Érik az érettségi

Kormányok nem szoktak ok nélkül intézkedni. Az okokat sem szokták mindig és őszintén feltárni. Ilyenkor viszont az elemzők és a közvélemény vélekedésbe fog. Ez a titkolózás nagy kockázata.

Az érettségik elhalasztásáról az osztrák kormány még márciusban döntött. Magyarázata az volt, hogy a rendkívüli helyzet folytán a diákoknak több idő kell az otthoni felkészülésre. Ez egy elég elfogadható érvelés, és két-három hét csúszás valóban nem a világvége.

A megkérdezett középiskokai vezetők egybehangzó véleménye szerint az időpontok rugalmas kezeléséből Magyarországon sem lenne világvége, hiszen a teljes érettségi folyamat normális esetben is május elejétől június végéig szokott tartani. Belejátszik ebbe az egyetemi felvételik rendje, jóllehet az szintén igazítható. Nem túl bonyolult gondolkodással tehát rendbe lehetne tenni ezt az egész időrendet, viszont itt érkezünk el a lehetséges bizonytalansági tényezőkhöz.

A legfőbb kérdés, vajon mi a biztosíték arra, hogy az idő kitolásával a vírus támadása legyengül? Semmi.

A kormányzó ugyan bejelentette a maga, Nobel-díjat érdemlő számítását, hogy a vírus-mizéria csúcspontja május 3-án lesz (tehát nem 2-án és nem is 4-én!), ám a bombabiztosnak vélt számítása idején elkerülhette a figyelmét a 4-ére meghirdetett érettségi. Nos, jelenleg ezt a dilemmát kellett feloldania, amiben inkább a vírustámadás tetőzésének “elhalasztása” mellett döntött. Valószínűleg okkal.

A kormány ugyanis először engedékenyen belengette, hogy hoppá, tényleg nem túl okos dolog ez az egybeesés. Minthogy könnyebb az érettségit eltolni, mint a főnökkel vitatkozni, ezért az első pillanatokban tehát rugalmasnak mutatkozott. Majd aztán mégse.

A kormány ugyanis joggal számíthat a pedagógustársadalom lojalitására, hiszen a tanároknak lételeme a gyermekek biztonságos nevelése, így ha minden a régi menetrend szerint zajlana, számukra az lenne az ideális, főleg, hogy a későbbre időzített szóbelik elmaradnak. Egyébként pedig sem nekik, sem a diákoknak aligha van sok kedvük a júniusi melegekben maszkokkal a szájukon a dögmeleg, többnyire hűthetetlen osztálytermekben fáradozni.

Szóval működni látszik a szűzlányok megerőszakolásának ősi elviselési technológiája, azaz “hagyd magad lányom, és előbb szabadulsz!”

Az a várakozás is életszerű, hogy a kellő pillanatban bejelentik a követelmények lejjebb vitelét, és így mindenki boldog lesz, hiszen a diákoknak nem kell vért izzadniuk, a tanárok is (saját) sikerrel átviszik őket ezen a lécen, s tán a szülők sem fognak túlzottan háborogni. No, és természetesen a kormány is büszkélkedni akar, hogy járvány idején milyen szépen kormányzott.

A családok egy jelentős része egyúttal megszabadulhat egy jelentős problémától, t.i. remélhetőleg már túl lesz a gyerek az érettségin, mire a Napnál is világosabb lesz, hogy ha az egyik vagy a másik szülő, pláne ha mindkettő ki van rúgva az állásából.

A trauma ugyanis nem barátja a sikeres vizsgáknak. Kicsit könnyebb lehetne mindenki élete, ha a kormány garantált volna valamilyen, például a közkincsszerű, 100.000 forintos fejenkénti minimumjövedelmet.

Ha az illetékesek tisztességesek lettek volna, és bevonták volna az érintetteket a döntéshozatalba, úgy aligha került volna sor arra a fájdalmas szakszervezeti nyilatkozatra, hogy t.i. tisztességes tanár ilyenkor nem érettségiztet, tisztességes szülő pedig nem engedi a gyerekét az iskolába.

Márpedig jelenleg az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a vírus nem a kormány kommunikációja szerint terjed, hanem megvan erre a saját algoritmusa. Attól tartok, valaki hozzáértő szólhatott a miniszterelnöknek, hogy ne nagyon bízzon a május 3-i tetőzésben, mert az inkább júniusban lesz.

Korrekt párbeszéd esetén mindenki meggyőzhető. Annak hiányában pedig várhatóan marad az, ami van, éspedig a káosz. Ami pedig lesz, az egy évfolyam akár egy életen át megkérdőjelezett értékű érettségije. Pedig lehetett volna másképp.

– bankski –

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

  •  
  •  
  •  
  •