A világnak nincs erőszak-filozófiája

A politikailag korrekt gyűlöletellenes beszéddel szemben létezik ún. MEGALAPOZOTT GYŰLÖLET, ilyet érez az elnyomott, a kizsákmányolt, a kirekesztett. A keresztényi megbocsátás és a liberális tolerancia működhetnek – és működnek is – az elnyomásban tartásként is, mintegy uralmi eszközként.

Teljes cikk

Az autó

A szomszéd új autót vett… Nem, mintha a másik túl régi, túl ócska lett volna, nem. Státusz. Ezáltal látja igazoltnak létezésének jogosultságát, vagy ilyesmi. Gondolom én.

Teljes cikk

Mi a neoliberalizmus? Mi a jobb és mi a bal?

Magyarországon zűrzavar uralkodik a közbeszédben. Gazdasági értelemben a hagyományos baloldal baloldalnak képzeli magát, miközben jobboldali gazdaságpolitikát folytatott húsz éven át, privatizált, megszorított, az adócsökkentést és az állam méretének visszaszorítását helyezte programja középpontjába. A hagyományos mérsékelt jobboldal pedig első kormányzása idején …

Teljes cikk
social

Mi a szocializálás?

A gyakorlati szocializmus programja 1. A szocializálás célja A szocializmus által követelt „szocializálás” a termelés egy újfajta szabályozását jelenti, melynek célja a kapitalista magángazdaság szocialista közösségi gazdálkodással való fölcserélése. Első fázisa a termelési eszközök társadalmi tulajdonba vétele és ezáltal a …

Teljes cikk

Az alapjövedelemről

„Aki nem dolgozik, az ne is egyék.” Bizonyára mindenki ismeri ezt az ősrégi közmondást, amely bibliai eredetű. Pál apostol a thessalonikiabeliekhez írt második leveléből való. ((2Thess. 3,10) Azt már talán kevesebben ismerik, hogy ez a mondás volt Benito Mussolini, olasz …

Teljes cikk

Missziónk

Két évvel ezelőtt a Demokratikus Hálózat nevű civil szervezet Petőfi Közéleti Akadémiájának hallgatója voltam. Olyan, sokak által ismert vendégeink voltak, mint Lakner Zoltán, Lengyel László vagy a Kossuth-díjas Kertész Ákos. Élvezettel és megvallom, kicsit irigykedve hallgattam tartalmas előadásaikat. Nekünk itt, …

Teljes cikk
lightbulb

Villanykörte-összeesküvés

Gondolom, mindenki járt már úgy, hogy valahol a lakásban felkapcsolta a villanyt s miután kattant a kapcsoló, az izzó felfénylett, majd egy pattanás kíséretében elsötétült. Kiégett. Ilyenkor bosszankodunk, és ha van tartalék, kicseréljük, de ha nincs, vásárolunk egyet. Egy-egy villanykörte …

Teljes cikk
Robotok - Forrás: Google

Merre tart a munka a XXI. Században?

Kiknek írjuk a Munkások Újságát Amikor elhatároztuk, hogy felelevenítve egy régi, szép, baloldali tradíciót, ismét megjelentetjük a Munkások Újságát, akkor az egyik első gondolatom volt, hogy ez esetben nem árt majd meghatároznunk, hogy számunkra mit jelent a munka, kit tekintünk …

Teljes cikk

Nehéz idők jönnek

Megszorítások, kilakoltatások, elszegényedés Túl könnyű lenne kijelenteni, hogy a kormány megbukott. Miként gyalázkodó sorokat is könnyű lenne papírra vetni. A mi feladatunk azonban több ennél. Részletes számadást kell csinálni, tényeket egymás mögé rakva kell megmutatnunk, hogy Magyarországnak rossz, alkalmatlan országvezetése …

Teljes cikk

Egy perc néma csend: a francia szélsőjobbról

„Adózzunk egy perces néma csenddel jobboldali és baloldali politikai elitünknek és pártjainak” – javasolta egy ízben a francia baloldal egyik fenegyereke és aligha tévedett. Vagy ahogy másképpen a politológusok fogalmaznak: „a társadalmak elfáradtak”. Hát igen. És még csak most jön …

Teljes cikk
oilpeak

Mindennapi kenyerünk

Az ember sok más egyében kívül azért dolgozik, hogy megkeresse a „mindennapi betevőre” valót. A létfenntartás egyik alapvető eleme a megfelelő mennyiségű és a lehető legjobb minőségű élelmiszerhez való hozzájutás. A történelem során eleinte az emberek kapcsolata sokkal közvetlenebb volt …

Teljes cikk
sergejlatouche

A rendszerkritikus baloldal I.

Nem lehet kérdés, hogy jelenlegi társadalmi-gazdasági berendezkedésünk javításra szorul. Egy olyan világban élünk, ahol a véges rendszerek kizsákmányolása határainak végéhez közeledik. Folyamatosan és jelentősen csökkennek azok a nyersanyagok, amelyek lehetővé teszik a folyamatos gazdasági termelést, figyelem: nemcsak a gazdasági növekedést, …

Teljes cikk