Fájni fog az MSZP-nek Szanyi elvesztése

Az MSZP-ből kilépett Szanyi Tibor. A hírre a szocialista politikusok általában negatívan reagáltak, azt éreztették, hogy a távozó “Kapitány” nem fog hiányozni a pártból. 

Keveset sejteni azonban azzal kapcsolatban, hogy ténylegesen milyen hatása is lesz a távozásnak. Lassan egy éve lesz már annak, hogy a párt beesett bőven a tíz százalékos küszöb alá, maradék szavazóinak jelentős része egyszerűen elvándorolt más olyan pártokhoz, amelyek az ellenzéki oldalon álltak. Igazából azt sem lehet tudni, hogy kik is a maradó MSZP szavazók. Annyi tűnik biztosnak, hogy azok, akik ideológiai okokból képtelenek voltak átsodoródni a Jobbik vagy a Gyurcsány szimpatizánsok körébe. Érdemben soha nem beszélt senki arról, hogy bizony vannak az országban igen sokan, akik ellenzékiek, de ebből a két alternatívából nem kérnek. Ők voltak és maradtak a szocialista törzsszavazók, akik hátán a pártelit akár fát is vághatott, minden rémes és még rémesebb vezetői döntés ellenére MSZP-sek maradtak, amolyan láthatatlan többségként. Emberek, akik nem politizáltak facebook közösségeikben, nem “geciztek” üvöltve tüntetéseken, ellenben eljártak szavazni és odatették az X-et a szegfű mellé.

Ők a “csendesek” voltak, akik rosszul viselték a gyurcsányi és orbáni időkre jellemző szociális ámokfutást, áldozatai lettek a devizahitelezésnek és képesek voltak átlátni, hogy problémáikra nem a rasszista indulatok szítása vagy a nacionalizmus az orvosság, hanem aktív érdekvédelmi, szociális politikák. Ebben a közegben Szanyi Tibor a szocialisták egyik utolsó fenegyereke maradt, aki képtelen volt véka alá rejteni, hogy a Gyurcsánnyal és a Jobbikkal komoly fenntartásai vannak. Az “egyedül vagyunk” videó, melyen Horn Gyula Szanyi Tibornak arról beszél, hogy politikailag magukra maradtak a szocialisták, liberális értelmiségi és jobboldali körökben máig hatalmas humorforrásnak számít, a baloldaliak jelentős része azonban értette és érti, hogy miről beszél a videó készültekor már nagyon beteg exminiszterelnök. 

Abban a közegben tehát, amely máig nem fordult el a baloldaltól és az MSZP-től, Szanyi Tibor fontos politikus maradt. Talán nem véletlen, hogy a szocialista politikusok közül a balosabbaknak mondhatók tartózkodtak attól, hogy reagáljanak a kilépésre. Ők tudják a legjobban, hogy a pártot elhagyó és szövetségeseket kereső Szanyit sokan követhetik azok közül, akik idáig kitartottak az MSZP mellett. 

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy sok-sok közösségi médiában látható cikizés ellenére Szanyi nincs egyedül. Alig egy héttel a kilépése után mozgalmának képviseletében együttműködési megállapodást kötött a Szolidaritás Mozgalommal. Azzal a szervezettel, amely 2010-et követően az egyik leghangosabb képviselője lett annak, hogy hazánkban is legyen képviselete szociális, érdekvédelmi, azaz markánsan baloldali politikának. A szervezet 2014 óta folyamatosan rendelkezik parlamenti képviselettel, annak vezetője Székely Sándor írta alá a Szanyival való megállapodást. 

Azt pontosan nem látni, hogy ez az együttműködés milyen irányba mozdul, az azonban egyértelmű, hogy van igény markánsan balos alternatívára, amely az ellenzéki térfelet nem engedi át a liberális pártformációknak és a Jobbiknak sem. A baloldaliság újraépítését tervezők nincsenek könnyű helyzetben, mert a NER egy olyan politikai rendszer, amely csak két pólust tűr meg. Orbánét és azt, ami szemben áll ezzel. Az ellenzéki oldalon máig az jelenti a legnagyobb problémát, hogy akik nem tagozódnak be Gyurcsány alá, azokat azonnal kiátkozzák és marginalizálják, ez azonban az egyenes út az újabb és újabb ellenzéki kudarc irányába. Mint azt a legutóbbi önkormányzati választáson láttuk, a megoldás a jól szervezett és átlátható előválasztás lehet. Ha lesz ilyen a 2022-es országgyűlési választás előtt, akkor azon feltűnhet és akár meglepetést is okozhat egy olyan balos formáció, mely Szanyi Tiborhoz és Székely Sándorhoz kötődik. Ennek már csak azért is lehet realitása, mert a jelenlegi állás szerint korántsem biztos, hogy az MSZP elhúzza magát odáig.

Kalmár Szilárd
Munkások Újsága  

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük