árok Party-t az ajkai Bánki Donát Gimnázium aulájában, augusztus első hétvégéjén. A meglehetősen rendezett környezetben lezajló számítógépes retrobuli barátságos hangulatú volt, hisz a retro számítógépek rajongóit összekötötték a közös emlékek és gyerekkori álmok kedvenc számítógépeikkel, mely a résztvevők pályaválasztására is döntő hatással volt.

Az Árok Party több évtizedes múltra tekint vissza, egy baráti társaság rendezte meg először egy ajkai panelépület pincéjében. Azóta a retro buli az egész országban népszerű lett: mára majdnem kétszázan látogatják – tudtuk meg Guzslován Gábortól az egyik főszervezőtől – , sőt külföldről is jönnek résztvevők. Ez a típusú buli azonban erősen eltér a megszokottól, főleg az egykori Commodore számítógépek rajongói szubkultúráját gyűjti maga köré, akik programozásban is összemérik tudásukat. Különböző demókat, grafikai effektusokat és zenéket írnak, melyeket elbírál a közönség. Péntek este levetítették a Commodore Story nevű dokumentumfilmet, szombat délelőtt a Party szemináriumokkal folytatódott, majd kortárs C64-es demók tömkelege töltötte ki a szombat délutánt. A szombat esti koncerteken felléptek a Sidnify, Megahit és Strayboom zenekarok is régi C64-es zenék nosztalgikus feldolgozásával. A még otthonosabb hangulatról a szombat esti grillezés gondoskodott, a finom, omlós grillhús jelentős hangulatjavító tényező volt. A retro buli – fájó kimondani – vasárnap délre véget ért, de minden bizonnyal jövőre is megrendezik majd.

Akit érdekel bővebben a szubkultúra, annak ajánljuk a Vakondok 2 című filmet, melyet annyival korrigálnánk, hogy nem a szovjet nyomás miatt nem voltak egy ideig széles körben kaphatóak a személyi számítógépek, hanem a nyugati országok agresszív kereskedelmi embargója a COCOM-lista miatt, mellyel a keleti blokk országait akarták megfojtani.

Az Árok Party betekintést nyújt a Commodore gépeket övező élő szubkultúrába és annak a korszakalkotó számítógépcsaládnak a történelmébe mely IT szakemberek egy generációjának kineveléséért felelős.

Bujdosó Gyula

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük