Fekete munka nélkül nincs magyar gazdaság

„Ha munka van, minden van” (állandónak mondható refrén Orbán Viktor miniszterelnök beszédeiből)

Nos, nézzük közelebbről, milyen sajátosságai vannak a magyarországi munkanélküliségnek?

A rendszerváltást követő években lezajlott privatizáció két „hozadéka” a másfél milliós elbocsátás, s vele a hatalmas tömegű feketemunka. Ezek az emberek még akkor is vesztesnek számítanak, ha korábban egy évig, később kilenc, majd hat hónapig kaptak ellátást, munkanélküli segélyt. Ez mára három hónapra zsugorodott.

Ma az átlagos álláskeresési időszak 10,4 hónap. Ez azt jelenti, hogy aki ezen idő alatt nem talál munkát, az 3 hónap után automatikusan kiesik a rendszerből. Az álláskeresők közel harmada ilyen.

A mintegy 6-700 ezerre tehető kivándorló jól mutatja, milyen a munkavállalók helyzete itthon. Aki teheti, elmegy, vissza sem néz, és majdnem biztos, hogy nem költözik haza.

A magyarországi romák helyzete közismert. A képzettség hiánya, a korábbi, képzettséget nem igénylő munkahelyek megszűnése most egyszerre sújtja őket.

A közmunka évek óta zsugorodik, különben is csak 2-3 hónapig kapta egy-egy ember, hogy másoknak is jusson.

A munkanélküliség az egész országban most ugrásszerűen megnőtt, akár 3-4-500 ezerre, vagy még többre is számíthatunk.

Mi a helyzet a fiatalokkal?

A KSH legfrissebb, az áprilisi adatokat még nem tartalmazó összesítése szerint a 24 éves korig vizsgált korosztályban nagyon magas, 11,4%-os a munkanélküliségi ráta. Ez mindent elmond. Szinte semmit nem tudunk az átképzési lehetőségekről, irányokról, és arról sem, hogy azok költségeit kik és milyen arányban fogják fizetni.

A fiatalokon belül van egy speciális csoport, akikre szinte senki nem figyel. Ők azok a pályakezdők, akik dolgoztak már, de a koronavírusra való hivatkozással elbocsátották őket.

És mivel nincs – mert önhibájukon kívül eleve nem lehetett- 365 nap egybefüggő munkaviszonyuk, semmilyen ellátásra nem jogosultak. Őszintén csodálom, hogy ez (is) elkerülte a törvényhozók, sőt a különböző pártok és szakszervezetek ifjúsági tagozatainak figyelmét. Az már csak hab a tortán, hogy ezek a fiatalok – mivel megszűnt a munkaviszonyuk – elvesztették a lakhatási támogatásra való jogosultságukat is. Vagyis mehetnek a híd alá! „Természetesen” társadalombiztosítási járulékot továbbra is fizetniük kell, ha nem akarnak egészségügyi ellátás nélkül maradni.

Ilyen munkaügyi helyzetben hová fordulhatnak a jogsérelmet szenvedő elbocsátottak?

Ha lennének erős szakszervezetek, akkor oda. De nincsenek, és ezt mi sem mutatja jobban, mint a jelenlegi Munka Törvénykönyve, melynek elfogadását nem kísérte túl nagy zaj. Kivéve a 400 túlórára való kötelezettség témakörét, de az a korábbi ellenállás is elenyészett.

A munkaügyi bíróságok megszűntek, 2020. április 1-i hatállyal. Érdekes, ugyanakkor nem véletlen, hogy a jogorvoslati intézmény megszüntetésére vonatkozó törvény benyújtása és elfogadása még a koronavírus előtti időszakra tehető. Vagyis a munkavállaló kiszolgáltatottsága és a koronavírus semmilyen oksági kapcsolatban nincsenek egymással.

Milyen megoldás lehet a munkanélküliek támogatására?

Mindenképpen közvetlen támogatás szükséges, vagyis a bajba jutott kapja meg a kenyérre valót, ne más. A munka nélkül maradottaknak szinte semmi tartalékuk nincs, ezt kell végre jól megérteni!

A munkanélküliek támogatásának forrása nem lehet kizárólag az állami költségvetés! Ha a kiadási oldalt tovább zsugorítjuk, még kevesebb jut egészségügyre, oktatásra! Vagyis hozzá kell nyúlni a „szent tehénhez”, a tőkejövedelmekhez, az osztalékhoz! Fizessenek végre azok, aki a túltermelési válságot, és az ennek következtében bekövetkező legsúlyosabb társadalmi problémát, a munkanélküliséget okozták!

Szöllősi Istvánné

  •  
  •  
  •  
  •