Antikommunista színjáték statisztái lettek Puskásék 1956-ban

Puskás mögött, Faragó, Solti, Tichy és a többiek. Gyászkarszalaggal és vöröscsillagos klubembléma nélkül….

1956 november 29-én lépett előszőr a Real pálya gyepére Puskás. De még nem a Real, hanem a Bp. Honvéd színeiben! Ugyanis egy “jótékonysági” futballgálán* – amely Franco állítólag amagyar szabadságharcosok megsegítésére szervezett toborzó akciója csúcspontjául szolgált – az Atlético- és a Real Madrid vegyes csapatával 5:5-ös döntetlent játszottak.

A hazaiak a Pazos (J. González 35.) – Atienza II, Marquitos, Lesmes – Santiesteban, Zárraga – Kopa, Peiró, Miguel, Di Stéfano, Gento felál-lásából csupán Pazos, Peiró és Miguel képvi-selte az Atlético színeit.
A Honvéd Faragó – Rákóczi, Bányai, Dudás – Kotász, Bozsik – Budai, Machos, Tichy, Puskás, Czibor összeállításban lépett pályára.
De előzőleg a vöröscsillagos Honvéd emblémát eltávolították a mezekről. Ezekben a hetekben Spanyolhonban – Franco felkérésére – a “budapesti áldozatok emlékére”, minden alkalommal fekete karszalagban játszottak!
A madridiak részéről Di Stefano három, valamint Peiró és Miguel egy-egy alkalommal volt eredményes. A Honvéd góljain pedig Machos duplázva valamint Czibor, Puskás és Kotász osztozott. Azonban sokat levon a spanyolok teljesítményéből, hogy Faragó az első félidő közepén megsérült és így aztán három egyébként hárítható gólt kapott. (Ti. a durcás Garam-völgyi nem volt hajlandó védeni csereként …)

A parasztvakító PR-akcióhoz a Bp. Honvéd volt aznap a leghatékonyabb eszköz Franco kezében …

Az 1941-ben a keleti frontra kiküldött “División Azul” mintájára – viszont ezúttal eleve blöffnek szánva –, a színleg “Magyarországra küldendő” ön-kéntesek verbuválását szolgálta az a november végi rendezvény is, amelynek a fő attrakciója a Honvéd és Madrid-mix meccs. A sportesemény historikus előzménye, hogy a hidegháború légkörétől felbátorodva Franco nem ismerte el Magyarország szovjet megszállásából eredő bábkormányát. Így aztán Madridban továbbra is működött egy ún. Magyar Királyság Nagykövetsége – egészen 1969-ig.

Marossolymosi nemes Marosy Ferenc m. kir. nagykövet teátrális audenciája Franconál 1956-ban

1956 novemberében pedig – bizonyára Franco háttérbeli kezdeményezésére –, Marossolymosi nemes Marosy Ferenc m. kir. nagykövet színpadias PR-körülmények között, személyesen nemzetközi sajtótájékoztató közönsége előtt kérte Francotól, hogy “A spanyol légió százezer katonája avatkozzon be Magyarországon és segítse a hős szabadságharcosokat a szovjet csapatok elleni küzdelmükben.”
Franco persze tudta, hogy blöfföl. Hiszen jószerivel örülhetett, hogy 1945-ben nem rángatták Nürnbergbe, amiatt, hogy a világháború elején a spanyol kikötők és légtér használatát hálából megengedte, mind Hitlernek, mind Mussolininek, illetve mert az úgynevezett Kék Hadosztály önkénteseit, sőt egy repülös századot is elküldött a keleti frontra.
Vagyis ezen a november végi napon, Franco a magyar forradalom ürügyén, főleg saját belső legitimációjának megerősítése végett rendezett Madridban egy antikommunista színielőadást, nota bene Puskásék és Di Stefanoék legendás futballképességei vonzerejére alapozva.
Egyébként az ’56-os magyar munkástanácsok hamisítatlan szocialista követeléseinek vírusától Franco legalább annyira rettegett, mint a Kreml.
Mindenesetre a honvédos játékosok – az álságos amatörizmus színlelése végett – mindannyian felesketett katonatiszti státuszba voltak bújtatva. Tehát alighanem csak a jószerencse mentette meg később mindannyiukat attól, hogy ennek a vendégszereplésnek odahaza – hiszen többségük még bőven a statárium alatt (‘57. február végén) tért haza – nem lettek meg-hurcolva. Sokan kevesebbért is kerültek anno rács mögé vagy bitóra …

Habsburg Ottó, a november 4-i szovjet agresszió hírére azonnal Madridba telefonált, hogy Marosy Ferenc magyar királyi (!) követen keresztül katonai segítséget kérjen a magyar szabadságharcosok megsegítésére. Ottó szerint, Franco kész lett volna segíteni, sőt “lettek volna mások is”, de az USA – főleg a szuezi ügy miatt – nem akart segíteni a magyaroknak, és ebben a kérdésben Nyugat-Európa is felzárkózott Amerikához.
Nota bene, mindazok után, hogy Washington egyetértőleg asszisztált a szovjet külügyér, Sepilov atomcsapással való fenyegetődzéséhez, amire London és Párizs – éppen az amerikaiak kvázi beleegyező – hallgatása miatt volt kénytelen reagálni!
Ilyen nemzetközi helyzetben tett Franco teátrális lépéseket a katonai segítség látszólagos előkészítésére. Marosy Ferenc – aki a New Yorkban székelő Magyar Nemzeti Bizottmányt képviselte 1949 óta Madridban – memoárjában leírta, hogy Franco már november 4-én kormányülést hívott össze, amelyen “elhatározták, hogy önkéntes hadsereget küldenek Magyarországra.” Agustín Munoz Grandes tábornok, védelmi miniszter ekkor azért mondott le posztjáról, mivel ő lett volna az expedíciós hadsereg főparancsnoka. Franco elrendelte, hogy egy hadosztály teljes felszerelését helyezzék készenlétbe a repülőtéren. A terv szerint az önkéntes hadsereget repülőgépeken szállították volna Sopronba. “Sajnos a nagylelkű terv megvalósítására Amerika szégyenteljes magatartása és az események gyors lepergése következtében nem került sor” – írta emlékirataiban Marosy Fe-renc, aki Habsburg Ottóhoz hasonlóan – lényegében semmit se értett a világpolitikai játszmák eseményeiből.

Kocsárd

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük