kedd, október 17, 2017
Home Authors Posts by Szerk

Szerk

617 POSTS 0 COMMENTS

Berágtak a balosok a szovjet emlékmű elleni támadás miatt!

Narancssárga festékkel dobálták meg a Szabadság téri szovjet emlékművet önmagukat demokratának mondó aktivisták. Akciójukkal azt szerették volna bizonyítani, hogy ők nem hazaárulók, hanem nagyon...

A BALpárt: A politikai foglyokat azonnal engedjék szabadon!

A Balpárt közleményt adott ki, melyben jogos és támogatandó tiltakozó ellenzéki akciókról és demonstrációkról beszélnek. Véleményük szerint ma már nem csak a CEU elleni...

József Attila megteremtette az ellenzéki összefogást

Az Európai Baloldal kezdeményezésére több ellenzéki közéleti szereplő vállalta, hogy a Költészet Napjára részleteket szaval József Attila Születésnapomra című verséből. A kezdeményezést szimbolikusnak szántuk, hogy...

Kis pártok kaszálhatják el Botkát, megborulhat az MSZP

Botka László 2016 decemberében jelentette be, hogy indul szocialista miniszterelnök-jelöltként, azonban komoly feltételekhez kötötte a szegedi polgármesterség feladását 2018-ban. Közös ellenzéki listát, minden környezetben...

Azt hitte, hogy a kétfarkú a legnagyobb viccpárt 2017-ben? Tévedett!

Magyarországon hivatalosan csak a kétfarkú kutyapárt számít viccpártnak, azonban ez a politikai formáció többször is bizonyította, hogy nem árt komolyan venni őket. A menekültellenes...

Bolba Márta: Ha Dopeman valóban segíteni akar a helyieknek, visszalép a...

Budapesten a nyolcadik kerületi Teleki tér egyik pékségben beszélgetünk Bolba Mártával, aki előrehozott választáson a Magdolna negyedben indul független jelöltként. A pékségben olcsó fagyit...

Éljen a felszabadulás!

Aki szerint április 4 nem felszabadulás, az ne is várjon felszabadulást Orbán uralma alól. 1945-ben egy idegen ország, ellenségét kergetve, mintegy járulékos haszonként szabadított...

A BALpárt nyílt levele Botka Lászlónak

Tisztelt Botka László miniszterelnök-jelölt úr! A Balpárt elnöksége és tagjainak többsége nevében üdvözlöm az Ön által meghirdetett baloldali fordulatot! A hangoztatott elveket és a tennivalók jelentős...

Vajnai Attila: Sörmagyarok

Bayer Zsolt fertőzést kapott. Betegségének tünetei jól ismertek. Az egyike ezeknek a számára nem teljesen tisztázott nemzeti érzésből fakadó gyűlölet minden és mindenki ellen, aki...

Büszkék lehetünk a Tanácsköztársaságra!

A Tanácsköztársaság a magyar jobboldal legnagyobb ellensége. Horthy és pribékjei üldözték és irtották, akik részt vettek benne, ötezer embert mészároltak le a fehérterror tomboló...