Csokiháború

csokiharc

Néhány hónappal ezelőtt örömmel akadt a kezembe gyerekkorom kedvenc csokoládéja a „betűcsoki” és újabb néhány nappal később még nagyobb örömmel vásároltam egy maroknyit a hasonló formájú, de más címkéjű csokiból, az egykori „vár-csokiból”. Szép emlék idéződött fel bennem, az a gyermekkori izgalom, amely akkor lett úrra rajtam, amikor anyám engedte, hogy vegyek egyet, és a falusi vegyesboltban perceken át válogattam, hátha találok olyat, ami még nem volt beragasztva a füzetembe.

Csalódást a csoki sem okozott, sőt a gyerekek őszinte elismerését váltotta ki az íze, így ahol lehetett, szerencsére egyre több helyen vásároltam hetente több alkalommal is a retró csokikból.  Aztán néhány hét múlva meglepődtem. Feltűnt a boltok polcain az egykori Boci csoki miniatűr változata, láthatóan visszaadva a két évtizede elfeledett arculatot. Vásároltam is örömmel, de örömömet hamar méreg váltotta fel, mert azzal szembesültem, hogy egy undorító multi megint keservesen rászedett. A szerencsi csokigyár egykori büszkeségének képével ellátott csokoládén apró betűkkel fel van tüntetve: „származási hely: Cseh köztársaság”, azaz megint a nosztalgiámra építve eladtak nekem valamit. Ráadásul nyilvánvalóan azzal a céllal dobták piacra ezt a terméket, hogy letörjék vele az újra nagy népszerűséget szerző „betű- és vár” csokoládékat. Ha Szerencsen nincs pár elhivatott ember, aki csokigyártásba kezd újra, akkor ennek a multinak eszébe se jutott volna visszaidézni a gyermekkori emlékeket. Ráadásul az a multi akar engem „megetetni”, amely a nagy múltú szerencsi csokoládégyártást felszámolta és a hazai termelés jelentős részét külföldre telepítette és „szerencsi” néven olyan termékeket hoz forgalomba, amelyeknek nemhogy Szerencshez, de Magyarországhoz sincs köze.

Nem tudom, hogy a betű- és várcsokit gyártó vállalkozás milyen pártállású, de nem is érdekel. Ebben a helyzetben mindentől függetlenül szurkolok nekik és annak, hogy Szerencsen a majd százéves csokigyártási hagyomány fennmaradjon annak ellenére is, hogy azt egy multi halálra ítélte már évekkel ezelőtt.

  •  
  •  
  •  
  •