Felére csökkentette a fideszes vezetés az óvónők fizetését Komáromban

Az önkormányzatok gazdasági ellehetetlenítése, a kormánypárti vezetésű városokban is megszorításokat eredményez. Alapbérüknek csak a felét kapják meg a komáromi óvodákban dolgozó óvodapedagógusok április közepe óta – hívta fel a figyelmet a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Komárom-Esztergom Megyei Szervezete. Az érdekképviselet szerint az önkormányzat mellőzte az egyeztetést, az óvodai dolgozók közalkalmazotti kinevezését mégis „közös megegyezéssel” módosították részmunkaidősre.

A PSZ megyei szervezetének elnöke, Szatmári Márta a Népszavának azt mondta: a kinevezéseket a járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva módosították, ám ez a tény a dokumentumban nem szerepel.

Egy óvónő kivételével mindenki aláírta, mert nem akarták elveszíteni munkahelyüket.

Szatmári Márta szerint megalázó helyzetbe kerültek az óvodai dolgozók, miközben többen a járvány idején is gyermekfelügyeletet vállaltak, a védekezésben is segítenek; maszkokat varrnak, takarítják, fertőtlenítik az intézményeket.

Az én alapbérem most bruttó 150 ezer forintra csökkent, ami nagy érvágást jelent – nyilatkozta a Népszavának az egyik óvónő. Mint mondta, férje az elmúlt hetekben veszítette el a munkáját, egy kisgyermeket nevelnek, a jövőt tekintve nem túl bizakodók. A dajkák még rosszabbul jártak: egyikük most havi bruttó 69 ezer forintra számíthat.

Szatmári Márta hangsúlyozta: ennyi pénzből nem lehet megélni, családot eltartani. Szerinte ez az intézkedés az egész megyében egyedülálló.

Komárom kormánypárti polgármestere szerint megszorításokra azért van szükség, hogy a dolgozók munkahelyét biztosítani tudják akkor is, ha néhány hónap múlva mégis rosszabbra fordulna a helyzet.

Névszava

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •