BEKIÁLTÁS (Kabai Domokos): ORBÁN MINT LUKASENKO

„Akik az elcsalt belorusz választásokkal jönnek elő, még annyi konkrétummal sem szolgáltak eddig, mint ami Orbán Viktor rovásán van.”

Már-már derülne az ember azon, ha nem lenne olyan kínos, hogy amit a magyar liberálisok meg nem liberálisok ökölrázás közben felrónak Alekszandr Lukasenko belorusz államfőnek, azt némi morgolódás kíséretében ugyan, de lényegében elnézik Orbán Viktornak. Akárhogy is füstölögnek, minden nap azzal térnek nyugovóra: azért Magyarország mégiscsak egy kultúrország, a magyar nép kultúrnép ahhoz képest.

Előbb a kultúrországhoz! Hovatovább kifejezetten azért nézem a belorussziai tüntetésekről készült felvételeket, hogy találjak valami kivetni valót a környezetben, az emberek öltözködésében, viselkedésében. Hát nem. Az első napot leszámítva, amikor feltehetőn provokátorok támadtak a rendőrökre, azok meg (parancsra?) bedühödtek, úgy vonulnak fel Lukasenko hívei és ellenfelei, hogy egy papírfecnit sem hagynak maguk után. A csúcs az volt, amikor az államfő elleni egyik tüntetésen a hátsó sorokban egy park padjaira álltak fel a fiatalok – kivétel nélkül zokniban. A pad előtt szép sorjában sorakoztak a lábbelijeik.

De vissza Orbánhoz és Lukasenkohoz! Kövezzenek meg, de nem látok eget verő különbséget sem a két politikus, sem módszereik, de még a rezsimjeik között sem. Kelet-európai, félperifériális autokráciát alakítottak ki, ahol nincs szervesen létrejött burzsoázia, csupán politikától függő oligarchia. Sok tekintetben, mint Oroszországban. Azzal a nem jelentéktelen különbséggel, hogy Belarussziában erősebb maradt az állami szektor szerepe, ami a privatizálható vagyon miatt nagyon is kívánatossá teszi az országot a külföldi tőkések szemében.

Az eltérések között meg kell említeni, hogy amíg Magyarországon és Oroszországban oligarchikus kapitalizmus alakult ki autoriter kormányzás mellett – ezen belül Oroszországban a szociális problémák iránti nagyobb állami érzékenység demonstrálásával –, addig a belorusz rezsim az államszocializmusra, vagyis a Kádár-rendszerre hajaz. Ezért is vannak ott a tüntetők között a fiatalok nagy számban, mert szerintük Lukasenko nem ad elég teret a közép- és kisvállalkozásoknak. Hogy a külföldi tőkéről, a nagytőkés létről álmodó helyi nomenklatúráról már ne is beszéljek.

Ami mindezen túl van, az egyik kutya, a másik eb. Akik az elcsalt választásokkal jönnek elő, még annyi konkrétummal sem szolgáltak eddig, mint ami Orbán Viktor rovásán van. A csalás ugyanis a választási körzetek átszabásával, az ellenzéknek (akik nekem nem a szívem csücske) az állami médiumokból való kiszorításával, a plakáthelyek kisajátításával, az erdélyi és kárpátaljai, ellenőrizhetetlen levélszavazatokkal, a levélszavazásnak a Nyugaton dolgozóktól való megtagadásával, a keleti határokhoz közeli romos házakba való tömeges lakcímbejelentésekkel, a buszoztatással kezdődik.

Ha még ennyit sem tudnak az új választásokat követelő beloruszok felmutatni, akkor mire fel a követelőzés? És miért mutogatnak Belaruszra vérmes honfitársaim, amikor egyébként ennyi mindent nyelnek le idehaza Orbán Viktortól, akinek Lukasenko a belorusz futballválogatott mezét adta át idei, június 5-i minszki látogatásán? Csak nem annak jelzésére, hogy egy csapatban fociznak? Lassan magam is megdöbbenek ezektől a költői kérdésektől, mert átgondolva a helyzetet hovatovább Lukasenko felé kezd billenni a mérleg. Hiszen az Európa utolsó diktátoraként aposztrofált belorusz vezető, Orbánnal ellentétben, nem züllesztette le az országát, hanem az oktatásra, a szociális biztonságra, az általános egészségügyi ellátásra, a saját ipar és mezőgazdaság megőrzésére, nem utolsósorban a digitalizálásra, az IT-szektor fejlesztésére nagy hangsúlyt helyezett. Utóbbi vissza is üt, mert a világ vérkeringésébe bekapcsolódott fiatalság nagyobb gondolat- és cselekvési szabadságot követel.

Lukasenko egy olyan leépülést követően teremtett viszonylag modern országot, aminek mértékéről Magyarországon fogalmunk sem lehet. Eközben önkényuralmat épített ki. Pont mint Orbán, aki ma már egy személyben dönt minden kérdésben, félretolva, egyik napról a másikra megváltoztatva még a saját parlamentje által hozott törvényeket is. És ha kell, a rendőrséget, az ügyészséget megfélemlítésre, illetve a környezetében lévő legnagyobb gazemberek kimentésére, az állami intézményrendszert szűk köre érdekinek szolgálatába állítja.

Lásd a Facebook-bejegyzések miatt őrizetbe vettek ügyét, a lánchídi autós tüntetés résztvevőinek elképesztő összegekkel való megbírságolását, az ellenzéki pártok és önkormányzatok jogi és gazdasági ellehetetlenítését, az állami vagyon magántulajdonként kezelését, a konkrét cégekre szabott közbeszerzési pályázatokat, a médiarendszer nagy részének propagandacélok szolgálatába állítását. A választási csalásról pedig megírtam fentebb, amit megírtam.

Mindezek fényében különösen meglepő volt, hogy augusztus 19-én, az Európai Tanács rendkívüli videokonferenciáján Orbán Viktor arra szólított fel, hogy a fehérorosz válság után kialakult helyzetben az Európai Unió mielőbb készítsen valódi, átfogó geostratégiai tervet, amelynek az emberi jogi és demokratikus vonatkozásokon kívül katonai és gazdasági szempontokat is tartalmaznia kell, amint azt Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke bejelentette. Az emberi jogok és a demokratikus vonatkozások említése különösen felcsigázta érdeklődésemet. Csak nem rendszer-, esetleg módszerváltásra készülnek a budai várbéliek? #

FOTÓ: Egy csapatban. Lukasenko a belorusz futballválogatott mezét adta át Orbánnak az idei, június 5-i minszki látogatáson. (Forrás: a belorusz elnök honlapja.)

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •