Juncker megtestesít mindent ami ellen Marx küzdött!

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Cleaude Juncker beszédet fog mondani Marx szülővárosában, születésének 200. évfordulója alkalmából.

Juncker egy adóparadicsom, botrányokba belebukott exminiszterelnöke. Világéletében nem volt több mint a multik szekértolója és bábja. Ő a megtestesítője annak az Európának ami pénzügyileg gyakorlatilag megpuccsolta a görög kormányt, hogy végrehajthassa neoliberális megszorító politikáját, ami nem lát kivetni valót abban, hogy európai fegyvergyártó cégek az emberi jogokat lábbal tipró szaúdi rezsimet, meg kitudja kit fegyvereznek fel, ami tétlenül nézi, sőt támogatja Orbán autokrata törekvéseit. A sort még lehetne folytatni az Erdogánnal történt menekültügyi alkuval, ami rengeteg etikai kérdést felvett és ráadásul a szultán ezen keresztül zsarolja az uniót, vagy a keleti államokat kizsigerelő kétsebességes Európával.

Terror Marcsi és a Habony-média sivalkodott egyet, a szokásos közhelyeivel, ezeken már nem tudom felkapni a vizet, inkább csak röhögök. Viszont, hogy ez az ember akar beszédet mondani Marx születésének évfordulóján, az számomra és remélem még sok baloldali számára sértő.

Küzdenünk kell az ellne az Európa ellen, amit Juncker testesít meg!

MAXIM

  •  
  •  
  •  
  •