Kádárkolbász

Kezdésnek induljunk onnan, hogy Törökszentmiklóson egy félőrült hazánkfia egy dohányboltban lényegében ok nélkül ütlegelni kezdett embereket, akik éppen ott voltak. Természetesen tette ezt bódult állapotban, ha minden igaz valami dizájnerdrog hatása alatt. A Rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását, az Ügyészség azonban úgy döntött, hogy szabadlábon védekezhet. A történtek miatt a nácik máris masírozni készülnek, kiváló kórkép a döglődő magyar jogrendszerről és jogalkalmazásról.

Vagyunk páran, akik tudjuk, hogy nem volt ez mindig így. A rendszerváltás előtti évtizedekben ilyen nem történhetett meg, volt egyensúly, ami egy nyugodt társadalomhoz kellett. A balhés arcok, a jólétre és a liberális nyugati demokráciára vágyók többsége lepattant 56-ban, akik maradtak, azok elfogadták Kádárt és elfogadták, hogy ebben a rendszerben kell megtalálják önmagukat. Különös és kényes egyensúly volt ez. A forradalom utáni megtorlás megszépíthetetlen módon lett brutális és kegyetlen, a konszolidáció pedig ennek fényében mondható rendkívül emberarcúnak. A felálló rend nem volt hasonlítható ahhoz a megfélemlítésen alapuló rendszerhez, amely Rákosi idején volt jellemző. Nem volt például törvények fölé emelt párthadsereg, az ÁVH-t feloszlatták, a felállított Munkásőrség egy már a kezdetektől háttérbe szorított szervezet lett, amelyet illett nem komolyan venni, sőt tanácsos volt kiröhögni. A kádári konszolidáció egyik legfontosabb törekvése a közrend fenntartása lett, mert az elvtársak nem tudták elfelejteni, hogy 56-ban több száz kommunistát egyszerűen meglincseltek országszerte akkor, amikor a rendvédelmi erők helyét fegyveres csoportok vették át. A szocialista rend védelmének legfontosabb őrzője a hatvanas évekre már nem az ávós vagy a munkásőr lett, hanem a rendőr, aki nem volt független a hatalomtól ugyan, de létével már nem azt szimbolizálta, hogy egy kommunista rendszer vasöklével van dolga az embereknek. A horthy-korszak csendőrei és a rákosi éra ávósai után ez már alapból egy felüdülés lehetett sokak számára. Már csak azért is, mert a korszakra érezhetően megnőtt az emberek biztonságérzete jogi és mindennapi értelemben egyaránt. Nem tűnt el a hagyományos bűnözés, de rendkívüli módon visszaszorult. Ez volt az az időszak, amikor a falusi házakat nem kellett bezárni, a lábtörlő alatt volt a kulcs, nem tudtuk mi az a kocsilopás és a prostitúcióval is csak elvétve találkozhattunk. Természesen a rendőrhatóság nem csak a bűnelkövetők irányába volt szigorú és következetes, üldözendő rosszá lett nyilvánítva az alkoholizmus, a munkakerülés és a politikai máskéngondolkodás is. A többség azonban ezt elfogadta, mert a gumibot, vagy ahogy akkor hívták a „kádárkolbász” volt a nyugodt élet egyik biztosítéka. Ha például valaki úgy gondolta akkor, hogy balhét csinál egy trafikban, akkor nagy eséllyel találta volna szembe magát rövid idő alatt egy rendőrjárőrrel, akik mindenkoron felhatalmazva érezték magukat kellő szintű és józanító hatású pofonok kiosztására, indokolt esetben gumibot alkalmazására is. Nem volt olyan tömegbunyó, amelynek ne lett volna vége azonnal, ahogy feltűnt egy URH-s zsiguli.

Lehet azt mondani, hogy ez így nem volt jó, sőt balkáni volt, mert a biztonságtudat az elnyomásra épült. Lehet hivatkozni arra, hogy ebben a formában ez az egyén szabadságának durva elnyomása. Azonban látni kell, hogy a jogbizonytalanság, a rendőri jogosítványok megnyirbálása, társadalmi tekintélyének megkérdőjelezése, a rendőrök anyagi megbecsültségének minimálisra faragása oda vezetett, hogy mára gazdag izomagyú seggfejeké lett az ország. Nem félnek a rendőrtől és nem félnek jogtól sem, mert a pénz, ami nekik van fölötte áll jognak és rendnek egyaránt. És ezt nem csak sejtjük, hanem tudjuk, mert látjuk a szlovák milliomosnő vagy a szabadlábon védekező szívbeteg M Richárd esetét is.

Sokan egyből a középkorhoz nyúlnának vissza és halálbüntetést emlegetnek. Jól lehet ezzel a témával hergelni az embereket, így szinte fel sem merülhet a lehetősége annak, hogy jognak és jogalkalmazásnak a harmóniájára van szükség. Törökszentmiklós kapcsán is egyértelmű, hogy a többség rendet és a mindennapok nyugalmát akarja és az államhatalom egyik legfontosabb feladata, hogy ezt fenntartsa. Mert olyan világban akarunk élni, ahol a melóból hazafelé menet nem vághat pofán minket senki ismeretlen. Az a hatalom, amely nem képes a mindennapoknak ezt a rendjét biztosítani, az önnön alkalmatlanságát ismeri be. Itt ráadásul azt látjuk, hogy a történelmi ganyédomb alól előbújó nácik ennek kapcsán egyből a cigányok ellen uszítanak és máris maskarás felvonulást szerveznek. Nos, ha már ez a cikk a kádárkolbász rendjéről szólt, akkor bizony meg kell említeni, hogy abban a rendben nem volt helye fasiszta vonulásoknak. A kádárkolbász egyik legfontosabb előnye éppen az volt, hogy puszta léte üzenet volt a náciknak, hogy ebben az országban meg se próbáljanak szervezkedni. Mert itt felmerül egy újabb fenyegetettség, az otthonukban élő emberek, gyermekeik fasiszta fenyegetése. Egy normális országban minden ember otthona védendő és ebbe a védelembe az is beletartozik, hogy senki se masírozzon az ablakok alatt, megfélemlítve ezzel tudatosan ártatlan emberek ezreit.

Kalmár SzilárdMunkások Újsága

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük