Az Orbán-kormány alapvető bűnei a válságkezelésben

A világ beleremegett, aztán bele is dermedt a Covid’19 járvány által okozott globális katasztrófahelyzetbe.

Magáról a vírusról egyre többet, ám a kelleténél még kevesebbet tud az emberiség, a nyomában fellépő szociális drámák mibenlétéről azonban sokkal kifinomultabb aktuális ismereteink, illetve történelmi tapasztalataink vannak.

Egy-két elkeseredett megmozdulástól eltekintve a világ népei szenvedve ugyan, de mégis türelemmel viselik a csapásokat. Van ahol beismerik az esetleges szarvashibákat, s van ahol még a véletlen bakikat sem. Összességében Magyarország viszonylag nyugodt terepnek ígérkezik. Csakhogy itt semmi mást nem hallani a kormánytól, mint saját maga (ön)kritikátlan dicséretét.

A lakosság azonban világosan érzékeli a kontrasztot a kormány fellengzős szónoklatai és a mindennapos kínok, sőt abszurditások között. Se szeri, se száma a visszásságokat feltáró híradásoknak, értekezéseknek, miközben a kormány úgy tesz, mintha nem lenne holnap.

Vegyük hát számba azokat a bődületes hibákat, amelyeknek valamennyien áldozatai vagyunk! A felsorolás nem teljes. Inkább azokra összpontosítsunk, amelyeknek káros hatása hosszan távon is velünk marad!

A kormány hat fő bűne:
  1. Járványügyi vészhelyzetet és készenléti helyzet ugyan hirdetett, de a járvány beálltát nem deklarálta.
    Ennél fogva elmaradt a társadalombiztosítás szükséges konszolidációja és feladatra felhangolása, sőt, a szolgáltatásokra jogosultak körének jelentős szűkítése, valamint a nyújtott szolgáltatások drasztikus korlátozása következett be. A járvány idején előálló karantén intézkedések okán kieső munkabérek kompenzációjának törvényi garanciája becsődölt, s még a prevenció is (pl. maszkok beszerzése) teljességgel a lakosságra hárult.
  2. A törvényi kereteket eleve felrúgva ‘ad hoc’ intézkedések sokaságát hozza.Ez az ún. felhatalmazási törvény logikájából fakad, mondván, semmilyen korábbi törvényi mechanizmus nem érvényesülhet, kivéve azokat, amelyeket a kormány naponta diktált. Ez teljességgel kiszolgáltatja a társadalmi-gazdasági szereplőket, különösen az önkormányzatokat a felsőbb irányítók szeszélyeinek, egyben megfosztva őket az egyébként elvárható öngondoskodás erényeitől és lehetőségétől.
  3. Semmilyen valós stratégiát nem épít, hanem kimondva is a követő-reagáló álláspontra helyezkedett.A miniszterelnök ugyan megnevezte Ausztriát, mint egyféle főkolompost, ami után menni kíván. Ez éppen lehetett volna egy jó alkalmazkodási technika, csak hát nyomokban sem következett be. Ausztriában és máshol kézenfekvő volt néhány alapelv meghirdetése, amelyből aztán előre kiszámítható cselekmények következtek. Feltűnő, hogy az egyes döntések komplex hatásairól egyetlen egy szakmai anyag sem látott napvilágot, így például a mai napig nem tudjuk, hogy a “Maradjon otthon!” – egyébként helyesnek tűnő jelszava – milyen következményekkel járt a berobbant szociális válság kialakulásában. Jellemző, hogy az elsőnél sok szempontból durvábbnak mutatkozó ún. “második hullám” idején nyoma sincs a hasonló felhívásoknak, miközben sorra dőlnek ki iskolai osztályok, lebénulóban van az államigazgatás stb.
  4. Szinte betegesen ott locsol, ahol nincs tűz.Szembeötlő különbség, hogy míg Magyarországon a hatalmas tartalékokkal rendelkező multikhoz rohantak a pénzfecskendővel, addig Ausztriában és sok más országban inkább a családi pótlékot növelték meg. Magyarországon ömlött az állami segítség az értelmetlen turisztikai fejlesztésekbe, míg Bécsben inkább 100 eurós utalványokat kaptak a város polgárai, hogy éttermekbe menjenek. Az igazi különbség azonban az egészségügyi kiadásokban mutatkozik. Ausztriában abszolút elsőbbséget adnak a teszteléseknek, Magyarországon viszont úgy kerülik a teszteket, mintha azok okoznák a fertőzést, s a költségeket irgalmatlanul az emberek nyakába vágják. Ezzel szemben a kormány durván ezer milliárd forintot elszórt teljesen alkalmatlan és használhatatlan lélegeztető gépekre és hasonlókra (nagy részük be sem érkezett az országba), amely pénzből egyébként a teljes magyar lakosságot legalább ötször lehetett volna letesztelni.
  5. Kedélyes bábszínházat csinál a saját kompetenciájából.Ez az Operatív Törzs. Egy délceg, de töketlen egyenruhásokkal körülvett aranyos, ám bugyuta nagymamával mondatják el az összes zűrzavaros ostobaságot, amelyek egyébként halál komoly kormányzati dekrétumok formájában jelentkeznek. A “törzs” fő feladata, hogy nyugtató hangnemben megmagyarázza a legtöbbször értelmetlen, végrehajthatatlan és ellenőrizhetetlen intézkedéseket, illetve hogy legyen egy kérdezhető testület, amely makacsul nem válaszol semmire.
  6. Még ráutaló magatartást sem tanúsít a szociális válságkezelésre.Vállalatokkal, és azokon belül is csupán a nagyvállalatokkal foglalkozik munkahelyvédelem fedőnéven. Nincs különös törődés a dolgozókkal, az elbocsátottakkal, s a jövedelempótlás intézménye fel sem merül. Minden megmarad azon a szinten, hogy egyes cégek pénzügyi injekciókat kapjanak a bent maradók bére egy részének kifizetéséhez. A kisvállalkozások teljességgel magukra lettek hagyva. Nincs kompenzáció továbbá a gyermeknevelési költségek megugrása, az infláció által megcsapolt nyugdíjak vagy a létminimum alá zuhanó munkajövedelmek tekintetében.

Ezenközben a költségvetési hiány a tervezett ötszörösére, 1.800 milliárd forint fölé ugrott. Elvileg ezzel nem lehetne sok baj, hiszen az EU felmentést adott a tagországoknak a deficitkorlátozási kötelmek alól, feltéve, hogy ez a védekezés, illetve a válságkezelés céljait szolgálják, sőt, kedvezményes hitelekkel, valamint vissza nem térítendő juttatásokkal áll a kormányok rendelkezésére.

Mindez azonban csak addig valós segítség, amíg valamit át kell hidalni. Abban az esetben viszont, ha az adott ország ellopja a cölöpöket, akkor nincs mire támasztani a hidat, s a teljes építmény összeomolhat.

A világosság kedvéért: ha egy állam a maga költekezését átszerkeszti, tehát az egyik zsebből a másikba pakol, vagyis olyan szociális szolgáltatásokat nyújt, amelyeket normál esetben nem tenne, akkor elmaradhatnak bizonyos fejlesztések és beruházások, de a “kraft” a rendszeren belül marad. Az áthidalásoknak ilyenkor van értelme, amint akkor is, ha a források nem szociális szolgáltatások formájában, hanem pénzpumpa révén jutnak el (vissza) az emberekhez. Ezen esetekben a népjóléti kereslet így akár állami, akár magánkeresletként jelentkezik, a gazdaság részeként funkcionál. A költségvetési hiányból vagy EU-segítségből történő áthidalás az elmaradó beruházások és beszerzések pótlására való (pl. iskolafelújítások, útépítés, tűzoltóautó vásárlás stb.).

Abban az esetben viszont, ha a járvány kapcsán elkülönített források java részét ellopják, azaz kihúzzák a gazdasági körforgásból, akkor az állam képtelen a szociális igényeknek megfelelni, s ezzel párhuzamosan az emberek is padlót fognak. Ebben a helyzetben pl. az EU áthidaló műveletei is értelmüket, funkcióikat veszítik, hiszen nem az egyes zsebekbe való átpakolások okozta nehézségeket enyhítik, hanem lyukas zsebbe ömlenek.

Az Orbán-kormány itt számította el magát, ugyanis arra rendezkedett be, hogy – hosszabb távon is – legalább az EU támogatási pénzeit gond nélkül zsebre vághatja. Most viszont vastagon belenyúlt a sokkal kiterjedtebb kasszákba.

Egy hasonlattal szólva, ha a csomagtartóba időnként beleraknak ezt-azt, amit aztán a sofőr ‘okosba’ hazavisz, az nem feltétlenül tűnik fel az utasoknak. A gond akkor jön, ha a sofőr a benzint is ellopja. Most ez utóbbi történik Magyarországon.

– bankski –

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •