Ha nem lesz előválasztás, elindulunk 2018-ban

Berta Tibor, végzős orvostanhallgató, a Balpárt elnöke. INTERJÚ

Mi a helyzet most a szervezettel?
Ez egy kétéves párt, melynek mozgalmi tevékenységéhez másfél éve csatlakoztam, lassan fél éve elnöki pozícióból segítem a munkát. A szervezet egy baloldali ellenkultúra megteremtésén fáradozó kezdetben print, később csak online médium a Munkások Újsága szerkesztőségéből, publicistáiból verbuválódott csapat alapította. Emellett számomra nagyon szimpatikus módon létrehoztak egy közösségi teret, ahol közösségszervezés mellett szociális programok széles választékát nyújtották rászorulóknak és keményen beleálltunk a menekültek segítésébe is.

Milyen a viszony más baloldali szervezetekkel? Hogy álltok az “össszefogósdi”-hoz?
Uniós szinten együttműködünk az European Left-tel, azaz az Európai Balpárttal, melynek szintén partnere a 4K!, valamint tagpártja a Munkáspárt 2006. Utóbbi párttal már meg is állapodtunk abban, hogy a legközelebbi választásokon együtt indulunk, a Negyedik Köztársasággal pedig várjuk, hogy mi lesz. Ha nem oszlatják fel magukat, akkor természetesen nyitottak vagyunk az irányukba is. Más pártok kapcsán azt tudom mondani, hogy a PM szimpatikus, bennük még van valamiféle baloldaliság, másokban ennek nyoma sincs. Egy korrekt előválasztásnak híve lennék, mely leginkább karakteres, jó jelöltek kiválasztására irányulna, mintsem arra, hogy melyik párt hány lejárt szavatosságú jelöltjét tudja ismét indítani. Ha ez meghiúsul, akkor természetesen minden jelöltünk el fog indulni a körzetében.

Mitől radikális a Balpárt? Szocdem vagy kommunista?
A balpártot az alapítók baloldali irányzatok szövetségeként definiálták. Én magamat marxistának vallom. A radikalitása leginkább a jobbratolódó világ- és belpolitika következménye, nem kifejezetten a tagok vagy a program szellemiségében keresendő. Itthon, de a nagyvilágban is egyre zordabb viszonyok uralkodnak, a balos, aki ilyen helyzetben nem radikalizálódik, az nem vallhatja baloldalinak magát.

Miként látod 2018-at? Nagy a kényszerítés arra, hogy senki se induljon csak az MSZP, ők viszont nem nagyon akarnak teret adni másoknak, maximum Ferinek.
Már említettem, hogy összeborulást nem, de előválasztást támogatok. Ha ez nem valósul meg, akkor én annak ellenére, hogy számos más, magát baloldaliként definiáló párt is jelöltet állít, elindulok lakóhelyemen Óbudán és erre fogom biztatni pártbéli elvtársaimat is.

A párton belül lesznek követőid, ez esetleg pártálláspont is egyben?
A párt tagjai és szimpatizánsai közül sokan szeretnének egy szélesebb, javarészt civileket bevonó együttműködést. Látom ennek szükségességét, viszont ha ez belátható időn belül nem körvonalazódik, akkor bele kell vágni enélkül is és én mindent meg fogok tenni, hogy feltűnjön 2018-ban a valódi baloldal a választáson.

Az önálló lista állításának van realitása?
Ha sikerül Budapesten kívüli jelöltjeinket legalább 9 megyére bővíteni, akkor reális esélyt látok az országos lista állítására.

Szerinted mi a baloldal újjáépítésének a receptje?
Végre merjünk valódi értelemben baloldaliak lenni. Vállaljuk a feminizmust, a rasszizmus és homofóbia elleni küzdelmet. Küzdjünk a katonai semlegességért, mindazonáltal törekedjünk a nemzetköziségre, szolidaritásra.
Nagyon fontos, hogy végre szakítani kell a neoliberalizmussal. Ki kell mondani, hogy a politikai és gazdasági liberalizmus egy és szétválaszthatatlan. Ki kell mondani, hogy még a hangzatos liberális politikai törekvések sem tudják túllépni az “önző ember” horizontját. Teszem azt egy utcán fekvő ember nem korlátoz engem a szólásszabadságom gyakorlásában, de a baloldali szabadságfelfogás az önfenntartás és az önkiteljesedés szabadságáról szól, mely számunkra is csak akkor áll rendelkezésünkre, ha ebben valamennyi embertársunkkal osztozunk.

Munkások Újsága

  •  
  •  
  •  
  •  

2 Comments on “Ha nem lesz előválasztás, elindulunk 2018-ban”

  1. ajánlom figyelmetekbe:

    http://elovalasztasok.oldal.cloud

    Ha részt akartok venni irjátok meg a jelöltek nevét, életrajzát, programját és hogy melyik OEVK -ba vegyük fel. Továbbá: támogatja-e a likvid demokrácia elvén müködőrészvételi demokráciűt a törvényhozásban? Támogatja-e a 2018 -as “kettős választás” koncepciót?
    (kettős választás: a nyertes parlament KIZÁROLAGOS tevélkenysége új igazságos választási törvény alkotása, új demokratikus választás kiirása és önmaga feloszlatása).

  2. Kedves pestiek,ott messze!
    Nincs jobb és nincs baloldal csak elitoldal és népoldal.Ök ott fent mi itt lent.Ez ma,a az igazi törésvonal.Elitoldal minden párt fejesek média ,és bankok.Népoldal:minden,és mindenki más.
    “Baloldal, emncipácio egyenlöség” stb biztos szavak és fogalmak hogy elutasisanak Benneteket.Más világ van,ezek taszito-szavak napjainkban.Garncia a kudarcra.
    Nem Orbám “manipuilálhanem UGY FÜTYÜL AHOGY A NÉP TÁNCOLNI AKAR! Ez titka,a meglévő spiritualitásán túl.
    Nem az árnyék miatt süt a nap.
    Népi érzésvilágtol távol,izmusokkal eltelve,összességében a hál Isten halódó Eu szekerét tolva,a multikulti és bukó életérzésében föve, csak eggyel több “futottak még” alakulat.
    Vezér,ellenség megnevezés,tennivalo,irányvonal,szakralitás,tekintély,rend,,paternaializmus,nacinolaizmus,ezek azok mik népünk komál,nyelvünkhöz hasonlóan speciális mentalitása miatt. Ami szuperül bejönne egy Hothyba önttt Orbánvona.Valóság!
    Ami hiányzik,az egy népi populista-nem baloldal nem jobbpoldali,népoldali alakulat nem párt.Népi érzelemvilágot felhasználo,abbol meritó nép-kiszolgálo,totál populista párt,a liberalizmus a városi arrogáns “haladó erök,aktivisták,és egyéb brr”-okkal szemben.Erre volna igény,nem is kicsi.
    Kicsit gondolkodajatok el ezen,kérlek benneteket!
    ÜDVÖZLETTEL:RÓBERT,A NÉPOLDALI
    nepoldali@hotmail.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük