Nép. dicső kiszenvedett nép,
Oh emeld föl homlokod!
Nézz az égre istenedhez,
És köszönd meg e napot
És kiáltsd el, hogy reá le-
Hulljanak a koronák,
S hallja meg ég, pokol és föld –
Éljen a köztársaság!
Reng a föld, visszhangzik a lég,
Elbujdosnak a sasok;
A bérc kevély cédrusának
Koronája csikorog.
Az isten beszél a földdel,
Ki ne hallaná szavát?
Mert az isten szava örök:
Éljen a köztársaság!
Az itélet napja jött el,
A jóslat teljesedik:
“Bűnben elfolyt ezredév, de
Nem a kétezredik.”
Eljött az itélőbíró,
A megbántott nép s kiált:
Vesszen a bűn, légyen erkölcs.
Éljen a köztársaság!
Nem halljátok a leszállott
Igazságnak angyalát?
S mely a sírokat kinyitja,
Az idéző trombitát?
Fölkel a történet, a mult
A temetett gonoszság,
És kétségbeesve hallja:
Éljen a köztársaság!
És ti, a kor rákfenéi,
Királyok – le veletek!
Nincs a földön és alatta,
Nincs sehol menhelyetek.
Fölvet a sír és a kunyhó?…
Ott a nép, ott van birád!
Vesszen a bűn szabadalma,
Éljen a köztársaság!
Le veletek a pokolnak
Érdemelt lángjaiba!
Fejeteken olvadozzon
Koronátok aranya!
E pokol… a nép emléke
S átka, mely rátok kiált:
Vesszen a bűn, legyen erkölcs,
Éljen a köztársaság!
Nép, kiszenvedett magyar nép,
Oh emeld fel homlokod,
Nézz az égre istenedhez,
És köszönd meg e napot!
És kiáltsd el, hogy reá el-
Halványuljon a világ,
S csodálkozva mondja veled:
Éljen a köztársaság!
1849
