Baloldaliak kritizálják Karácsonyt Trianon egypercese miatt

(történelmi lecke szoclib fiúknak rovat)

Krausz Tamás történész és a baloldali Igen Szolidaritás politikusai Kalmár Szilárd és Székely Sándor országgyűlési képviselő is üzentek Karácsony Gergelynek legutóbbi kezdeményezésére reagálva. A főpolgármester úgy döntött, hogy Budapesten egy percre meg fog állni az élet Trianon 100. évfordulóján.
A Munkások Újsága változtatás nélkül közli a balos közszereplői reakciókat:

Krausz Tamás: Hová mész, Karácsony?
Akárcsak elődje, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is az „egész nép”, a „nemzet” képviselőjének tekinti magát, és vadul keresi a módját annak, hogy a nemzeti egység megteremtőjének szerepét eljátszhassa. A nemzeti egység, mint tudjuk, nem más mint az új uralkodó osztályok és politikai képviseleteik tartós kompromisszuma a társadalmi ellentételek, a társadalmi egyenlőtlenségek megoldatlanságának elfedése, „feloldása” érdekében. Karácsony mindenkinek tetszeni akar, csak éppen annak a többségnek nem, amely őt posztjára megválasztotta.

Emlékezetpolitikájában jobboldalibb akar lenni a szélsőjobboldali, neohorthysta Fidesznél? Hasonló fejlemények játszódtak le, játszódnak le Ukrajnában és a balti államokban, Lengyelországban és Csehországban. Legutóbb Prágában is – az ukrán modell alapján – összefogtak a liberálisok a ruszofób nacionalistákkal. Kijevben a liberális elnök és az őt támogató értelmiség végleg megtért az ukrán tömeggyilkos nácizmus hagyományához: Bandera és Suhevics hivatalosan is nemzeti hősök az új elnök, a humorista Zelenszkij számára is. Prágában is liberálisok döntötték le Auschwitz és Prága felszabadítójának, Konyev marsallnak a szobrát, hogy helyette a Hitler mellé állt náci kollaboráns vlaszovistáknak állítsanak emléktáblát hálából Prága felszabadításáért.

Alig több mint féléve van hatalmon Karácsony Gergely, és máris rátért a fentebb említett „kelet-európai útra“. Különféle, a hatalom vonzásában, a korszellemnek megfelelően tevékenykedő értelmiségiek ötletei alapján Budapest felszabadításának 75. évfordulóját „sikeresen” a náci kitörésről való megemlékezéssé silányította – a nemzeti egység jegyében. Majd nem kevésbé emelkedett értelmiségiek nyomására Magyarország és Európa náci uralom alóli felszabadításának 75. évfordulóját a magyar nők szovjet katonák általi megerőszakolásának megemlékezésévé stilizálta, erre vonatkozóan még emlékmű állítására is ígéretet tett. Mindezt anélkül, hogy a főpolgármester és ötletadói megemlítették volna, hogy a magyar megszálló csapatok mintegy három éven keresztül szovjet területen részt vettek a náci népirtásban, beleértve gyermekek és nők szisztematikus lemészárlását is, hogy a megerőszakolásokról ez alkalomból most ne tegyek említést. Karácsony mindezzel nyilván a jobbikos-fideszes „támogatóit” próbálta kielégíteni, bizonyára úgy gondolkodott, ha egy jobboldali emlékezetpolitikát erőltet rá Budapestre, akkor a jobboldal elnézőbb lesz vele szemben, a baloldal meg úgy sem tehet mást, mint hogy elfogadja ezt a nacionalista politikát, sőt – félelmében – majd mindenféle szamár érvekkel még meg is támogatja őt.

Karácsony legújabb döntése szinte karikaturisztikus, ő rendelte el – a Fideszen is túltéve – hogy a „trianoni gyásznapról“ egész Budapest méltó módon megemlékezzen. Miről is?

Ahogyan Karácsony és szellemi környezete a Győzelem 75. évfordulóján úgyszólván azonosan ítélte meg a náci és a szövetséges oldal áldozatait, most azt a „bűnt” követi el, persze a nemzeti egység nevében, hogy ismét belelovalja magát és a lakosság erre fogékony részét egy „összmagyar önsajnálatba”, a Fidesz és a Jobbik elődei által már régen megalapozott sérelmi indulatba. Még csak kísérletet sem tett arra, hogy jelezze: Trianonért nem a nagyhatalmak önmagukban, nem az „idegenek”, nem a kommunisták a felelősek, hanem mindenekelőtt a magyar uralkodó osztályok és hatalmi elitjeik – milliók halálát okozó – bűnös háborús politikája.

Az elmúlt 30 év emlékezetpolitikai történetében, azt hiszem, egyetlen progresszív dolog történt, Karácsony elődje, Demszky Gábor kiállt a világhírű marxista filozófus, Lukács György szobrának elbontása ellen, amelyet nem régen, 2017-ben éppen jobbikos kezdeményezésre fideszes támogatással döntöttek le Újlipótvárosban, a Szent István parkban. Karácsony baloldali szavazóit a szobor visszaállításával kompenzálhatta volna, de nem tette. Vannak olyan barátaim, akik még mindig hisznek a karácsonyi csodában.

Quo vadis – Karácsony?

Forrás: ATTAC Magyarország

Kalmár Szilárd:
Kedves Karácsony Gergely!

A magyar baloldaliak történelmi hibája, hogy a vélt közhangulatnak eleget téve mindenkoron gesztusokat tettek a jobboldal irányába. Azért használom ebben az esetben a “vélt” szót, mert általában szó sem volt valós igényről, általában a jobboldal hisztériagépezete által felkorbácsolt soviniszta indulatokat értelmezték tömeges nemzeti igénynek. Így sikerült a fiatal magyar munkásmozgalmat szembeállítani a múlt század elején a szociális jogokat is követelő, nemzeti létükben is elnyomott kisebbségekkel, de ebbe a zsákutcába sétált be Kun Béla és Rákosi Mátyás is, akiket hálából mindmáig zsidó nemzetrontóknak bélyegez a jobboldali történelemszemlélet. Kádár legalább annyit megtanult, hogy iktatta a közbeszédből a permanens traumaérzést, a “trianonozást”, bár a jobboldali értelmiséget mindeközben ő is hájjal kenegette, alig akadt magyarkodó a hetvenes nyolcvanas években, akinek ne jutott volna zsíros állás.
Most azt olvasom, hogy történelmünk legnagyobb tehetetlenségére Trianonra egy perces néma valamivel emlékeznek majd a busz és trolisofőrök. Mert Augsburgnál, Muhinál és Mohácsnál legalább küzdöttünk fegyverrel a kézben. Trianonba a fegyveres ellenállásban résztvevőket agyonverő Horthy sameszai egyszerűen aláírták a papírokat egy görbe estébe torkolló párizsi korzózás után. Addigra mindent elvettek, mindent odaadtak, lényegében csak papíron is szentesíteni kellett azt, hogy a többségében nem magyarok lakta területeink más országokhoz kerüljenek. Persze a győztesek tolla vastagon fogott, így elvesztettünk többségében olyan magyarok lakta területeket is, mint székelyföld, vajdaság vagy szigetköz.
Szóval értem én ezt a jobber tempót, de kérnék már annyit, hogy tegyük ehhez oda a saját balos történelmi értékeinket. Emlékezhetünk például arra, hogy a magyar kommunista mozgalom a két világháború között mindent megtett azért, hogy a világ munkásmozgalma igazságtalan békeként tekintsen a trianonira. A Romániai Kommunista Párt például, amelyben sok ezer székely is volt, nem ismerte el azt. Hasonlóan a mindvégig irányunkba támogató Szovjetunióhoz, ahhoz a biridalomhoz, amely kérve könyörgött, hogy ne üzenjünk nekik hadat a német támadás után. Ha abból a buliból kimarad az antikommunista magyar jobboldali elit és Magyarország, akkor ma egészen más határink lennének, Párizsban nem azt írták volna újra, amit Trianonban.
Alapavetően mindez már csak történelmi okoskodás. A rossz oldalon rohantunk bele mindkét világháborúba és büntetésünk lett mindkét esetben a területcsonkítás.
Természetesen a baloldalnak mindezek ellenére nem csak az lenne a feladata, hogy beálljon a tehetetlen busongók sorába. Van mire trianon kapcsán is büszkén emlékezni. Arra például, hogy a világ egyik első kommunista országa fegyvert ragadott az igazságtalan békediktátumok ellen. A Magyarországi Tanácsköztársaság Vörös Hadserege Stromfeld Aurél vezetésével megállította a román megszállókat és piszkosul elverte a cseheket északon 1919 júniusában. Ők nem fogadtak el egy olyan diktátumot, amelyben már olyan városok is átadandóként szerepeltek, mint Salgótarján, Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Szeged és Pécs. Ez a fegyveres ellenállás, történelmünk utolsó sikeres hadjárata volt az, amely elvette a területrablók étvágyát attól, hogy totálisan szétverjék Magyarországot. Ha másra nem, hát erre illene emlékezni jobb és baloldalon egyaránt.
Az 1919-es honvédő háború hőseire még ma is emlékezik egy szobor az újpesti dunaparton. A vörös katonák emlékművén Trianon évfordulóján ennek ellenére sincsenek virágok, mert a jobboldaliak belehazudták a történelemkönyvekbe, hogy Kun, Szamuely, Lukács és Stromfeld tanácsköztársasága “nemzetrontó” volt. Évtizedek óta egyik legfőbb céljuk, hogy ezt a szobrot eltávolítsák, mert ez a szobor, népszerű nevén “puskás öcsi” szembesíti őket a ténnyel, hogy a magyar baloldal harcolt, míg a jobb szó nélkül aláírt a sorsfordító években.
Talán a nagy egyperces csendet követhetné Karácsony Gergely részéről egy bejelentés, hogy a honvédő vöröskatona szobra a helyén maradhat, sőt talán annak is lenne üzenete, ha Budapest főpolgármestere mondjuk Kassa 1919-es visszafoglalásának évfordulóján virágot helyezne el azok emlékművénél, akik küzdöttek a diktátumok ellen és nem csak pofáztak soviniszta borízű dühvel.

Forrás: Kalmár Szilárd facebook

Székely Sándor
Június 4. én megállnak a buszok és a villamosok Budapesten, Trianon 100. évfordulóján. Szerintem amúgy ez rendben van. Érdemes megemlékezni arról, hogy a pökhendi, mindenkit lenéző, agresszív, tények helyett álomvilágban élő, a népet kizsákmányoló, álszent, mindenkit megalázó magyar nemesi és jobboldali hagyomány, sok évszázad alatt és milliók élete árán, elkótyavetyélt egy valóban daliás államot. És ha már megállunk egy pillanatra arra is érdemes lesz emlékeznünk, hogy a 1919 -ben, a 133 napig életben maradó Tanácsköztársaság hadserege, mindent egy lapra téve fel, megvédte országunkat és ezzel elintézte, hogy azt a helyet, ahol most lakunk Magyarországnak hívják.

Forrás: Székely Sándor facebook

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •