Becsapva érzik magukat a pedagógusok – elmaradt a béralku

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kérdőívet állított össze szakképzésben dolgozók számára annak érdekében, hogy felmérjék, hogyan élik meg, milyen információkkal rendelkeznek a jogállásuk változásával kapcsolatban. – olvasható a szakszervezet honlapján. Három nap alatt 450 válasz érkezett, s ezekből egyértelműen kiderül, hogy az érintettek – okkal – becsapva és kiszolgáltatva érzik magukat. A beígért béralku elmaradt, diktátum és titkolózás van.

Minden korábbinál jelentősebb béremelés vár a szakképzésben dolgozó pedagógusokra és oktatókra” – jelentette ki tavaly novemberben Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár a Magyar Nemzetnek nyilatkozva. „A szakképzésben dolgozók anyagi megbecsülésének javítása hozzájárul a szakképzés színvonalának emeléséhez. A jövőben az oktatók egyéni béralkut köthetnek a munkáltatóval a számukra legkedvezőbb feltételekkel” – mondta az államtitkár.

Ezekre a szavakra azért volt szükség, mert a területen dolgozók többségét felháborította, hogy elvesztik közalkalmazotti státuszukat és az azzal járó előnyöket. Erről akkor így nyilatkozott az államtitkár-helyettes: „A túlságosan merev bértáblával járó közalkalmazotti törvény hatálya alól való kikerülés így a nagyobb béremelést, a lehetőségek bővítését jelenti, a szakmai érdekképviseletek által is régóta várt teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer megteremtését eredményezi” – emellett pedig kilátásba helyezte, hogy „esetenként akár kiugró is lehet a juttatások emelkedése”.

Ehhez képest 2020 májusának közepén teljesen egyértelmű, hogy a megígért 30 százalékos bérfejlesztésre nincs meg a szükséges bértömeg a költségvetésben – azaz hiányzik a megígért pénz a rendszerből.

Ami viszont teljesen váratlanul megtörtént, az egy értékelési rendszer feltűnése az intézményeknél, amit egy rendes, több éves bevezetési ciklus helyet néhány nap alatt próbálnak átverni a rendszeren és minden pedagóguson – az érdekeltek teljes kizárása mellett.

A PDSZ egyeztetést sürget Palkovics Lászlóval az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjével, de ha kell bírósághoz is fordulnak, hiszen a bérrendszer átalakítását előkészítő egyeztetésbe be kel vonni az érintetteket is – olvasható a PDSZ honlapján.

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •