Bársonyszékből könnyű osztani az észt

Lassan több mint fél éve hallgathatjuk a politikusoktól, hírességektől, ahogy fegyelemre, a járványügyi szabályok betartására és általában áldozatok hozatalára kérik a lakosságot. Mindenképpen érthető, hogy egy 120 négyzetméteres, jól felszerelt ingatlanban könnyű otthon maradni és valószínűleg a szociális távolságtartás sem nehéz feladat.

De mit jelentenek ezek a fogalmak az olyanok számára, akik nem olyan szerencsések, hogy a társadalom felső osztályához tartoznak?

A november 9-én bejelentett, és rövidesen életbe is lépett intézkedésekkel Magyarország részlegesen ismét „karanténba” került. A lakosság aggódva, fásultan, esetenként gúnnyal figyeli az újabb és újabb korlátozásokat, de ezek ellen különösebb ellenállás nem tapasztalható.

Még ha a „vírusszkeptikusok” hangja továbbra is hallatszik, és könnyű belefutni az olykor fel-felcsendülő röhögésbe, melyet a rendelkezések átgondolatlansága és kínos módosítgatása vált ki, láthatóan a többséget óvatosságra intik a szeptember óta meredeken növekvő fertőzöttségi számok.

Lassan ismét megbarátkozunk a távmunkával, a munkaidő (és persze a fizetések) csökkentésével, digitális oktatással, kijárási korlátozásokkal és hirtelen fölöslegessé váló munkásokkal. Mint tavasszal. Rengeteg magyar híresség, celeb, influencer és Győrfi Pál már a csecsszopó számára is érthető módon elmagyarázta: nem bonyolult dolgokról van szó. Hiszen annyi kell tennünk, hogy nem megyünk emberek közé szórakozni, inkább otthon maradunk.

A nagy kirándulások, csoportos programok ideje úgysem most van.

Egy diáknak azt mondják: igazán örülhetsz, hiszen iskolába sem kell járni, mi ezen neked olyan nehéz? Egy dolgozónak: igaz, hogy a fizetésed megfelezték, de kevesebbet kell dolgoznod! Végre a családoddal lehetsz. Egy nyugdíjasnak: még a piacra sem kell menni, hiszen bevásárol neked az unokád vagy a szociális munkás, nem igaz? Mindenkinek egyszerű a dolga – gondolhatják egy I. kerületi palota dolgozószobájában.

De hát nem mindegy, hogy az a bizonyos diák hány testvérével osztozik a család egyetlen számítógépén, ha van egyáltalán. Az sem teljesen lényegtelen, hogy az iskolájában a digitális „oktatás” tényleges segítséget, vagy csak egy megoldott és lefotózott matekfeladat elküldését jelenti.

Valószínűleg dolgozónk is nagyon örül újkeletű „szabadidejének”, bár ennek nagy részét el fogja vinni a páni félelemben töltött álláskeresés, már ugye akkor, ha nem szeretne élettársával és két gyerekével bérleményükből az utcára kerülni, vagy a nagyi másfélszobás panellakásán tölteni a karácsonyt.

Vagy nyugdíjasunk, akinek még ki sem kell menni, hiszen bevásárolnak neki. Már ha van unokája, aki bevásárol neki. Vagy ha nincs, de legalább nem épp azon a több ezer település egyikén lakik, ahol nincs szociális munkás. Lehet, ő már annak is örülne, ha a hónap végén maradna miből bevásárolni.

De ez persze már nem látszik annak a bizonyos várhegyi kúriának az ablakából. De nem is baj, onnan minden gyönyörű – főleg a kilátás – és egy lazacos szendvics meg az EB-selejtező bársonyszékből való megtekintése között el lehet mondani az embereknek, hogy most ismét egy kicsit több fegyelemre és áldozatra lesz szükség.

Urbán Virág

Fotó: Miniszterelnöki sajtóiroda

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: muonszerk(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •