Az SZDSZ-re emlékezteti a hatpárti összefogás az ISZOMM elnökét

„A Fidesz–KDNP mellett egy SZDSZ 2.0 szövetség rajzolódik ki, ami jobbra nyitott, balra zárt polgári-liberális szövetség. Ez egy neoliberális hatosfogat, amely a tőketulajdonosok érdekeit képviseli” – érvelt Huszti Andrea, az IgenSzolidaritás elnöke a Kossuth rádióban.

A baloldali párt szerint Magyarországon egy ideje a politikai elitek egymást akarják leváltani, ahelyett, hogy a dolgozókkal foglalkoznának. A pártelnök szerint a válság miatt százezrek kerültek veszélybe, az ISZOMM-nak ők a célcsoportja. Huszti Andrea szerint a munkásokat kell képviselniük.

A bizonytalanok, a kiábrándultak, akik nem találnak baloldali alternatívát: őket célozzák meg, a Publicus Intézet szerint pedig már egy százalékon állnak. A 106-ból eddig tíz jelöltet jelentettek be, havonta folytatni fogják az indulók bemutatását.

Huszti Andrea elmondta, hogy a szociális válság felszámolása érdekében kétszázötvenezres minimálbért és ötvenezer forintos családi pótlékot fognak bevezetni ha kormányra kerülnek – hangzott el a műsorban.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •