Izland után Görögország is megteszi, amit meg kell tenni ?

greekmessage

“Görögország mentőcsomaggal kapcsolatos vállalásai semmisek, és a választások után érvénytelenek.” A bejelentések hatására zuhanni kezdtek a tőzsdék.  
Alexis Ciprasz, a kormányalakításra másodikként jogosult szélsőbaloldali Radikális Baloldali Szövetség (Sziriza) párt vezetője bejelentette: semmisnek tartják az európai mentőcsomag kapcsán tett görög vállalásokat, a bankokat pedig állami kontroll alá vonnák. Cipraszék kizárólag baloldali pártokkal hajlandóak koalíciót alakítani. A szélsőbalosok nemzetközi bizottság felállítását követelik annak kivizsgálására, hogy Görögország adósságai jogosak-e!

„A görög választások egyértelművé tették, a görög lakosság elutasítja a megszorítások politikáját, a nemzetközi mentőcsomagot elutasító erők pedig rendkívül megerősödtek. Ha az esetleges júniusi következő választásokon ők nyernek, és nem kapnak több pénzt az EU-tól, már nyáron csődbe mehetnek, és kiléphetnek az eurózónából” – idézi John Taylor alapkezelő CNBC-n elmondott szavait a Portfolio.


Az euró lassú hanyatlása

„Az adósság költsége már egyáltalán nem egységes az európai országok között, az euró pedig nem egy egységesítő erő” – mondta Chirs Tinker, a Libra Investment Services alapítója a CNBC-n. „Nekünk most kezelnünk kell az euró lassú hanyatlását” – tette hozzá.

Görögország felmondja az IMF hitelszerződést és államosítja a bankokat

Jelenleg a Syriza párt vezetőjénél, Alexisz Ciprasznál van a kormányalakítás joga. A korábbi két nagy párttal már lezajlottak a tárgyalások. Ciprasz a tárgyalószobát elhagyva bejelentette, hogy az Új Demokrácia és a Pasok pártokkal nem hoz létre koalíciót, mert a tárgyalások során világossá vált, hogy az IMF hitelszerződést akarják megmenteni, nem a nemzetet. 

Ciprasz nyilvános beszédében kijelentette, hogy vasárnap a választók visszautasították a megszorítás-párti szerveződéseket. A Syriza párt vezetője beszéde végén semmisnek nyilvánította a Görögország és az IMF közt fennálló hitelszerződést, és felszólította az Új Demokrácia, illetve a Pasok párt vezetőit, hogy vonják vissza az írásba adott nyilatkozataikat a hitelszerződés melletti elkötelezettségről, és küldjék meg azt Brüsszelnek.

A Syriza vezetője öt pontban összefoglalta azt a gazdaságpolitikát, amit az általa létrehozni szándékozott kormánykoalíció képviselne. Ezek:

1. A hitelszerződés azonnali felmondása
2. Minden olyan intézkedés megtagadása, ami a munkatörvénykönyvet is érintené
3. A választási rendszer azonnali módosítása és a miniszteri mentelmi jog felfüggesztése
4. A bankok államosítása
5. Bizottság felállítása a hitelválság leggyorsabb megoldásainak kidolgozására

Dimitris Stratoulis, a Syriza egy tagja a bankok államosításával kapcsolatban adott egy rövid interjút is egy a helyszínen tartózkodó riporternek:

“- Ön azt mondja, felmondjuk a hitelszerződést. Hogyan fogja kezelni a bankok kérdését? Ha felmondjuk a hitelszerződést, a bankok kiürülnek.
– Nem ürülnek ki. A görög bankoknak van 165 milliárd euró megtakarítása, ami közvetlen a görög állampolgárok tulajdonában van.
– De ez a mi pénzünk, nem a bankoké.
– Mi majd biztosítjuk az emberek pénzét, és közvetlen az ország újra-felépítésére fogjuk felhasználni.
– Ez azt jelenti, hogy a bankbetétek befagyasztásra kerülnek?
– Mi azt mondtuk, biztosítjuk az emberek pénzét, nem azt, hogy be lesz fagyasztva.
– És hogyan fogják ezt a pénzt felhasználni a növekedés beindítására, ha a görög állampolgároké?
– Hogyan akarják, hogy használjuk? Eddig is használva volt, termelte a profitot a bankoknak és az alapkezelőknek. Közvetlenül fogjuk felhasználni a vállalkozások támogatására, házépítésekre. Ez csak politikai döntés kérdése.”

A párt vezetője, Alexisz Ciprasz később megerősítette a párttag állításait. Az is látható, hogy az interjúalany igen kellemetlennek találta a kérdéseket, valószínűleg főleg arra figyelt, hogy a kijelentései ne súlyosbítsák a vagyonkimentést. Kerülgette a kijelentést, de már szinte biztosra vehető, hogy a bankokban tárolt pénzek be lesznek fagyasztva.

A Demokratikus Baloldal párt vezetője már be is jelentette, hogy támogatják a Syrizát a kormánykoalíció létrehozásában. A tárgyalások tovább folynak.

FORRÁS: Világhelyzete Blog

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük