Az ipar akár segítheti is az élővilágot

Közismert tény, hogy az ipari tevékenység felbecsülhetetlen károkat képes okozni a természetnek, az élőhelyek pusztulása nagyban hozzájárul a fajok eltűnéséhez. Úgy tűnik azonban, hogy vannak olyan esetek, amikor a munkálatok még hasznosak is lehetnek egyes élőlények számára. Alberta északi részén például az ipari tevékenység bizonyos mértékig kedvez a régió két jellegzetes állatának, a hódnak és a rozsomáknak.

Az Albertai Egyetem friss tanulmánya alapján az észak-albertai hódok és rozsomákok előszeretettel használják otthonként és táplálkozó helyként azokat az anyagnyerő vermeket, melyek az ipari tevékenység során alakulnak ki – számol be az EurekAlert. A kutatók a helyi vadvilág és az anyagárkok kapcsolatát mérték fel – ezek olyan üregek, melyeket azért alakítanak ki, hogy az innen származó anyagokat, például a kavicsot vagy homokot építkezésen használják fel. Úgy tűnik, hogy amikor az ilyen vermekben újra megjelenik a vegetáció, a hódok is beköltöznek, ami a rozsomákok boldogulását is nagyban segíti.

Mark Boyce, a tanulmány társszerzője szerint az efféle anyagárkok Észak-Alberta mocsaras területein számos faj számára javítják a környezetet. A mély víz és a közeli táplálék például remek élőhelyet biztosít a hódoknak, ami a rozsomákokat is odavonzza. A ragadozók ugyanis nemcsak vadásznak a hódokra, hanem gyakran váraikat és járataikat is felhasználják kölykeik neveléséhez.

Boyce kiemelte: az ipar vadvilágra gyakorolt hatása rendkívül összetett, de a régió esetében bizonyos ipari tevékenységek támogathatják az állatokat. Ennek ellenére nem szabad megfeledkezni arról, hogy az építkezések a környezet átalakításával alapesetben sokat ártanak a természetnek. A friss tanulmány egyik fő tanulsága az lehet, hogy a gondosan megtervezett ipari tevékenységgel hatékonyan lehet csökkenteni annak káros ökológiai következményeit.

PUBMED

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •