BEKIÁLTÁS (Kabai Domokos): Putyin belakja a Krímet

Az Euronews tovább veszít hiteléből, ha az oroszfóbia miatt valótlanságot állít.

Nem akartam hinni a fülemnek. Augusztus 28. 22:10. Az Euronews híradójában a következő szöveg ütötte meg a fülemet:

„Vlagyimir Putyin orosz elnök avatott fel egy több milliárd dollárért felépített autópálya-szakaszt a Krímben. Ezt a területet VÉRES HARCOK ÁRÁN szerezték meg Ukrajnától.”

Visszatekertem. Semmi kétség. Rákattintottam az Euronews honlapjára. Ott ugyanez a szöveg: VÉRES HARCOK ÁRÁN. Vagy az emlékezetemmel van baj, vagy valami elkerülte a figyelmem. Mert eddig úgy tudtam: annak ellenére, hogy 2014-ben, amikor az USA beavatkozása nyomán kirobbant puccsal juttatták hatalomra Petro Porosenkot, a törvényes elnök, Viktor Janukovics helyett, aki a Krímbe menekülve kért segítséget Moszkvától, a félszigeten lényeges incidensek nélkül zajlottak az események. (Lásd a Cikk végén a Háttér szövegét!)

Ezek következtében, több mint hat évvel később, 2020. augusztus 28-én az orosz elnök, az ismét saját országa részévé tett Krímben, saját szolgálati kocsijával vezethetett az újonnan épített, 250 kilométeres Tavrida autópályán. Ez már a sokadik létesítmény, amit felavattak itt, mióta a félszigetet visszacsatolta Oroszország, amit 2014. március 16-án népszavazás erősített meg. A visszatérés több mint 90 százalékos támogatottsága főként azzal volt magyarázható, hogy az itteniek döntő hányada orosz nemzetiségű, ráadásul a családok többsége az orosz flottához, a hadsereghez kötődik. A referendum eredményét nyugati közvélemény-kutató intézetek felmérései visszaigazolták, bár a lépés jogosságát a világ máig nem ismerte el.

Az azonban egyszerűen valótlanság, amit az Euronews állított, hogy az új autópálya környezetében véres harcok lettek volna 2014-ben, vagy ezt követően. Az út a félsziget déli részén a két legtávolabbi várost, Kercset és Szevasztopolt köti össze, igen messze Ukrajna szárazföldi részétől. (Lásd a záróképet!) A terület már csak ezért sem igazán lehetett úgymond véres harcok színtere. Összetűzések kétségtelenül voltak. 2018. november 25-én, a Kercsi-szorosban az ukrán flotta három kisebb egysége nem engedelmeskedett az orosz parti őrség utasításainak. A hajók veszélyes manőverekbe kezdtek, ebből lövöldözés támadt, s néhány ukrán haditengerész megsebesült.

Más itteni incidensről az internet sem tud.

Az út következő állomása: Belogorszk. A körzetben élők egyharmada ukránbarát krími tatár, akik ellenezték és ellenzik a félsziget Oroszországhoz csatolását. Ellenállásuk szimbóluma lett egyik vezetőjük Resat Ametov, akinek holttestére 2014-ben itt találtak rá, bár a nyomozás szerint Szimferopolban ölték meg. Ezt két fiatalkorú tatár megölése követte, s ennek nyomán fellángoltak az indulatok, ám az orosz hatóságokkal való tárgyalásokat követően többé-kevésbé megnyugodtak a kedélyek. Előfordult ugyan, hogy kamaszok orosz zászlót rongáltak meg, vagy hogy közönséges rajzot festettek a nagymecset falára. Az is tény, hogy egy tatár vállalkozó a moszkvai Lefortovó börtönben ül úgymond „lejárt szavatosságú édességek árusítása miatt”, de tatár bloggerek inkább politikai indítékot vélelmeznek, mert ilyesmiért nem a főváros börtönébe zárnak embereket. Ukrán–orosz fegyveres összecsapásokat azonban itt sem jegyeztek fel. A távolabbi Bahcsiszerájban sem történt ilyesmi. 

Szimferopolban, amit az autópálya egyébként megkerül, 2014. március 19-én valóban lövéseket adtak le egymásra ukrán katonák, illetve a helyi, úgynevezett önvédelmi egységek tagjai. Feltehetően az akkori kijevi – az egyik oldal szerint külföldi mesterlövészek, a másik szerint a kormány rendfenntartó alakulatai által elkövetett – orgyilkosságokon vitatkoztak össze. Itt egy-egy személy halt meg, illetve egy-egy fegyveres szenvedett sérülést. Kétségtelenül, Szimferopol, illetve a Tavrida autópálya végpontján lévő Szevasztopol akár vérengzés színhelye is lehetett volna akkoriban. Ukrán szélsőjobboldali szabadcsapatok 2014. február végén, március elején úgynevezett barátságvonatot indítottak a két nagyvárosba, hogy úgymond visszatérítsék a félszigetet „az ukrán anyaföldhöz”, s „előkészítsék a nyári üdülési szezont”. Ám az akciót maga a Kijevben hatalomba juttatott kormány sem támogatta, ráadásul jól szervezett helyi önkéntesek ezrei várták a vonatot, akik készek voltak összecsapni a rongyos gárda tagjaival.

Végül a vonat üresen gördült be a szimferopoli pályaudvarra; a legények még a Krím határának átlépése előtt leszálltak róla.

Van azért gond is az új autópályával. Amikor Putyin az elnöki gépkocsit maga vezetve végighajtott rajta, kifogásolta, hogy nincs elég lejáró a tengerhez, ezért az emberek előbb a városokba özönlenek, ahelyett, hogy mindjárt a strandokat kereshetnék fel. Nyilván majd megoldják ezt is – gondolom én. Hiszen a 19 kilométeres, a Kercsi-szorost átívelő közúti, illetve vasúti hidat is sikerült megépíteni, amivel évszázadokon át hiába próbálkoztak. Az ukránok, még akkor is lehetetlen vállalkozásnak tartották, amikor az oroszok már építették. Azt jósolták: az átadása előtt össze fog omlani. Nem ez történt. Ami viszont összeomlani látszik, az a nyugati média, benne az Euronews hitelessége, ha sok olyan fals állítással traktál, mint amivel péntek este is. Mert egyre több a valótlan információ csupán azokban az ügyekben, amelyekre nekem viszonylag nagyobb rálátásom van. Egyelőre azonban még nem tudtam eldönteni, hogy egyszerű trehányságról van-e szó, vagy nagyon is tudatos hírhamisításról, jelen esetben az Oroszország elleni médiaháború részeként.#

CÍMKÉP: Vlagyimir Putyin az ismét saját országa részévé tett Krímben, saját szolgálati kocsijával vezetett az újonnan épített, 250 kilométeres Tavrida autópályán

ZÁRÓKÉP: A Krím-beli 2020. augusztus 28-án felavatott 250 kilométeres autópálya nyomvonala

HÁTTÉR
Szó sincs róla, hogy Janukovics ártatlan bárány lett volna. Úgy hajlongott Moszkva, Berlin, Párizs, Varsó és Brüsszel között, hogy azt Orbán Viktor se csinálta volna különbül. Csak hát itt nagyobb volt a tét. Két nagyhatalom közvetlen ütközőzónájában könnyen ráfázik az ember. 2013. november 21-én Janukovics leállította az Európai Unióval való társulási szerződés előkészítését. Hogy ebben Moszkva mellett volt-e szerepe Washingtonnak, amely már évek óta dollár milliárdokat költött egy kijevi fordulat előidézésére, arról nem szól a fáma. (Az USA törekvéseiről és azok finanszírozásáról egy konferencián Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettes  számolt be korábban.)

Mindenesetre 2013 késő őszén civil megmozdulások kezdődtek a főváros főterén, a Majdanon. Később ezek csaptak át, a szereplők kicserélésével, katonai regula szerint szervezett táborozásba, véres összetűzésekbe, fegyverraktárak kirablásába, pogromokba nem csupán Kijevben, hanem Ukrajna-szerte. Volt még egy furcsa, 2014. február 21-ei közjáték. Az államfő és az ellenzék között megállapodást írtak alá a Németország, Lengyelország, részben Franciaország és az Európai Unió tanúskodása mellett. Alighanem az amerikaiak vezették félre a nyugat-európai közvetítőket, de a vége az lett, hogy másnap, azaz a február 22-éről 23-ra virradó éjszakán Janukovics elhagyni kényszerült Kijevet.

Az ukrán elnök, az orosz biztonsági szolgálatok közreműködésével, családtagjaival együtt a Krímben kötött ki. Mindenki azt gondolta, hogy a legrövidebb úton Oroszország felé veszi az irányt, de a szervezők jól számítottak: a csaléteknek szánt gépkocsi konvojt fegyveresek megtámadták. Janukovics, aki akkor még Ukrajna első számú vezetője volt, a Krím-félsziget pedig Ukrajna része, 2014. március 1-jei keltezéssel, országa törvényes elnökeként az Orosz Föderáció és az Ukrajna közötti barátsági, együttműködési és partnerségi megállapodás értelmében felkérte Vlagyimir Putyin államfőt, hogy „az Orosz Föderáció Ukrajnában elhelyezett egyes alakulatainak felhasználásával” Moszkva közreműködjék „a törvényesség, a béke, a stabilitás helyreállításában és Ukrajna lakosságának védelmében”.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a Krímet a cári Oroszország szerezte meg az Oszmán Birodalomtól. Egyrészt azért, hogy véget vessen a krími tatárok orosz rabszolgákat szerző betöréseinek, s akiknek kiváltása például Nagy Katalin idejében olykor felemésztette a kincstár szinte teljes éves bevételét. A másik, nem kevésbé fontos cél az volt, hogy Oroszország hajói biztonságosan kijuthassanak a déli, meleg tengerekre. Kétségtelen, hogy 1853 és 1856 között a brit–francia–szárd szövetséges erők is harcoltak a Török Birodalom oldalán a terület visszaszerzésért, s Hitler csapatai szintén elfoglalták a félszigetet, mert ez volt a kulcsa a keletebbre fekvő bakui olajmezők fölötti ellenőrzésnek, de mindent egybe vetve Szentpétervár, majd később Moszkva fennhatósága nem igazán volt kérdéses.

1954-ben ugyan a bizonytalan származású, de inkább lengyel-ukrán, mint orosz Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió első számú vezetője meglehetősen önkényes döntéssel átrajzolva a térképet Ukrajnának adományozta a területet. Akkor még senki nem gondolt arra, hogy egyszer szétesik a Szovjetunió és jelentősége lesz annak, hogy egy szaggatott vonalat rajtoltak a térképre. Ám Ukrajnának a Szovjetunióból való kiválása után úgy-ahogy rendezték a vitás kérdéseket. Az USA védelmi minisztériuma azonban 2013-ban közbeszerzési pályázatot írt ki egy Krím-beli diákkollégium katonai laktanyává alakítására, ami riadóztatta Moszkvát. (Egy ilyen dokumentumot anno letöltöttem, tehát nem a levegőbe beszélek.)

Oroszország veszélyeztetve látta a Fekete-tengeri flotta bázisát, amiért egyébként bérleti díjat fizetett Kijevnek. S miután a fentebb említett Victoria Nuland nélkül is nyilván tudták Moszkvában, hogy több területen évek óta folynak az amerikai előkészületek annak érdekében, hogy Washingtonhoz lojális személyeket juttassanak hatalomra Ukrajnában – ahogy ez már az oroszoknál lenni szokott – a huszonnegyedik órában léptek. Washington célja természetesen most is a jó száz évvel ezelőtti: még közelebb tolni Oroszország nyugati határaihoz az amerikai fegyveres erőket és ami ennek szerves része, az amerikai tőke befolyási övezetét. Ennek következtében Ukrajnában véres eseményekre került sor, amelyek azonban nem jellemezték a Krímet, bármit is állít erről az Euronews.#

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: muonszerk(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •