Jelentősen csökkenhet a munkásként dolgozók bére

szakmunkas tanulo rf

A második negyedévében 1352 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami az első negyedévi 1326 forinttal szinte megegyezik. Ez derül ki a Trenkwalder majd 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből.

“A járványhelyzetben jelentős leépítésekre került sor, és a munkáltatók nagyobb arányban váltak meg az alacsonyabb beosztású és bérezésű munkatársaiktól” – magyarázta a közlemény szerint Hamrák Viktor, a Trenkwalder ügyvezető-helyettese. “Bár júniusban már megkezdődött a létszámok visszatöltése, a betanított munkások kisebb súlya bizonyos mértékben felfelé tolhatta a kifizetett órabérek átlagát, vagyis könnyen elképzelhető, hogy a második negyedévben valójában meg is fordult a béremelkedések egy évtizede tartó emelkedésének a trendje” – tette hozzá.

A régió szerint lebontott statisztikák azt mutatják, hogy továbbra is jelentős az eltérés az egyes régiókban tapasztalható bérszintek között. Míg Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon 1100 és 1200 forint között mozgott az átlagórabér, a Dunántúl középső és északi részén 1650 forint körül alakult ez a mutató, Közép-Magyarországon pedig elérte az 1900 forintos szintet is.

Forrás: portfolio.hu

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •