KABAI DOMOKOS (BEKIÁLTÁS): Szvetlánát megdolgozták

Egy naiv, őszinte ember hangját halljuk. Olyan emberét, akiről a nagypolitika minden hájjal megkent csirkefogói álmodnak. Amikor tavaly tarthatatlanná vált a helyzet a gazember politikus-oligarchák Ukrajnájában, azonnal megtalálták Volodimir Zelenszkijt. Belorussziában – nem utolsó sorban az önhitt Lukasenko miatt – egy igazi naivára leltek úgymond a nemzet vezetésére.

Szvetlana Tyihanovszkaja úgy hagyta el Belorussziát néhány napja, hogy a politikából nem kér többet. Már csak azért sem, mert úgy került bele, mint Pilátus a Credóba. Férjének, Szergej Tyihanovszkijnak államfő-választási jelentkezését 2020. május 15-én elutasította a központi választási bizottság. A helyére a feleség lépett. Az ő jelölését igazolták, bár gyűléseinek szervezői szüntelen zaklatásoknak voltak kitéve, férjét is letartóztatták. A hivatalos közlés szerint az augusztus 9-i választáson a szavazatok 80,1 százalékát az addigi államfő, Alekszandr Lukasenko, 10,12 százalékát Tyihanovszkaja szerezte meg.

Az ellenzék szerint a tényleges eredmény ennek épp fordítottja kellett legyen. Talán fenyegetés hatására, Tyihanovszkaja Litvániába távozott, s közölte: részéről befejezte. De nyilvánvalóan szakértők vették kezelésbe. Felismerték benne a csiszolatlan gyémántot. Az ártatlan tekintetű nőt, a halk szavú anyát, aki tökéletes ellenpontja a harsány, hatalomvágytól, dinasztialapítási rögeszmétől megrészegült Lukasenkonak, aki az utóbbi időben még azt is elhitte, hogy rajta fordulnak meg az amerikai–orosz kapcsolatok. (Szakasztott, mint Orbán, nemde? Egy korábbi időszakban, persze…)

De vissza Tyihanovszkajához! Mindössze két nap alatt megdolgozták: történelmi szerep az övé… S már nyomták is orra alá a nemzethez intézett szózatának paneljeit a zárójeles instrukciókkal:
– Drága és Szeretett Belorusszaim! (Végig visszafogott, halk, kissé megtört hangot használj!)
– Ellentétpárok: aljasság – hősiesség; kétségbeesés – férfias helytállás; hűség – árulás.
– Hőseinket veletek együtt siratom! (Ezért a gyászruha, s rajta a diszkrét fehér betét, utána mély sóhaj.)
– Nem akartam politikus lenni, de a sors…
– Csodállak benneteket, ti adtok nekem erőt.
(Szembefordulni az elmúlt 26 évvel.) Kész vagyok ennek felelősségét magamra vállalni.
– Kiszabadítani a foglyokat! Új választások kellenek! (Ennyi, nem több a program, tilos bármit mondani társadalomról, gazdaságról, külkapcsolatokról!)
– A világ csodál, csodálni fog bennünket. És segíteni fog. Segít mindannyiunknak, és egyenként is mindenkinek. (Ezt később is megismételni, mert az emberek nem hülyék. Tudják, hogy Oroszország olcsó földgáza és olaja, meg piaca nélkül nekünk befellegzett. Azt kell gondolniuk: a Nyugat betölti ugyanezt a szerepet!)
– Belorusszia független, biztonságos, korrupciómentes és boldog lesz!
(Kell még valamit az erőszakszervezetek tagjainak mondani, anélkül, hogy a rossz ízű sziloviki, pláne az OMON elhangzana! Legyenek egyszerűen: egyenruhások!) Egyenruhások! Álljatok a nép oldalára és nem teszünk majd szemrehányást senkinek!
(Azt is el kell érni, hogy ne legyenek nagyobb zavargások! Tehát türelemre kell inteni az embereket!) A türelem – erő. Így nem csak kivívjuk a világ csodálatát, de reménnyel is néznek ránk, és akkor mindenki segít.
– (A végére dobd be a választási jelmondatodat „Sztrana zsiznyi – Élhető országot!” egy kis körítéssel!) Csak együtt építhetünk fel egy élhető országot!

(Naná, hogy el tudod mondani! Angol tolmács vagy, vagy nem? Akkor meg hozzászoktál a szerepléshez. Hat-hét perc, nem több! Súgógép lesz…)

Realitásérzékem, ha úgy tetszik cinizmusom azt mondatja velem: sajnálom őt. Igen kevés az esélye arra, hogy ne báb legyen, kitéve a nagyjátékosok kényének-kedvének, a geopolitikai Húzd meg, ereszd meg!-nek. Nézzünk csak a fent említett Zelenszkijre, az addig sikeres komikusra. Ül a radában, az ukrán parlamentben. Olyan előterjesztésekhez adja a nevét, amelyek országa teljes kirablásához vezetnek. Szidják innen is, onnan is. Olyankor könyörgőre fogja a hangját. Néha jön-megy a nép között. Fontoskodó arccal járkál, de látni, hogy fogalma sincs arról, amiről kérdezik, szavai üresen koppannak. Feszeng. Mikor lesz már vége? Leginkább szűkebb környezetének, esetleg egy-egy udvari újságírónak meséli, hogy mi mindent tesz ő Ukrajnáért. Jobb sorsot kívánnék ennél Tyihanovszkajának! No és Belorussziának. Hogy magunkról már ne is beszéljek… #

Ha érdekel a radikális hangvételt vállaló újságírás és hírszerkesztés,
szívesen foglalkoznál alapos és igényes tényfeltáró anyagok írásával
esélyegyenlőségi, szociális, érdekvédelmi vagy politikai területen,
akkor az alábbi címre várjuk jelentkezésedet: kalmarszilard(kukac)gmail.com
  •  
  •  
  •  
  •