Emelik a dajkák, óvónők, ápolók fizetését a XV. kerületben

„Megkezdtük a választási ígéretek beváltását: Cserdiné Németh Angéla polgármester utasításba adta a kerületi fizetésemelési program valamennyi érintettjének, közalkalmazottaink, dolgozóink, dajkák, óvónők, kertészek, ápolók, köztisztviselőink elmaradt béremelését, illetménykiegészítését január 1-ig visszamenőleges hatállyal” – jelentette ki Tóth Imre frakcióvezető.

A keddi alakuló testületi ülés feladatairól elmondta, frakciójuk egyhangúlag támogatja Cserdiné Németh Angéla javaslatait.

Mint ismert, hosszú hónapokig a fideszes képvisleők miatt nem tudta az előző öszeállítású testület elfogadtatni a költésgvetést, ezért esély sem volt a közalkalmazottak fizetésének emelésére.

A választóktól nagyon erős felhatalmazást kaptak a választáson győztes pártok és szervezetek, amelyek a polgármesteri poszt mellett mind a 14 egyéni körzetben is győzelmet arattak. Tóth Imre kijelentette, ezt a soha nem látott erős szövetséget egy közös frakcióval kívánják megtartani és a következő öt évben ennek keretében az itt élők javára dolgozni.

Fotó: Németh Angéla a Szolidaritás mozgalom rendezvényén.

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük