Castro a Holokauszt tagadása miatt nekiment Ahmedinezsádnak

castroahmed

 
Ide figyelj szépöcsém!
Ne beszélj már hülyeségeket!

Kritikusai külföldön, de Magyarországon is azt hangoztatták kritikaként Chávezzel és a latin-amerikai baloldallal szemben, hogy túl jó kapcsolatokat építettek ki Ahmedinedzsád iráni rendszerével. Ezért is fontos hírt adnunk arról, hogy a térség máig legjelentősebb baloldali politikusa nyíltan bírálta a közel-keleti ország vezetőjét. Fidel Castro felszólította Ahmedinezsádot, hogy fejezze be a Holokauszt tagadását. „A zsidók sokkal nehezebb körülmények között éltek, mint mi. Semmi sem hasonlítható a Holokauszthoz” – fogalmazott Fidel Castro az amerikai Atlantic folyóiratnak adott interjújában.

Egy, az Atlantic folyóirat honlapján megjelent interjúban a volt kubai vezető, Fidel Castro felszólította Mahmud Ahmedinezsád iráni elnököt, hogy hagyja abba a zsidók rágalmazását. Az összességében 5 óra hosszúságú interjút az idős forradalmárral Jeffrey Goldberg készítette egy havannai kórházban. Castro a beszélgetés során elmondta, hogy meg kellene értenie az iráni kormánynak az antiszemitizmus következményeit.

„Ez a folyamat kétezer éven át így ment – mondta Castro – nem hinném, hogy bárki is többet szenvedett volna a zsidóknál. Azt kell, hogy mondjam többet szenvedtek, mint a muszlimok. Ezt azért mondom, mert a zsidókat hajlamosak bármiért felelőssé tenni, míg a muszlimokat nem.”

Majd hozzátette: „A zsidók sokkal nehezebb körülmények között éltek, mint mi. Semmi sem hasonlítható a Holokauszthoz.”

Ezután Goldberg megkérte Castrot, hogy ismételje meg az Ahmedinezsádra tett megjegyzését, amire az egykori elnök így felelt: „Igen, valóban így gondolom, nyugodtan lehozhatja”.

Az interjú során szerzett tapasztalatairól annak elkészítése után beszámolt a Haareztnek Goldberg: „Az a véleményem, hogy Castro úgy érzi, hogy korábban túl messzire ment Izrael bírálatában.

„Úgy érzem, hogy szeretne bekapcsolódni ennek a kérdésnek a rendezésébe, és valóban sértő számára a Holokauszt tagadása”. Ahmedinezsád korábban többször is nyilvánosan mítosznak nevezte a Holokausztot, és azt állította, hogy a zsidók szándékosan eltúlozzák a náci népirtást, hogy szimpátiát keltsenek az európai kormányokban.

Fordította: Bakó András

http://www.haaretz.com

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük