Az emberek pénztelensége világszintű zavargásokhoz fog vezetni

Handa banda Immáron egy hónapja csak úgy repkednek a gigantikus számok, amelyek a kormány elkötelezettségét hivatottak demonstrálni a koronavírus-járvány nyomán érkező gazdasági válság enyhítésében. A “csomag” neve: gazdaságvédelmi akcióterv. Közel negyven intézkedés született, amelyeknek négy közös ismérve van. Először is, …

Teljes cikk

Magunkra maradtunk

Az elmúlt héten óriási visszhangott keltett, hogy az állam bele akar szólni abba, hogy a színházakban kik legyenek az igazgatók, végsősoron tehát abba, hogy mi menjen este a színpadon. Volt tüntetés, kiáltvány, petició, parlamenti ellenállás. Az ellenzék mindent megmozgatott, amit …

Teljes cikk

Kádárkolbász

Kezdésnek induljunk onnan, hogy Törökszentmiklóson egy félőrült hazánkfia egy dohányboltban lényegében ok nélkül ütlegelni kezdett embereket, akik éppen ott voltak. Természetesen tette ezt bódult állapotban, ha minden igaz valami dizájnerdrog hatása alatt. A Rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását, az Ügyészség azonban …

Teljes cikk

Kína a kádári harmadik utat másolja

Kína a kádári harmadik utat másolja. Kádár egy kis, nyitott gazdaság élén nem lehetett ebben tartósan sikeres, de Kína már a harmadik út kezdetén nagyhatalom. Teljesítményétől a világ sorsa függ, ha bedől, vele dőlünk. Sikerének titka, hogy a globális piacgazdasági …

Teljes cikk

A nemzetvesztő elit keletre húz

A magyar politikai, gazdasági és közigazgatási elit inkább él Keleten és a múltban, mint a magyar társadalom. A társadalom Nyugatra és a jövőbe tartana, az elit Keletre és a múltba. A társadalom – először budapesti és nagyvárosi, majd kisvárosi és …

Teljes cikk
Nadasdy 7283 large

Ez mégiscsak a mi Európánk

Szabad-e a Nyugat-Európában élő iszlám vallású/hátterű kisebbség hagyományait, szokásait, életmódját, politikai beállítottságát bírálni, mint ami sokszor ütközik a nyugati demokratikus társadalmak értékrendjével és gyakorlatával?

Teljes cikk
do the evolution 2016

XXI. század

Két hét szabadság így év végén, ritka alkalom az elmélyedésre. Az év vége az összegzések ideje. Lezárni a múlt egy szeletét, és kezdeni egy újat. Újat. De nem biztos, hogy jobbat! Mit is jelent nekem a XXI. század…

Teljes cikk
boring education 2015

Az oktatás csődje

Már érintettként, vagyis diákként kapisgáltam, hogy valami nagyon félrement az oktatási rendszerünkkel, de világossá a magánnyugdíj einstandjánál vált teljesen.

Teljes cikk
DSCF1528

Le kell váltani az elitpártokat!

Baloldali berkekben Kalmár Szilárd neve egyet jelent a realista vörös mozgalmár fogalmával. Megfordultál az MSZP-ben, antifasiszta hálózatokban, zöld pártképződményekben vállaltál aktív szerepet. Aztán következett egy kis szünet, majd tavaly megalapítottátok a Balpártot, melynek a márciusi tisztújítását követően az elnöke lettél. …

Teljes cikk

Meg kell védenem a békét!

Izrael nagykövete a háborúk ellen. Legalább is szavakban. Hiszen mert a gázai ártatlanok mészárlása, s az izraeli halottak társadalmi karakterizálása mind-mind a békét szolgálja, amely az Izrael által sajátos módon értelmezett szólásszabadságból táplálkozik. A háború pusztít s nem épít, a …

Teljes cikk