Egyetlen esélyünk: erőt kell mutatni!

patakypéter

Interjú Pataky Péterrel, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elökével.

 

A kormányzat nem tekinti partnernek a szakszervezeteket. Ezt várták egy évvel ezelőtt?

Nem ezt vártuk, de számítottunk erre. Azért azt nem gondoltam, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetéséig el fognak jutni. Arra számítottam, hogy az általunk is megvizsgált francia modell mintájára lesz egy nagy nemzeti konzultációs testület, ahol mindenki ott van és az OÉT-t visszanyomják. Nem ez lett. Most az apparátus a főnök utasítását hajtja végre. Ennek gyönyörű megvalósítása a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, amely az OÉT eddigi szereplőin kívül behozza a kamarákat, a civileket, a tudomány és az egyházak képviselőit. Az igazi baj az, hogy ennek az új testületnek nem tagja a kormány. A mi módosító javaslatunk az, hogy a kormány kötelező módon legyen tagja az új testületnek és legyenek működő bizottságai. Látható, hogy a kormányt minden egyeztetés vagy egyeztetési kötelezettség zavarja. Nagyon rosszat tett az országnak ez a kétharmados többségük.

Igyekeznek megkérdőjelezni mindenki más hitelességét. Ha ez nem sikerül, megpróbálkoznak azzal, hogy hiteltelenné tegyék azokat, akikkel szemben állnak. Az MSZOSZ-ről az járja köreikben, hogy mi az országot tönkretevő szocialista bűnözőcsoport csatlósai vagyunk. Arra alapoznak, hogy a társadalom amnéziás. Teljesen elfelejtik, hogy Gyurcsány már 2006 nyarán kapott egy totális szakszervezeti tüntetést a nyakába, de Bajnait sem kíméltük 2009-ben.

Nagyon jó lenne, ha látnánk egy valóban más gazdaságpolitikát, mint ami eddig volt, de amit ők annak hirdetnek, nem az. Ez csak egy más összetételű megszorító politika az egyik oldalról, a másik oldalról pedig nagyon veszélyes játék. Ez a háromezer milliárdos magánmegtakarítás lenyúlása és hiánycsökkentésre fordítása. Ilyen durva lépést rajtuk kívül senki nem csinált, de ez a kisebbik hiba. Ilyen durva lépést akkor lehetne megcsinálni, ha elhinnénk, hogy ezzel tényleg betömnek egy gödröt, amely a beinduló gazdaság szekere előtt tátongott és elindulhatunk a „Kánaán” felé, ami akkor jön el, ha megvalósul az a választási ígéret, amely az egymillió járadékot, közterhet fizető munkahelyről szólt. Valóban ez a megoldás, de ebből semmit nem látni.pataky2


Munkahelyteremtés helyett túlhajtott szimbolikus politizálást kapunk. Ez engem zavar. Zavar az általuk ránk erőszakolt nemzetfogalom, a nemzetfelfogás. Azt a pofátlanságot is megengedtem magamnak az OÉT első ülésén tavaly, hogy azt kértem a miniszterelnöktől, hogy olyan politikát folytassanak, hogy a „nemzet” jelző ne jusson a szocialista jelző sorsára. Emlékszünk arra, hogy az előző rendszerben ez fosztóképzőként működött. A szocialista demokrácia abban különbözött a demokráciától, hogy nem az volt. Erre azt a választ kaptam, hogy ez a veszély nem áll fenn, mert a szocialista fogalom nem létező fogalom volt ellentétben a nemzettel. Ezzel szemben sok tekintetben azt látom, hogy a nemzet fogalom igenis hasonlóan fog járni. Nézzük a „nemzeti együttműködés kormányát”, amely mindenre képes csak az együttműködésre nem. Nézzük a „nemzeti konzultációt”, ami minden, csak nem konzultáció. Hosszan folytathatnám. A magyar munkavállalók és a szakszervezetek is a nemzet részei. Lehet, hogy ez valakinek nem tetszik, de azok.

Ezzel az autoriter hatalomgyakorlással az is a baj, hogy ez mindenhova át fog szivárogni. A gazdaságban mindig is élt és él az a fajta szervezeti kulturálatlanság, amely a gazdasági szervezetek vezetői úgy gondolják, hogy egyenes parancsuralmi rendszerrel lehet eredményt elérni. Eszerint az a jó dolgozó, aki fél. Ezt számtalan kutatás megcáfolta már, de mindennap ezzel találkozunk. Különös módon abban a körben, ahol a legkiszolgáltatottabbak a magyar munkavállalók. Ez a mikro-, kis- és középvállalkozói kör. Ők, a magyar munkáltatók a törvényalkotás területére nyomulnak és igyekeznek így is növelni a munkavállalók kiszolgáltatottságát, ezáltal kizsákmányolhatóságukat. Ezt a multik jóval kifinomultabb eszközökkel teszik meg. Látható, hogy a hazai vállalkozók képviselőinek egyik prominense, Parragh László XIX. századi elvek szerint gondolkodik a 21. század elején. Nem véletlenül lettek ők a jobboldali politikusok legjobb tanácsadói. Azoknak, akik a munkavállalókat érintő kérdésekben döntenek. Ez nagy baj.

Itt azonban már át kell lépni a szakszervezetek dolgaira is. Elsősorban a magunk fejében kell rendet rakni, valamint az emberek fejében világossá kell tenni az itteni viszonyokat. Kik vannak ellenünk, és kik a partnereink. Most akciók vannak a kormánnyal szemben, de illúzióink ne legyenek, a munkáltatók vannak a másik oldalon.

Befelé nagyon világossá kell tenni, mi a helyzet. Afelé megyünk, hogy egyetlen esélyünk maradt: erőt kell mutatni. Erőt csak olyan szervezet tud mutatni, amelyik akcióképes, amelynek tagjai értik, miről van szó. A magyar szakszervezetekre nem az erős osztályharcos, akciózós, hanem a tárgyaló modell volt a jellemző. Ez azokra is igaz, akik harciasnak állították be magukat. A nagy kérdés tehát az, milyen legyen Magyarországon a szakszervezetek karaktere. Az MSZOSZ például az elmúlt húsz évben a tárgyalásos megoldást részesítette előnyben minden helyzetben. Ezt nem is szeretném feladni, mert meggyőződésem, hogy lehet látványosnak lenni, lehet médiában sokat szerepelni, de munkavállalók érdekében akkor lehetünk eredményesek, ha jó megállapodásokat kötünk. Szabályozási szinten kormányokkal kell dűlőre jutni, munkahelyi, ágazati szinten pedig kollektív megállapodásokra van szükség. Most abban a helyzetben vagyunk, hogy ennek a feltételei kezdenek eltűnni a kormány hozzáállása miatt. Mi arra vagyunk szocializálva, hogy a gondjainkat az állammal kell megoldatni. Ez azért röhej, mert Magyarország olyan ország, amely túlprivatizált. Jóval magasabb a magánvállalatok aránya, mint Európa bármely országában. Nem jutottak el odáig a magyar gazdaság szereplői, hogy a saját ágazatokon belüli szereplők a rájuk vonatkozó szabályokat saját maguk állítsák elő.

Formailag nagyon nagy baj, hogy harmincnál több alágazati bizottság van, de pont azt a funkciót nem töltik be, amit kellene, azaz nem kötnek kollektív szerződéseket. Sajnos nincs szabályozó közeg, ezért minden felcsúszik a törvényi szabályozás szintjére. Ettől akkora a Munka törvénykönyve, amekkora és olyan, amilyen. Ott tartunk, hogy ma egy erősebb gazdasági csoport képes beíratni a Munka törvénykönyvébe olyan szabályt, amilyenre neki szüksége van. Ahelyett, hogy a törvényi keret csak a legszükségesebbeket tartalmazná és minden ágazat megcsinálná a saját szabályzatát.

Ez nemcsak a munkáltatók hibája, hanem a szakszervezeteké is. A mi alapvető problémánk a hihetetlen megosztottságunk, szétaprózódottságunk. Szervezetileg kellene jobban összeállnunk. Szétszórtak az erőforrásaink. Ez jelenti az embereket, az anyagiakat, az infrastruktúrát, mindent. Mindenki egyetért abban, hogy ez nem jól van így, de konkrét cselekvésig nem jutottunk el. Ez áll előttünk. Legnagyobb kihívás, hogy ezt meg tudjuk-e csinálni. Ennek alternatívája egy szörnyűség, a lassú leépülés. Erős ágazati szakszervezetek kellenek és azoknak normális, jól koordinált, ütőképes konföderációja, esetleg konföderációi. Nem zárom ki, hogy több legyen. A jelenlegivel az a baj, hogy nincs igazán rendezőelve a dolognak. Azokban az országokban, ahol több a konföderáció, aszerint vannak, mi a működési területük, ki a partnerük. A másik változat lehet a nyílt politikai különbségek szerinti tagozódás. Nálunk ilyen módokon sem írhatóak le a konföderációk. Valami egészen sajátos magyar utat járunk. Azt szoktam mondani, hogy ez olyan hungaricum, amire nem vagyok büszke.

Ha mi, konföderációk összeboronálnánk magunkat, megint tiszta, erős ágazati szervezeteket hozhatnánk létre. Ha vannak közös élmények, ügyek, amelyekben együtt tudtunk sikeresek lenni, ez segíti ezt a folyamatot.

A mostani akcióegység lehet ilyen közös élmény?

Igen. A magyar szakszervezeti mozgalom mindig akkor kapta össze magát, amikor külső támadás fenyegette. Ez mindig segítette az egységesülési folyamatokat, bár azzal vigyázni kell, hogy a „mi” tudatot ne csak a külső támadás erősítse. Azt gondolom, a szakszervezeti mozgalomban kell annyi közös belső értéknek lenni, ami ezt összehozza. Ez adott, csak fel kell ismerni. Ezt a felismerést segítheti egy erős külső nyomás.

A Munkások Újsága kemény ellenzéki hangot üt meg, de azzal tisztában vagyunk, hogy Orbán Viktor sokszor csak a hibára vár, ami miatt aztán jó nagyot oda tud csapni.

Veszély az van. Ez a rendvédelmis akciók kapcsán vált nyilvánvalóvá. Azt mondta a miniszterelnök, ők a rend oldalán és mindenki más a rendbontók oldalán áll. Nem véletlen, hogy mi minden akciónkkal kerüljük a rendbontás látszatát. Mi csak törvényesen, szabályozottan mozgunk, mert minden törvénytelenséggel lehetőséget adunk az ellenünk való fellépésre.

Szima Juditot, a Tettrekész Szakszervezet vezetőjét még rács mögé is tették. Ez megfélemlítés?

Szima Judittal nem vagyunk egy politikai platformon. De nagyon nem! Nem felejthetjük el neki, milyen anyagok voltak honapjukon pár hónappal ezelőtt, miként a Jobbikkal való együttműködést sem feledhetjük. Ráadásul magánemberként kifejezetten megijeszt, ha a rendvédelmi dolgozók körében olyan emberek vannak, akik civilben legszívesebben a Magyar Gárdában masíroznának.

Ezt leírhatjuk?

Igen. Ugyanakkor tiltakozom az eljárás miatt. Szima Judit letartóztatásának semmi más célja nem volt, csak a megfélemlítés. Az, hogy ő az azt követő napokban ne lehessen a fővárosban.

Ehhez kapcsolódik, hogy a munkavállalók, a dolgozók körében nagyon erősödik a szélsőjobb. A franciáknál a szélsőjobboldaliakat kizárták a szakszervezetekből.

A jelenség nem tömeges, de bizonyos mondanivalókban ez komoly veszély. Nemrég volt az Európai Szakszervezeti Szövetség kongresszusa Athénban. Sok egyéb mellett ott felhívták a figyelmet arra, hogy az egész kontinensen szélsőjobbos veszély van. Mi tud ennek a gyökere lenni? Elsősorban az, hogy nincs a politikai palettán valódi szocialista, szociáldemokrata mozgalom. Nincs a baloldalon olyan alternatíva, amely valóban kritikai válaszokat adna a fennálló bajokra. A szélsőjobb történelmi hagyománya a vulgáris antikapitalizmus. Ez előjön.

A szélsőségre fogékonyság másik eleme, hogy a magyar munkaerőpiac szélén hihetetlen tömeg teng-leng. Ezek az emberek kiszolgáltatottak, szörnyű helyzetben vannak, jelentős részük a cigánysághoz tartozik. Ma a munkavállalók többsége vidéken él, jelentős részük ingázik, azaz nap mint nap szembesül ezzel a problémával. Erre a problémára ma nincs máshonnan válasz, csak szélsőjobbról. Ezért is van ennek támogatottsága.

A szakszervezetek mára visszaszorultak a munkahelyekre, de nincs ez jól így. Határozottabb válaszokat kell adni a magyar munkavállalóknak az élet több területén felmerülő kérdésekre. Ezzel szabhatunk gátat a téveszmék terjedésének és segíthetjük, hogy keményen fellépni tudó munkavállalói tömegek legyenek. A szakszervezetek közösen április 9-án fantasztikus tömegdemonstrációt tartottak. Erőt és határozottságot mutattunk. Ezen az úton kell tovább menni.

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •