Átverte megint az egészségügyi dolgozókat a kormány

A Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ), és a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) közleményben tudatta: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy az Orbán Viktor által beígért egyszeri bruttó 500 000 forintos juttatást nem minden egészségügyi és egészségügyben dolgozó kapja meg.

A miniszterelnök április 3-án jelentette be, hogy minden egészségügyi dolgozó részesül az 500 ezer forintos egyszeri juttatásból. Aztán kiderült, hogy a „minden egészségügyi dolgozó” kategóriába mégsem minden egészségügyi dolgozó tartozik bele, ráadásul hozzájutni sem lesz egyszerű, mivel nem folyósítják majd automatikusan, hanem külön kérvényezni kell egy meglehetősen bürokratikus eljárás keretében az intézményvezetőknek.

A Munkások Ujságának egy Pest-megyei intézmény dolgozója írta meg, hogy őt kihúzták a listáról, a mintegy 330.000 nettós juttatást nagyon várta, így már nyugodtabb szívvel tudja elhagyni a pályát. “ Hiába nincs egészségügyi diplomám, a kórházban dolgozok évek óta, eddig is minden pluszból kihagytak, ez volt az utolsó csepp a pohárban”

A MOSZ és a FESZ külön hangsúlyozta: nem kapják meg ezt az összeget többek között a szociális ágazatban dolgozók, a közforgalmi gyógyszertárak dolgozói sem, annak ellenére, hogy a járvány egyik gócpontja a szociális ellátóhálózatot érintette.

Kimaradtak továbbá a jogosultak köréből azok, akiknek jogviszonyát április 1-és június 19 között a járvány ideje alatt a foglalkoztató a visszafogott egészségügyi szolgáltatások vagy a járvány terjedésének megelőzése okán szüntette meg, holott évek óta gyógyító munkát végeznek, mint például a 65 év feletti orvosok, a vállalkozói szerződéssel foglalkoztatott nővérek és orvosok, és azok az egészségügyi felsőfokú képzésben vagy doktori képzésben lévő hallgatók sem részesülnek a jutalomban- az orvostanhallgatók kivételével -akik szintén munkát vállaltak a járványügyi feladatok végzésében.

Ugyanígy nem fizetik meg ezt az összeget azon egészségügyi dolgozók több csoportjának sem, akik nem a közfinanszírozott ellátásban dolgoznak, dacára annak, hogy az egészségügyi dolgozókat érintő – még a mai napon is fennálló – korlátozások minden egészségügyi dolgozót egységesen sújtanak.

Azt pedig, hogy ki számít egészségügyi dolgozónak, az 1997. évi CLIV. törvény határozza meg – figyelmeztet a két szakszervezet.

A MOSZ és a FESZ éppen ezért „elfogadhatatlannak” tartja, hogy ebből az egyszeri juttatásból ezen rétegeket a kormányzat kizárja. Mint írják:

„A MOSZ és a FESZ határozottan kéri az 500 000 Ft jutalomban részesülők körének felülvizsgálatát annak érdekében, hogy minden egészségügyi és szociális intézményben és szervezetnél dolgozó részesüljön belőle, függetlenül a foglalkoztatás jogviszonyától és az intézmény fenntartójától.”

Mérce

  •  
  •  
  •  
  •