Gyászos negyedszázad

horthy-hitler

Az elmúlt másfél esztendő jól mutatja, hogy az Orbán Viktor vezette kormányzat elfogultan tekint az 1919 és 1945 közötti, Horthy Miklós nevével fémjelzett időszakra. Egyik első döntésük éppen az volt, hogy Holokauszt tagadását büntető törvényt úgy módosították, hogy azzal egyrészt kommunistákat lehessen sakkban tartani, másrészt pedig fel se merülhessen a Horthy-rendszer felelőssége a szörnyűségekben.

 

A mai magyar jobboldal a legszűkebben vett hungarista mozgalomra és a német megszállókra korlátozza a világháború szörnyűségeiért felelősök körét. Azt a látszatot igyekeznek kelteni, hogy a néhány ügyefogyott nyilas összefogva a náci megszállókkal terelték csúnya és végzetes csapdába Magyarországot. Mire ez a nagy igyekezet? A cél egyértelmű: Horthy Miklósnak, az önmagát kormányzónak kinevező politikai kalandornak, a királyát eláruló szélsőséges alaknak a szentté avatása zajlik szemeink előtt.

Még mielőtt mindenki bedőlne a jobboldali történészek, politikusok parasztvakításának, ideje egy kicsit visszatérni a realitások talajára. Horthy Miklós egy olyan országot vezetett negyedszázadon keresztül, ahol uralkodóvá lettek emelve szélsőséges eszmék már akkor, amikor Németországban egy Adolf Hitler nevű veterán katona és tehetségtelen piktor még kedélyesen sörözgetett valahol Bajorországban. Lássunk ezt az időszakot tisztán!
1918 és 1923 között forradalmi hullám söpört végig a kontinensen. A világháborúban megfáradt népek elzavarták uralkodóikat és Európa öles léptekkel haladt a szocializmus irányába. Az, hogy ezek a kísérletek elbuktak részben a győztes szövetséges hatalmak fellépésének és a jobboldali katonatisztekre épülő terrorhálózatoknak volt köszönhető. Talán mondanunk sem kell, hogy a kommunista kísérlet elfojtása Magyarországon zajlott a legnagyobb brutalitással. Máig meghatározhatatlan, hogy a megszálló cseh és román hadseregekkel szembeni honvédő háborút felvállaló tanácsköztársaság hány ezer hívét mészárolták le a legnagyobb brutalitással. Az viszont történelmi tény, hogy a szélsőjobboldali terrorkülönítmények akcióiról maga Horthy is tudott, rossz nyelvek szerint 1919 őszén Siófokon a tengerésztisztként matrózokat gyilkoltató kormányzó maga is bekapcsolódott a kínzásokba, kivégzésekbe. Miként az is tény, hogy ő maga tett célzást arra, hogy a fehérterrorról rendszeresen cikkező Népszava bátor újságíróit Somogyi Bélát és Bacsó Bélát az ő, „meg kellene fürdetni őket”, utasítására mészárolták le és holttestüket a fürdetési utasításnak megfelelően a Dunába hajították.
Már ebben az időszakban is jelentős mértékű antiszemita terror zajlik Magyarországon. Több eset is ismert, amikor zsidónak tűnő embereket rángattak le vonatokról és bestiális kegyetlenséggel, például baltával agyonverve őket folyik a mészárlás. Napjainkban az egész világ megdöbbenve figyelte egy őrült norvég szélsőjobboldali ámokfutását, azonban ha leporlunk néhány történelemkönyvet, láthatjuk, hogy még száz év sem választ el minket attól az időszaktól, amikor hazánkban az első és 1944-45-öt gyalázata miatt nem is az utolsó ilyen eseményei zajlottak. A megdöbbentő különbség csak annyi, hogy az akkori terrort a politikai vezetők többsége helyeslően fogadta, mondván móresre kell tanítani a szocializmus irányába fordult népet.
Láthatjuk tehát, hogy Horthy sokáig fasiszta unikum volt Európa térképén. Hatalomszerzésének küszöbén olyan események történtek hazánkban, amelyek példát adhattak a náci mozgalmak számára is. Arról sem feledkezhetünk el, hogy mi „büszkélkedhetünk” a kontinens első zsidótörvényével is, a hírhedt numerus clausussal is.

szlasi
Na, ezt jól megcsináltuk…

A hungarista, nyilas mozgalom Horthy Miklós Magyarországán történelmi szükségszerűség volt. Az egész időszakot átható revizionizmus, azaz a minden baj okának Trianon megjelölése, a hol enyhébb, hol erősebb, de folyamatosan jelen lévő antiszemitizmus és a számtalan társadalmi válság kitermelt egy sajátos gyűlöletmozgalmat. Ez a világháború végén hatalomba került csoportosulás azonban messzemenően nem egyedül felelős minden borzalomért.

A nyilasok ideológiája zavaros keveréke volt a katonai bajtársiasságnak, a túlhevített nemzeti érzelemnek és bizonyos népcsoportok elleni gyűlöletnek. Meghatározó szerepe volt az ideológiában a zsidógyűlöletnek. A hungarista mozgalom vezetője egy katonatiszt, Szálasi Ferenc lett, aki sokak szerint erdélyi örmény felmenőkkel bírt, de édesanyját sem tekinthetjük tőzsgyökeres, a korabeli szóhasználatot alkalmazva „árja” magyarnak. Zavaros, a korabeli nemzeti szocialista programokhoz jól illeszkedő írásai miatt Szálasi karrierje megakadt, majd el is távolították a hadseregből. Ez azonban nem vette el a kedvét a politikától, sőt a nyilaskeresztesek szembesültek azzal a ténnyel, hogy a második világháború felé rohanó Európában az egyszerre militáns és szociális programjukkal a gazdasági válság miatt nyomor szélére taszított kispolgárok és munkások jelentős része szimpatizál gondolataikkal. Ehhez persze az is kellett, hogy Magyarországon példátlan szigorral üldözték a valódi munkásmozgalmat. Koholt vádak alapján nálunk kommunistákat végeztek ki abban az időben, amikor a legtöbb országban még legálisan működhettek Marx tanait követő politikai szerveződések. A szélsőjobboldali állami ideológiának köszönhetően megtűrték, sőt időnként félhivatalosan támogatták is a nyilasok erősödését ott, ahonnan másként nem tudták kifüstölni az üldözendő baloldali gondolatot. Több illegálisan tevékenykedő kommunista számolt be emlékirataiban arról, hogy ebben az időszakban valóban baloldali megmozdulást alig tudtak szervezni, mert azonnal lecsapott a karhatalom, a nyilasok viszont hosszan agitálhattak a gyárkapukban, szíthatták az indulatokat a rendőrség asszisztenciája mellett.
Ilyen körülmények között nincs mit csodálkozni azon, hogy a parlamenti ellenzék által kikövetelt 1939. évi országgyűlési választásokon az ilyen-olyan hungarista, nemzetiszocialista formációk elnyerték a szavazatok negyedét, nem kis riadalmat okozva az uralkodó horthysta politikai elitben. Hungarista vezetőket zártak börtönbe, a nyilasokat csak zöld bolsevikokként emlegették. Emlékezzünk arra, hogy a Jobbikkal szemben a Fidesz szintén alkalmazta a bolsevikozó retorikát és jobboldali lapok kezdtek cikkezni arról, hogy Vona Gábor feltűnően jó moszkvai kapcsolatokkal bír.
A kormányzati fellépés és a kirobbant világháború miatt a nyilasok támogatottsága csökkeni kezdett. Az orosz frontra terelt százezrekből csak elvétve jöttek haza, az országot ellepték a szűkszavú gyásztáviratok. Az emberek, családok megdöbbenve vették tudomásul, hogy hova vezet a nemzetiszocialista őrület és az azt feltétel nélkül kiszolgáló Horthy rendszer. Természetesen voltak, akik a németek moszkvai veresége után sem tudtak a nácik katonai bukására gondolni, és megszállottan vetették bele magukat a nemzetiszocializmussal rokonítható hungarista politikába. Abban az országban, ahol negyedszázadon át uszítottak a Horthy-rendszer pribékjei a baloldal, a szocializmus ellen, hihetetlen rémületet keltett az a tény, hogy a szovjet katonák sokkoló gyorsassággal kergették Berlin felé a korábban félelmetesnek és megállíthatatlannak gondolt náci fenevadat. A nyilasok kétségkívül készültek egy bolsevizmus elleni szánt háborúra, de meg kell jegyezni, hogy a politikai döntésekre lényegében semmilyen hatásuk sem volt. 1944 késő őszéig szinte minden felelősség Horthyt és a mögötte álló politikai köröket terheli. Az országot a háború poklába irányító kormányzó bólintott rá a hadüzenetekre, német megszállásra, a zsidók összegyűjtésére és deportálására. A magyar történelem ezen gyalázata egyértelműen köthető a horthysta vezető réteghez és a végrehajtással megbízott horthysta közigazgatáshoz. Német tisztségviselők megdöbbentek azon, hogy Magyarország példa nélküli precizitással és gyorsasággal hajtja végre a deportálást. Állítólag az auschwitzi tábor vezetője még panaszt is tett amiatt, hogy abban az ütemben, ahogy a szállítmányok érkeznek, nem bírják végrehajtani feladatukat.
1944 nyarán már csak Budapesten maradtak zsidók, akiket a szó szoros értelemben vett, bátor katonai fellépés mentett meg. Az esztergomi páncélosok parancsnoka, Koszorús Ferenc harckocsikkal vetette körbe a fővárost a Belügyminisztérium által eltervezett, a csendőrség és a gestapó által végrehajtani tervezett deportálás napján. Amikor a katonatiszt az illetékeseket tájékoztatta ellenakciójáról, egyszerűen kinevették, azonban elment a vicces kedvük, amikor távcsövön keresztül meglátták, hogy valamennyi nagyobb hegyen Budapest környékén páncélos csapatok állomásoznak a gestapó székházára és a csendőrségi laktanyákra irányított lövegekkel. Koszorús Ferenc alezredes nyilvánvalóan hős katonatiszt, sajnos azonban a mai magyar jobboldal nem hajlandó még csak emlékezni se rá. A bátor embernek egyetlen emléktáblája van Magyarországon, a dohány utcai zsinagógával szemközti épület falán. Nem véletlenül ott…
Amikor 1944 őszén Horthy megkísérel elfuserált módon kiugrani a háborúból, a németek kényszerűségből a nyilasok irányába fordulnak. Fontos hangsúlyozni, hogy a nácik és a nyilasok viszonya a nyilvánvaló eszmei rokonság ellenére sem volt felhőtlen. Szálasi nem rajongott a nemzeti szocializmus germán formájáért. A magyar felsőbbrendűség tudata csak nehezen volt összeegyeztethető azzal a hitleri kijelentéssel, hogy mi másodrendű nép vagyunk a német árják alatt. 
A hungaristák tehát vonakodva fogadták az ajánlatot, de a tálcán kínált országnak Szálasi nem tudott ellenállni. A Horthy rendszer végjátéka hazánk történelmének legszomorúbb fejezete lett. Az egész országot harctérré nyilvánították, készséggel járultak hozzá az ország lerombolásához, elszabadult a pokol néhány hónapnyi időtartamra a német megszállás alatt lévő, névleg a nyilasok által vezetett területen.
Azt azonban meg kell jegyezni, hogy ebben az időszakban már a nyilas vezetők is szembesülhettek a háború elvesztésének tényével, ezért Szálasi már megértőbbnek mutatkozott a zsidók irányába. Például a németek tiltakozása ellenére elfogadta a külföldi embermentő követségek által kiállított menleveleket, de ez is csak azt a célt szolgálhatta, hogy a már előre látható vereség utáni felelősségre vonás esetén jó pontokat tudjon felhozni maga mellett. Ez már akkoriban nem volt egyedi eset. A német SS vezetője ebben az időszakban szinte nyíltan üzletelni próbált a magyar zsidókkal. Egy ilyen akciónak köszönhetően ezernél is több magyar ember menekülhetett Svájcba.
A felszabadulást követően a Horthy és Szálasi is fogságba került, azonban előbbit állítólag éppen Sztálin jóindulata mentette meg a felelősségre vonástól. Szálasival és követőivel azonban már nem jártak el ilyen körültekintő keggyel. Gyors tárgyalást követően, kegyelemi kérvényükre adott választ meg sem várva akasztották fel őket. A Rákosi Mátyás vezette kommunista párt káderhiánya, a szintén baloldalinak számító Parasztpárt vezető politikusainak érintettsége miatt 1945-ben elmaradt a valóban mély történelmi elszámolás és leszámolás. Szomorú tény, hogy „kisnyilasok” tömegeit vonták be felelősségre vonás helyett a sztálinista pártba és a végrehajtó szervezetekbe.
Magyarország a felszabadulással nem zárta le a Horthy rendszert. Nem néztünk szembe a tényekkel, hogy az embertelen rezsim szükségszerűen vitte az országot a háborús pusztulásba. A többség ma is azt gondolja, hogy minket a németek kényszeríttettek bármire is a világháború folyamán, pedig alig találni fellépésükben kényszert. Mi rohantunk fejvesztve az eleinte győztesnek tűnő háborúba, miként minden különösebb erőszak nélkül adtuk át egy idegen országnak tudhatóan megsemmisítésre több százezer honfitársunkat. A szembenézés hiánya eredményezi, hogy ma gátlástalan szélsőjobboldali reneszánsznak vagyunk szemtanúi. A szembenézés hiánya miatt százezres támogatottsága az etnikai és faji alapon különbséget tevő politikai erőknek.
A norvég merénylet után az egyébként jobboldali német kancellár asszony Angela Merkel annyit mondott, hogy a „Gyűlölet közös ellenség!”. Ezt Magyarországon egyetlen jobboldali politikus sem ismételte után. Egyszerűen azért, mert az ő mozgalmaikban a legfőbb összekötő kapocs éppen mások közös gyűlölete.